Felháborító a strasbourgi döntés

2014. május 20.

Orbán Viktor beszéde Körmenden (2014. május 20. Körmend).

Először is engedjék meg, hogy mindenkinek jó napot kívánjak, és megköszönjem, hogy most itt hirtelen összeugrottunk erre a kis találkozóra. A modern világban van ennek neve, az ellenfeleink használják leginkább: flash mobnak nevezik. Összehívják egymást, amikor valami fáj.

A helyzet úgy fest, hogy ugyan most én majd arról szeretnék beszélni, hogy vasárnap választás lesz, de előtte van egy dolog, ami fáj, illetve felháborít, és ezért szeretnék rögtön az elején mondani néhány szót. Ez kapcsolódik az európai választáshoz. Önök is hallhatták talán tegnap vagy a mai napon, hogy Strasbourgban hoztak egy döntést, amely arról szólt, hogy Magyarország nem tarthatja fönn a tényleges életfogytiglanig tartó szabadságvesztés büntetését. Ezt én személyesen felháborítónak tartom, és egy újabb bizonyíték arra, hogy úgy tűnik, hogy Brüsszelben és Strasbourgban, tehát az Európai Unióban a bűnt elkövető embereknek a jogait az ártatlan emberek és áldozatok érdeke elé helyezik. Ez elfogadhatatlan! Ez az egyik ok, amiért Európában nagyon sokan nem szeretik ma sem Brüsszelt, sem pedig az Európai Bíróságot. Úgyhogy a magyar kormány nevében a leghatározottabban ezt vissza kell utasítanunk, és meg kell védenünk azt az intézményt, amit úgy hívnak, hogy életfogytig tartó szabadságvesztés, amiről egyébként bizonyítva van, hogy jelentős visszatartó erőt jelent a bűnelkövetők vagy ilyen szándékkal rendelkező emberek számára.

Mielőtt beszélnék a vasárnap esedékes választásról, szeretnék először is köszönetet mondani azért, hogy olyan jól megtámogattak bennünket, vagy ha úgy tetszik, megtámogattuk egymást a parlamenti választáson. Csak néhány hét telt el, ezért még talán nem is fogjuk föl teljes valójában, hogy micsoda nagyszerű fegyvertényt hajtottunk végre együtt. Hiszen olyat már látott a világ, hogy kétszer egymás után megválasztanak egy kormányt, bár hozzáteszem, hogy a mostani gazdasági válság idején ez ritkaságszámba megy egész Európában. Alig van olyan kormány, amely képes lett volna megtartani az őt korábban megsegítő embereknek a támogatását, a hitét, a bizalmát. Ez Magyarországon nekünk sikerült. Nem a kormánynak egyébként, bár nem árt, ha van kéznél egy jó kormány, de valójában arról van szó, hogy az a közösség, amit a 2002-es parlamenti választás óta építettünk föl, és amit az egyszerűség kedvéért polgári, keresztény és nemzeti közösségnek tekintünk, ez a közösség egyben maradt.

