Good evening, Ladies and Gentlemen. Dear Hosts and Gues. May I just use one of the few privileges of being Prime Minister and that is to speak in my native language.

Szóval tisztelettel köszöntöm Önöket Hölgyeim és Uraim! Beccalli elnök urat külön is nagy szeretettel. Köszöntöm Önöket a magyar parlament épületében. A Felsőházi teremben vagyunk. A magyar parlamentben nincs felsőház, de van Felsőházi terem. Önöknek balra a mindig rebellis magyar erőket lehet látni a festményen, Önöknek jobbra pedig az udvarhű royalistákat. A kettő közötti feszültség megmagyarázza azt a mondást, miszerint a magyarok mindig több történelmet állítottak elő, mint amit meg tudtak emészteni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor ezt az épületet mi, magyarok megépítettük, az volt a terv, hogy ez legyen a világ legnagyobb parlamentje. Ez sikerült: fél méterrel hosszabb, mint a brit parlament. Az akkori őseink nagyravágyását csak az a tény menti, hogy a parlament mérete az akkori Magyarország területével arányos volt. Önök egy parlamentben vannak, de ha majd sétálnak itt, a folyosókon, láthatják, hogy ez több, mint egy törvénygyár, ez kincstár is, természetesen politikai találkozóhely és művészeti attrakció is. Mi nem is hívjuk parlamentnek, amerikai vendégeinknek mondom, hogy van saját magyar neve ennek a háznak, úgy hívják, hogy Országház. Minden benne van, amit Magyarország számára jelent. Nos, tisztelettel köszöntöm Önöket ebben a szép és híres házban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Különösen is érdekes a számomra, hogy abban a megtiszteltetésben lehet részem, hogy immár nyolcadik alkalommal köszönthetem Önöket, az Amerikai Kereskedelmi Kamara illusztris képviselőit. Ez a tény arra emlékeztet engem, hogy az első találkozásunk óta nemcsak az AmCham, de én magam is egy negyed évszázaddal lettem öregebb – amint ez szabad szemmel is jól látható.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A közfelfogás szerint közöttünk, üzleti és politikai vezetők között rengeteg a különbség. Meglehet, de hasonlóságot is találunk. Hasonlóság az, hogy általában azt gondoljuk – különösen egy bizonyos életkor fölött –, hogy szinte már mindent láttunk a szakmánkban, és már semmi új nincs a nap alatt. És akkor hirtelen mégis valami olyan történik, amit még sohasem tapasztaltunk. Én például jól emlékszem, hogy alig egy éves miniszterelnökként 1999-ben – erről itt láthattunk képet –, a NATO-ba való belépésünk után néhány nappal átestünk a katonai tűzkeresztségen: a NATO katonai akciójában vehettünk részt a balkáni válságban. Aligha gondoltam akkor, hogy ennél nyomasztóbb katonai élményei lehetnek az embernek, és most, 15 év elteltével elborzadva nézzük az iraki képeket, ahogy élő adásban mutatják emberek lefejezését. Éveken keresztül vezettem harminc-egynehány évesen a Magyarország EU-csatlakozását előkészítő tárgyalóbizottságot. Azt gondoltam akkor, hogy ennél összetettebb jogi feladatot az életben már nem kell megoldanom. Most azonban az eurózóna válságának megoldásáról vagy az Európai Unió és Amerika közötti szabadkereskedelmi megállapodásról kell tárgyalnunk. Tíz évvel ezelőtt, amikor Magyarország az unióhoz csatlakozott, az egész kontinens optimista örömmámorban úszott. Jól emlékszem még, ma már erről ugyan nem beszélünk, de akkor még olyan dokumentumokat fogadtunk el, amelyekben az szerepelt, hogy 2010-re az Európai Unió lesz a világ legfejlettebb régiója. Ma pedig arról tárgyalunk ugyanott hétről hétre, hogyan lehetne az Európai Unió világkereskedelmi és világgazdasági részesedésének csökkenését megakadályozni. Nekünk, a politika és az üzleti világ szereplőinek munkájában az is közös lehet, hogy óriási felelősséget viselünk. Habár ennek mértéke eltérő, mégis közös: döntéseinkkel tíz- és százezrek életére gyakorolunk hatást. Azt hiszem, ezek a kihívások, feszültségek, az ezzel járó tét és felelősség adja mindannyiunk, a politika és a gazdasági vezetésben résztvevők számára munkánk különleges szépségét. Azt hiszem, egyik szakmában sem lehet megöregedni. Az új kihívásoknak, problémáknak, feszületségeknek és vitáknak megvan az a jó tulajdonságuk, hogy frissen tartják az értelmet. Talán ezért is érezzük úgy 2008 óta, hogy csupa pezsgés az élet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Váratlan dolgok és új események történnek a világban. Negyed százada nem volt akkora átrendeződés, mint ami most zajlik. Mi pedig itt, Európában nem kívülről, nem a nézőtérről látjuk ezt a rohamos változást, inkább úgy, mint akik egy versenyautóban ülnek, amelyet a futam előtt még az esélyesek között tartottak számon, most pedig a mezőnytől leszakadóban van. Érezzük, hogy valami meghibásodott, amit nekünk itt és most, a futam közben kell megoldanunk, mert még sohasem történt olyan, hogy egy versenyző kedvéért – legyen az bár sokszoros győztes, és a bajnokság legnagyobb esélyese – leállították volna a versenyt. Ráadásul a napi forgatagban lekötik a figyelmünket a részletek. Van egy magyar mondás, miszerint valaki a fától nem látja az erdőt. A magyarok azt akarják ezzel mondani, hogy a részletek eltakarhatják előled az egészet. Ha ez bekövetkezik, az súlyos hiba. Nekünk, vezetőknek túl kell tekinteni ezeken a részleteken, és miközben a napi ügyeket intézzük, a nagy folyamatokat is látnunk kell.

