Jó napot kívánok! Tisztelettel köszöntöm Önöket! Tisztelettel köszöntöm mindannyiukat, akik ezen a szomorkás őszi napon is egybegyűltek, hogy fejet hajtsanak a forradalom és a szabadságharc dicsőséges emléke előtt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Örökké tartó, soha nyugvópontra nem jutó vita, mi mozgatja valójában a történelmet, mi áll a történelem fordulópontjainak, válságainak, ébredéseinek, velőt rázó pillanatainak hátterében. Vannak, akik szerint a gazdasági viszonyok és az osztályharc. Vannak, akik szerint szigorú törvényszerűségek. És vannak, akik a banális véletleneknek tulajdonítják a világot mozgató és az azt új irányba fordító történéseket. Az igen különböző, akár egymással szöges ellentétben álló magyarázatoknak azonban van egy közös vonása: mindegyikből ugyanaz hiányzik – az ember. Hitével és csalódásaival, törekvéseivel és önfeladásával, elbizakodottságával és félelmeivel, örömével és szenvedésével. Az ember, akin a nemzeti és a nemzetközi szocialista hatalom is átnézett, akit megvetett, akinek mindig arcába hazudott, akit jelentéktelen porszemként söpört félre. Az ember, akivel kénye-kedve szerint bánt, vagonba terelte, kitelepítette, javaiból kiforgatta, ha neki úgy tetszett.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1956 története sem érthető meg az ember, az egyéni sorsok, személyes döntések, sorsfordító elhatározások nélkül. Azok nélkül a diákok nélkül, akik a követeléseiket pontokba szedték, elsőként vonultak az utcára, és az első sortüzek áldozatául estek. Azok nélkül a fiatalasszonyok nélkül, akik ételt osztottak, majd maguk is fegyverrel szálltak szembe a túlerővel. Halálra ítélték őket, és a börtönben töltött másfél évtized alatt váltak felnőtté. És azok nélkül a munkások nélkül, akik az igazság eszméiért fegyvert fogtak, és ha kellett, feláldozták az életüket. Mert, kedves Barátaim, az anyagi érdek hajszolásának, az önzésnek és a hatalomvágynak nincsenek vértanúi. Mártírokat csak eszmék, értékek és közösségek teremtenek. Igen, 1956-ban az igazság képes volt erőt venni az apátián; az emberi lélek ereje emelte a nemzetet a realitások kiábrándító, tétlenségre kárhoztató, sivár világa fölé, és törte át a diktatúra vasbeton falait. Igen, a lélek ereje söpörte el egy csapásra a kommunizmus hazugságokra épített világát, és írta felül a világhatalmak akkor megrendíthetetlennek gondolt paktumait.

Kedves Barátaim! 1956. október 23-án kiderült, hogy éppen a kommunizmus legnagyobb és legambiciózusabb célkitűzése mondott kudarcot: az ember átalakítása. 1956 októberében Budapesten kiderült, hogy nem létezik a kommunista embertípus, a hitét, a családját és a nemzetét levetkező, a gyökereitől megszabaduló, világproletárrá váló homo sovieticus.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplők! Vajon miért visszatérő motívum a magyar költők verseiben Nagy Imre szemüvege? Az a bizonyos cvikker, amelytől még az akasztófa alatt sem volt hajlandó megválni. Vajon miért ragadja meg a képzeletünket oly sokszor még ma is? Talán arról az akaratról beszél e szemüveg, hogy Nagy Imre tisztán akart látni, világosan akart látni. Miután egy egész életet élt le úgy, hogy látását elhomályosították hol ideológiai doktrínák, hol a pártfegyelem, hol az illúziók, hol téves eszmék, hol a remények. De kétségtelen, hogy 1956 októberének utolsó napjaira már tökéletesen tisztán át tudta látni a helyzetet, reálisan ítélve meg az eseményeket és a történelmi parancsolatokat. És még nyilvánvalóbb, hogy másfél évvel később az ellene folyó boszorkányper fővádlottjaként azt is fel kellett ismernie, hogy néhány mondat, talán csak néhány szó, talán csak egyetlen szó elegendő volna ahhoz, hogy a fejét kihúzza a hurokból, s az így megmentett életét aztán viszonylagos biztonságban leélhesse.