Pedig nem volt könnyű ez a négy év. Nemcsak azért, mert nagy dolgokra vállalkoztunk, és sok mindent alakítottunk át, és Önök is tudják, hogyha az ember úgy építi át a házát, hogy közben lakni is kell benne, nem kényelmes dolog. De ennek ellenére ezt végigcsináltuk, ráadásul úgy, hogy Európában egy évtizedek óta nem látott gazdasági válság nehezítette a dolgunkat. Ilyen körülmények között elvégezni a munkánkat, megtartani az Önök bizalmát, Önökben meg meglegyen az a lelkierő, hogy eljöjjenek választani, és ne a düh, a gyűlölet, az elégedetlenség hangján beszéljenek, hanem az ország érdekében adják le a voksukat, ez szerintem példátlan dolog Európában. És az, hogy ezt kétharmaddal, hogy ismét kétharmaddal történt, ezért mindenkit elismerés illet. Bár hozzáteszem, hogy Önöknek itt, Körmenden nem volt olyan nehéz dolguk, mert kiváló jelöltre szavazhattak. Itt az államtitkár úr, Zsolt barátunk, akiről Önöknek itt nem kell egyetlen szót sem mondanom, hiszen most nem indul választáson, de azért mindannyian emeljük meg a kalapunkat előtte, hiszen 127 település tartozik a választókerületéhez. 127 helyen kell helyt állni, kivívni és megtartani a bizalmat. Ez embert próbáló feladat. Talán csak nekem van több településem. De ez egy óriási szám, és én szeretnék gratulálni neki is és Önöknek is, hogy sikerült ezt a választóközösséget is egyben tartani. Tiszteletet és elismerést kell kifejeznem a polgármester úr iránt is. Bebes polgármester úr, barátunk egy nehéz helyzetben, mert ugyan a számok jól néznek ki, és Körmenden nyerni szoktunk, de mindannyian tudjuk, hogy ez azért nem olyan egyszerű. Amíg összeraktuk itt azt az együttműködést, aminek eredményeképpen a polgármester úr újra és újra megkaphatta a bizalmat, komoly munka volt, úgyhogy gratulálok neked, Képviselő úr, illetve Polgármester úr, hogy képes voltál Körmend városában ezt a bizalmat kivívni és megtartani. Őrizze meg a Jóisten a szokásukat, mert nemsokára lesznek önkormányzati választások.

És akkor most mondanék néhány szót – ha megengedik – az európai parlamenti választásról. Azt kell mondanom, hogy nem a legjobbkor jön ez a választás. Azért nem a legjobbkor, mert úgy vannak vele a híveink, ezt látom, amerre az országban megfordulok, hogy most nyertünk már az előbb, már kampányoltunk eleget, már szavaztunk eleget, az ellenfeleinket legyűrtük, akiknek bizalmat akartunk adni, annak megadtuk, méghozzá jó nagy bizalmat adtunk, most miért kell újra még egyszer csatába bocsátkozni? Látom az embereinken, miután az embernek normális állapota az, hogy békés életre vágyik, nem pedig folyamatos választási csatákra, látom, hogy az emberek legszívesebben túl lennének ezen az egészen, és úgy kell ez nekik – biztos nincsenek itt szlovák kisebbségiek? –, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Ennyire kívánják ezt a választást, ezt mindannyian látjuk. De, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez olyan választás lesz, amely nemcsak a mi közösségünket érinti itt, hanem Magyarország szinte minden polgárát. Ezzel azt akarom mondani Önöknek, hogy minden emberi számítás szerint a részvétel alacsonyabb lesz, mint a parlamenti választáson volt. Ebből az következik, hogy a győzelmet, a végeredményt az határozza meg leginkább, hogy kinek a hívei mennek el nagyobb számban. Úgyhogy nekünk a saját híveinket kell meggyőzni arról, hogy igenis van értelme elmenni vasárnap választani. Én ezért jöttem ma ide, Körmendre, hogy adjak Önöknek néhány érvet. Meg akarom Önöket győzni, és arra kérem, hogy adják tovább az érveket, hogy miért érdemes elmenni vasárnap választani.