A mai évforduló, tisztelt Hölgyeim és Uraim, egy ilyen magaslati kilátó. Innen jól láthatók az erdő körvonalai. Innen világos, hogy lehetnek ugyan viták, mondjuk, Magyarország és az Egyesült Államok kormányai között, de valójában két politikai szövetségesről van szó. Lehetnek fenntartások és viták amerikai cégek és gazdaságszabályozó hatóságok között – legyen az adó- vagy éppen versenyhivatal –, de erről a magaslatról, a 25 év magaslatáról jól látszik, hogy Magyarország és az Egyesült Államok jó gazdasági partnerei egymásnak. És lehetnek ideológiai vagy értékviták arról, hogy mi progresszív, vagy mi nem, hogy mi a családok, a vallás vagy a nemzetek jövője, de erről a 25 éves magaslatról jól látszik, hogy az amerikai és a magyar nép között barátság van, amely a tiszteleten alapul. Szövetség a politikában, partnerség a gazdaságban és tisztelet a szellemi-kulturális életben. Ez az amerikai–magyar kapcsolatrendszer lényege.

Ezt a barátságot nem politikai deklarációk adják, inkább emberi sorsok fonalából szövődött egybe. Ez a barátság azoknak a magyaroknak köszönhető, akik az Egyesült Államok és Magyarország közötti földrajzi távolságot áthidalva máig ható kapcsolatokat teremtettek a két nemzet között. Kováts Mihálynak, a karcagi születésű bátor magyar huszárnak köszönhető, aki az amerikai nemzet szabadságáért harcolva esett el a charlestoni csatában. Magyaroknak, akik az Egyesült Államokban nemcsak új otthonra leltek, hanem tevékenyen részt vettek új otthonuk felépítésében is. Ez a szövetség olyan magyar zseniknek köszönhető, akik nyomot hagytak az amerikai politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életben, de magában a történelemben is, mint Szilárd Leó, Teller Ede, Neumann János, Wigner Jenő, Szentgyörgyi Albert, Kármán Tódor, és a sort hosszan folytathatnánk. Ők mindannyian különös tehetséggel megáldott emberek voltak, akik különleges teljesítményre voltak képesek, mert egy kivételes országból érkeztek egy kivételes helyre. Méltán lehet mindkét nemzet büszke rájuk. Azt is hallottam a napokban, hogy az USA-ban 65 ezer magyar származású dollármilliomos él. Ahogy ott mondják, ez likvid dollármilliót jelent. Nos, ez a barátság tette lehetővé, hogy előrejussunk az euroatlanti integráció útján, s ezt tartjuk szem előtt most is, amikor Magyarország teljes jogú, felelős tagja ennek a közösségnek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendéglátók!

Európában néha megütközést kelt, amikor az amerikaiak, a régi nagyok és a mai hatalmasok Amerika kivételességéről beszélnek. Magyarországon ez nem kelt meglepetést. Mi azt gondoljuk, természetes dolog, hogy minden nemzet kivételes nemzetként tekint önmagára. És az is természetes, hogy minden nemzet más okból tekinti magát annak. E tekintetben nem számít, hogy kicsi-e vagy nagy, birodalom-e vagy egy közép-európai nemzet, nem számít, mekkora a GDP-je, mint ahogyan az sem, hány nukleáris robbanófejjel rendelkezik. Mert mindezek a dolgok csak a mennyiségről szólnak, míg a kivételesség a minőségről és a szellemről szól. Egy olyan nyelvet beszélni, amelyet saját nemzetéhez tartozókon kívül nem beszél senki: a kivételesség biztos jele. Egyedül állni rokontalanul az egymással rokonságban álló szomszédok gyűrűjében: a kivételesség biztos jele. 1100 éven át megmaradni, megtartani, amid van, világszínvonalon kifejezni, amit gondolsz az irodalomban, a zenében, a képzőművészetekben: mind-mind a kivételesség jele. Mint ahogy a kivételesség jele odaát, a tengerentúlon előzmények nélkül megalkotni és évszázadokon keresztül fönntartani egy egyedülálló demokráciát. 13 brit gyarmatból világbirodalommá nőni nyilvánvalóan a kivételesség bizonyítéka.
 