Először is, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az igaz, hogy nekünk nemzeti kormányunk van, és a magyar ügyeket itt, Magyarországon magyar emberek fogják eldönteni, amíg a mi fajtánk adja ennek az országnak a kormányát. Ez biztos. De ez nem jelenti azt, hogy ki tudnánk magunkat szakítani abból a világból, amelyben élünk. És Magyarország tagja az Európai Uniónak, ezért bár mi döntünk el nagyon sok kérdést, de nagyon sok már itt eldöntött ügyért meg kell harcolnunk Brüsszelben, ott azt el kell fogadtatni, mert ott nagyon sok mindent akasztanak meg. Ott erősek a bankok, erősek a multik, erősek a bürokraták, akik általában – ez talán túlzás, de néhanapján – nem nézik jó szemmel azt, amit mi itt csinálunk. Kicsi példa: ide most egy pálinkafőzdéből jöttem. Remélem, ez nem látszik rajtam. Merthogy itt van, kicsi példa, de fontos példa. Eldöntöttük, hogy hogyan és miképpen akarjuk rendezni ezt a kérdést Magyarországon. Végre úgy döntöttük el, hogy ne a fináncoknak meg a bürokratáknak legyen jó, hanem az embereknek, leginkább a vidéki embereknek, akiknek kertjük van, és úgy gondolják, hogyha már ott valami megterem, akkor szeretnék annak a gyümölcseit szedni, és szeretnék fölhasználni. Ehhez képest most Brüsszelben arra kényszerítenek bennünket, hogy mindent újragondoljunk, mert ott meg nem fogadják el. Meg fogjuk találni a megoldást. Én csak azért említem ezt a példát Önöknek, mert jól szimbolizálja, jól testesíti meg mindannyiunk számára, hogy nem elég egyszer itthon legyőznünk egy akadályt, utána gyakran még egyszer le kell győznünk ezt az akadályt Brüsszelben. És nem mindegy, hogy ott, abban a parlamentben milyen féle emberek, mifajta képviselők, milyen gondolkodásmódú és lelki beállítottságú, ösztönvilágú, politikai érzelmű emberek képviselik Magyarországot. Mert ha olyanokat küldünk oda, akik nem harcolnak értünk, nem állnak ki a magyarok igazságáért, nem állnak ki az érdekeink mellett, akkor Brüsszelben számos, itthon eldöntött jó dolgot elgáncsolhatnak. Rajtunk múlik, hogy milyen emberek jutnak ki oda. Ezért arra kérem a polgári, keresztény és nemzeti táborral szimpatizáló választópolgárokat, hogy legyenek kedvesek, és jöjjenek el vasárnap választani, ezen a hétvégén adják le a voksukat a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltjeire. Ők tudnak bennünket jól képviselni Brüsszelben.

Ezek után arról is kell mondanom néhány szót, hogy miért nem lenne jó, ha eltévedne a kezük, amikor behúzzák az ikszet. Mert nemcsak az az esély áll fönn, hogy mi majd derék magyar embereket küldünk Brüsszelbe, akik kiállnak a családjaink mellett, a gyerektámogatás, a rezsicsökkentés mellett, a magyar föld védelme mellett – ezek mind nyitott kérdések, amiért meg kell harcolunk Brüsszelben –, hanem az a veszély is fönnáll, hogy nemcsak hogy nem küldünk jókat, hanem rosszakat küldünk. És ezt mindenképpen el kell kerülnünk. Kétfajta ember létezik, aki ma bajt tud hozni a magyarok fejére Brüsszelben.

Az egyik az a politikai irányzat és jelöltjei, akik azt mondják, hogy valamifajta Európai Egyesült Államokat kellene létrehozni. Ez azt jelentené, hogy megszűnik az ezeréves magyar állam. Szerintem nem járulhatunk ahhoz hozzá, hogy bárki feláldozza valami, ma még nem létező Európai Egyesült Államok oltárán az ezeréves magyar államiságot. Meg akarjuk tartani Magyarországot, a nyelvünket, a kultúránkat, a gazdaságunkat, és mi akarunk dönteni a saját életünk kérdéseiről. Mi akarjuk eldönteni, hogyan és miképpen rendezzük be ezt az országot. Ezért azok, akik az Európai Egyesült Államok mellett érvelnek, Magyarországnak rosszat akarnak, azok rosszul értelmezik a magyar érdekeket, és az ilyen politikai erőket, mert veszélyesek ránk, a többségre, szélsőségesnek kell nyilvánítanunk, és nem szabad őket mandátumhoz juttatni az Európai Parlamentben, mert ott ellenünk fognak dolgozni. A magyar nemzet ellen fognak dolgozni, tisztelt Hölgyeim és Uraim! És van egy másik veszély, akik olyan emberek, akik fejjel szoktak a falnak rohanni. És ugyan érthetőek az indulataik, mert ok van Brüsszellel szembeni indulatra, de ez nem ok arra, hogy a józan eszünket sutba dobjuk, elveszítsük a higgadt helyzetértékelésünket, hogy az átgondolt döntések helyett indulatból döntsünk, és olyan döntésekbe rántsuk bele az országot, aminek aztán közösen isszuk meg a levét. Vannak, akik azt mondják, hogy lépjünk ki az Európai Unióból.