Micsoda különbözőségek a dimenziókban és a méretekben, mégis milyen nyilvánvaló a hasonlóság a lényeget illetően! Hinni abban, hogy van valami, ami túlmutat az életünkön, és amit csak a saját nemzetünk adhat a világnak. Rendületlenül hinni abban, hogyha a nyelvünk, a kultúránk, az alkotmányos rendszerünk, a tehetségünk egyik napról a másikra eltűnne a világból, akkor a világ orvosolhatatlanul és pótolhatatlanul szegényebb lenne. Hinni abban, hogy erős közösséget a szabadságban élő, szabadon vállalkozó egyének hozhatnak csak létre, hogy éppen ezek a szabad egyénekből álló erős, autonóm közösségek jelentik egy sikeres és magabiztos nemzet alapját. Hinni és bízni az emberben, aki képes saját munkája nyomán boldoguló self-made man lenni, aki a saját lábán áll, nem szorul másokra, és nem függ mások jó vagy rosszindulatától. Mindezt pedig az isteni Gondviselésbe vetett szilárd hittel, amivel a Függetlenségi Nyilatkozat végződik, és amivel Magyarország Alaptörvénye kezdődik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

S mennyi rokonságot mutat az, ahogyan a jövőbe tekintünk! Sokan másként tekintenek a jövőbe, mint az amerikaiak vagy a magyarok. Sokan tele vannak bizonytalansággal és aggodalommal. Sokan érzik úgy, hogy a jövő valami veszélyes dolog, amely számos, ma még ismeretlen fenyegetést tartalmaz. De vagyunk jó néhányan, akik azt gondoljuk, hogy a jövő fantasztikus. A jövő olyasmi, ami nincs kész, és mi döntjük el, hogy milyen legyen. Lehetőség, inspiráció, vonzerő, bizakodás, tudás és innováció.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindez lefordítható a szürke gazdasági számok nyelvére is. Azok a sarokkövek, amelyek Magyarország és a magyar emberek jövőjét biztosítják és szilárdan tartják, a következők lehetnek. Legelőször is a gazdaságfejlesztés. Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programja indul meg jövőre. Vállalkozások tízezreinek nyújtunk segítséget, minden lakásba eljut a szélessávú internet, autópályáink minden irányban elérik az ország határait, és minden nagyvárosunkat bekapcsoljuk egy nagy közlekedési infrastrukturális rendszerbe. Rezsicsökkentést hajtunk végre a bürokráciában, mert úgy látjuk, hogy túl nagy a rezsije a magyar bürokráciának. Túl sokba kerül, és túl nagy terhet jelent a magyar gazdaság szereplői és a magyar családok számára, ezért új időszámítást kell indítanunk. Választási ciklusunk végére, 2018-ra elérhetjük a teljes foglalkoztatottságot. Az elmúlt négy évben nőtt a foglalkoztatottság, és csökkent a munkanélküliség. Már a 8 % alatt vagyunk, de a következő négy évben – az amerikai cégekkel is együttműködve – újabb munkahelyeket kell létrehoznunk. A valamit valamiért elvének megfelelően segély helyett továbbra is munkát akarunk adni a magyaroknak. És Európa legrugalmasabb és legjobb, minőségi munkaerejét biztosító munkaerőpiacot is fel kell építünk. Talán már az európai dobogón állunk, de mi annak a tetejére akarunk lépni. Megszilárdítjuk, sőt folytatjuk az adórendszer korszerűsítését is. Tudják, kedves Vendégeink, nálunk a munkát, a teljesítményt és az azzal járó gyarapodást nem büntetik, hanem elismerik és bátorítják. Ezért egykulcsos a jövedelemadó, és nincs nálunk örökösödési adó sem. Mi azt valljuk, nem azt az összeget kell adóztatni, amit az emberek megkeresnek, hanem azt, amit elköltenek. Ennek a filozófiának az igazságait és helyességét a mai gazdasági számok alátámasztani látszanak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül, mi azt látjuk, hogy bár Európa stagnál, Közép-Európa nagy lendülettel halad. Bár Európában sokan félnek a munkanélküliségtől, Közép-Európában, s benne Magyarországon lassan munkaerőhiány lép föl. A világban sokan arra törekednek, hogy megvédjék azt, amit elértek, és ezért semmin sem akarnak megváltoztatni. Közép-Európában mindenki tudja, mert a