Tisztelt Körmendiek! Hölgyeim és Uraim! Kedves Szombathelyiek! Svédországból érkezettek!

Ha van valaki ebben az országban, aki el tudja Önöknek mondani, hogy milyen érzés ott állni mindenfajta európai képviselők előtt, akik dagadt erekkel a nyakukon üvöltöznek, akik nem tudják, mi az, hogy nemzeti méltóság, nem tudják, mi az, hogy tisztelet, nem tudják azt, hogy mi egy európai nemzetként joggal követeljük, hogy tisztességesen bánjanak velünk, akik ott személyesen engem és rajtam keresztül az országot is számtalanszor megsértették, tehát ha van valaki, aki erről tud mesélni, és le tudja Önöknek írni, hogy milyen kedvezőtlen arcvonásai is vannak az Európai Uniónak, az valószínűleg én volnék. Mégis azt gondolom, hogy a magyar nemzet érdeke azt követeli meg, hogy benne maradjunk az Európai Unióban. A parlamenti választási kampányban is elmondtam: a magyar történelem bennünket megtanított arra, hogy nekünk ott kell ülni annál az asztalnál, ahol a világ dolgairól döntenek. Ott kell ülni annál az asztalnál, ahol olyan döntéseket hoznak, amely aztán kihat Magyarországra is. Ahogy szokták mondani: ha nem ülsz ott az asztalnál, ne lepődj meg, hogy az étlapon találod magad. Ezt kell elkerülni. Volt már ilyen Magyarország sorsában, föl is szeleteltek bennünket, ha már az étlapon voltunk. Tanuljunk a saját történelmünkből, ezért nekünk ott kell lenni. Az Európai Unióból történő kilépés, bár indulatilag talán még csak magyarázható, de politikai programnak, az ország számára kívánatos politikának semmiképpen nem tekintendő. Ezek az emberek, akik e mellett érvelnek, szintén veszélyesek a magyarokra. Ezért őket is szélsőségesnek kell minősíteni, és meg kéne akadályozni, hogy képviselőt vagy lehetőleg, ha már mindenképpen, akkor csak kevés képviselőt juttathassanak a brüsszeli, európai intézményekbe. Így áll a dolog, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mondanék végezetül még egy biztató dolgot az európai parlamenti választással kapcsolatban, mert eddig csak az unióról beszéltünk. De ha megnézzük, hogy kikkel küzdünk meg, ugyanazokkal küzdünk meg, mint akikkel az áprilisi választáson már egyszer összemértük az erőnket. Győzni jó. Egyszer győzni jó. Kétszer győzni még jobb. Ha most itt a lehetőség, akkor miért ne mérjünk rájuk még egy vereséget, tisztelt Hölgyeim és Uraim? Ezért kérem Önöket, hogy jöjjenek el, és vegyenek részt ezen a választáson.

Végezetül engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem Önöknek, hogy kitartottak mellettünk az elmúlt négy évben. Köszönöm, hogy a polgármester urat és a képviselő urat támogatták az elmúlt években. A nekem szánt jókívánságokat, hátba veregetéseket, kézfogásokat, a nekem szánt imákat külön is szeretném mindenkinek megköszönni. Tudom, hogy nagyon sokan segítették a munkámat így. Köszönöm szépen, hogy lehetővé tették, hogy ezt a munkát folytathassuk, és csak egyetlen dolgot tudok mondani, amivel hívom Önöket ismét a választási harcba: hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
 

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010