történelmünk megtanított rá, hogy nap mint nap alkalmazkodni, változtatni, alkotni, újraalkotni és megújulni kell. A következő években a mi kontinensünk gazdasági növekedése Közép-Európából származik majd. Ebben minden elemző és szakértő egyetért. A nagy innovációk, új társadalmi-gazdasági szervezési megoldások, az új és szélesedő üzleti lehetőségek itt, ebben a térségben, Közép-Európában, és benne Magyarországon születnek majd meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Persze, ha a jövőről gondolkodunk, aligha lehet ma érvényesen beszélni az öles léptekkel haladó geopolitikai változások értelmezése nélkül. Kína ellenállhatatlanul előretör, Amerika tartja a lépést, Japán sem adta föl, és India is föl akar kapaszkodni a dobogóra. Európában a visszaszorulás csak úgy állítható meg, ha az európai projektet, ami elakadt, továbblendítjük és továbbvisszük. Ha az eurózóna tagállamai a monetáris unió után létrehozzák a fiskális uniót is. Ha folytatjuk az európai piac egységesítését, és garantáljuk polgárainknak a szabad mozgást és munkavállalást az egész kontinensen.És mint Becalli elnök úrtól hallhattuk, minden lehetséges területére az előttünk álló újabb ipari forradalomnak kiterjesztjük az egységes piacot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarországnak határozott véleménye van a világban zajló változásokról. Talán még azt a luxust is megengedhetjük magunknak, hogy ezt el is mondjuk. Bár a mi szakmánkban ez egyáltalán nem veszélytelen. Sőt, kifejezetten ellenjavallt. De annyit talán én is mondhatok, hogy a hidegháborúban születtem, abban is nőttem föl, erre ment rá az ifjúságom. Sok százmillióan voltak velem együtt, akik a szembenállás, a kölcsönös elrettentés, a fenyegetés és a hideg béke foglyai voltak fiatalkorukban. Magyarországon, Európában és Közép-Európában nincs olyan józan ember, aki ennek visszatérését szeretné. Mi, akik ezen a kontinensen élünk, a nemzetközi jog tiszteletét, a békét, az együttműködést és az ezzel járó gazdasági prosperitást szeretnénk. Ezt az álmunkat nem adjuk föl. Nem akarjuk úgy befejezni az életünket, ahogy elkezdtük. Nem akarjuk, hogy az európai béke, jólét és prosperitás két hidegháború közötti intermezzóvá váljon. Olyan európai politikát akarunk, amely azt eredményezi, hogy mindenki Európa sikerében legyen érdekelt. Egy ilyen Európának egyik pillére a transzatlanti szövetség talán a legmeghatározóbb pillére ez, vagyis fegyverbarátság az Egyesült Államok és Európa között.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor megemlítjük a Magyarországon működő amerikai vállalatok fantasztikus számsorait, például hogy 1.700 amerikai érdekeltségű vállalat több mint 80 ezer magyar állampolgárnak ad megélhetést, hogy az amerikai vállalkozások magyarországi befektetései meghaladták a 9 milliárd dollárt, hogy 40 amerikai multinacionális cég az utóbbi 10 évben több mint 40 ezer új munkahelyet hozott létre a fejlesztéseik révén, ha ezeken a számokon végigtekintünk, akkor az Önök munkájáról, az Önök nagyszerű teljesítményéről, a megérdemelt gazdasági növekedésükről beszélünk, de mégsem csak az Önök gazdasági sikere jut erről az eszünkbe. Mi, magyarok az Önök hazánkban működő vállalataira úgy tekintünk, mint amelyek a profiton túl, a beruházásokon túl, a munkahelyeken túl egy magasabb és nagyszerűbb missziót is teljesítenek. Mi Önökben az amerikai–európai, illetve az amerikai–magyar stratégiai szövetség kézzelfogható bizonyítékait látjuk. Minden egyes munkahely, amelyet létrehoznak, minden egyes befektetés, amelyet beindítanak, egy-egy építőkocka az amerikai–európai és az amerikai–magyar szövetség és barátság oszlopcsarnokában.

Köszönjük, hogy itt vannak. Köszönjük, hogy 25 éve vannak itt. Sok sikert, dicsőséget és újabb 25 boldog évet kívánok mindannyiónk számára!

Köszönöm a figyelmüket!


miniszterelnok.hu