Tartása, hajlíthatatlansága, megvásárolhatatlansága a trónfosztó szabadságharcos II. Rákóczi Ferenccel rokonítja, akinek száműzettetésből alaposan kijutott, s akinek ugyanúgy csak egy lemondó tollvonásába került volna, hogy felmentse az összeesküvés vádjának és ítéletének következményei alól. Eszméinek megtagadását követően az ország leggazdagabb főuraként foglalhatta volna el országrésznyi birtokait, és inkább a számkivettetést választotta. Történetek és emberek a magyar történelemből, amikor és akik fittyet hánynak az önfelmentésre csábító magyarázatoknak, s megmaradnak az emberi becsület ősi törvénye mellett. Igen, így érthető, miért érezzük úgy, hogy a történelmet Rákóczi csiszolt stílusán keresztül, Széchenyi kalapja alól és Nagy Imre szemüvege mögül figyelni magától értetődő minden magyar ember számára. És ezért különösen fájdalmas arra gondolni, hogy hiába áll ott a szobra a Vértanúk terén, hiába koszorúzzák meg a sírját a temetőben, bizony könnygázzal és viperákkal térítenék észhez ott, a Kossuth tér környékén, ha rossz helyre tévedne, rossz időben. És mindig ugyanazok határozzák meg, mikor van rossz pillanat, mikor állunk rossz helyen, mikor vannak rossz gondolatok a fejünkben, vagyis mikor vagyunk hajlamosak gondolatbűnt elkövetni. S a végén még hálás is lehet a megvert és megalázott magyar adófizető, hogy nem Recsken kötött ki.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismeretes, hogy 1789 júliusában, a francia forradalom kitörésekor a Bastille ostrománál az első sorokban harcolt egy Hulin nevű párizsi órásmester, akiről feljegyezték, hogy magyar ruhában harcolt. Arra gondolok, nem volna teljesen indokolatlan időnként úgy gondolnunk a történelemre, mint órásra, aki magyar ruhában rohamozza meg a múlt bástyáit, ahogy ez történt Rákóczi idején az ónodi országgyűlésben, 1848-ban a Pilvaxban, vagy 52 évvel ezelőtt is Budapesten az Országház előtti téren.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ünnepelni jöttünk. Igen, mi ünnepelni jöttünk ma ide. Azért jöttünk, hogy együtt örüljünk, mosolygós felnőttek és nevető gyerekek, sok-sok magyar család együtt legyünk büszkék arra, hogy egy nagy és történelmi nép fiai lehetünk. Ünnepelni azt, hogy magyarok vagyunk, magyarok lehetünk, egy olyan nemzet fiai, amelyik nagy győzelmekre és világra szóló tettekre képes. Egy olyan nemzet fiai lehetünk, amelynek nagyjai időről-időre képesek kitépni magukat az éppen fennálló rend érdekhálóiból, a korszellem divatjainak uszályából, s képesek visszatérni a legszebb ősi emberi erényekhez: a becsülethez, a bátorsághoz, a hűséghez és a hazaszeretethez.

Igen, október 23-án valójában azt ünnepeljük, hogy a magyaroknak kifogyhatatlan a hite, és elapadhatatlan az ereje. És ez akkor is így van, ha ez a hit, és erő nem mindig képes megmutatni magát. És ez akkor is így van, ha néha évekre, sőt évtizedekre is nehéz, vastag történelmi üledék fedi azt be. És ez akkor is így van, ha a tükörbe nézve a nemzet néha alig ismer saját magára. És ez akkor is így van, ha időnként úgy érezzük, nemhogy a nagyságunk veszett oda, de már a lélek is csak hálni jár belénk. De mi egy kifogyhatatlan hitű és elapadhatatlan erejű nép vagyunk akkor is, ha egyáltalán nem emlékeztetünk ma 1848-as vagy 1956-os önmagunkra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Bármilyen elgyötörtnek, becsapottnak, kifosztottnak is érezzék magukat a magyarok, mindig, a legreménytelenebb pillanatokban is, újra és újra megtörténik a csoda. Utat tör magának az életerő és a győzni akarás. Eljön a magyarok október 23-ája, ha kell, Nándorfehérvárnál, ha kell, Pákozdnál vagy éppen a Corvin közben. Igen, ünnepelni jöttünk. Ünnepelni a magyar családokat, mert forradalmaink fiatal hősei innen, a családjainkból merítik azokat az erényeket, amelyek titokzatos módon, a felszín alatt áramolnak nemzedékről nemzedékre, és a legváratlanabb pillanatokban adnak a hazának olyan fiatal hősöket, akiknek a neve évszázadok múltán sem esik ki az emlékezetünkből. Ünnepelünk, mert a magyar nemzet 1956 őszén kilátástalan és reménytelen helyzetből állt talpra, és aratott világra szóló győzelmet.

Természetesen fejet hajtunk a vértanúk emléke előtt. Természetesen arról is megemlékezünk, ami november 4-én történt, de tudjuk, hogy november 4-én nem a magyarok buktak el. Azon a napon az egész nyugati civilizáció szenvedett vereséget, s nem mi, magyarok. Mi, magyarok valójában hősies győzelmet arattunk az 56-os forradalommal. Ezért mi büszkék lehetünk erre a forradalomra. Büszkék arra, hogy a szabadság nevében megfutamítottuk a zsarnokságot, és megfutamítottuk a megszállókat. Büszkék lehetünk a győzelemre, a hőseinkre, a hősöket adó családokra, s mindannyian azt szeretnénk, hogy a jövő nemzedékének is átadhatnánk valahogy ezt az érzést, ha gyermekeinket is beavathatnánk október 23-a nagyszerűségébe. Azt szeretnénk, ha ilyentájt, október végén őket is megérinthetné az öröm érzése, hogy magyarok lehetnek, és egy nagyszerű nemzethez tartozhatnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindannyian azt akarjuk, hogy a gyermekeink is megtanuljanak győzni. Megtanuljanak úrrá lenni a nehézségeken. Olyan emberek legyenek, akik a reménytelennek tűnő helyzetekben sem adják fel, akkor is hisznek a győzelemben. Azt akarjuk, hogy ők is győztes nemzedék legyenek. Mert ne feledjük, minden mai nyomorúságunk ellenére mi is győztes nemzedék vagyunk. Mi is legyőztük a zsarnokságot, mi is hazaküldtük a megszállókat, mi is a saját kezünkbe vettük a saját sorsunkat, s ez akkor is így van, kedves Barátaim, ha időnként a rosszabbik énünk, a magyarok rosszabbik énje kerekedik is felül, s tort ül a tisztességes, hűséges, munkájukat becsülettel végző magyarok felett. Ültek már efféle ingyenélő szélhámos kalandorok máskor is a mi nyakunkban, de a végén csak leráztuk őket, és a porban kötöttek ki. 1956. október 23-a mai küzdelmeinkben is a győzelem reményét jelenti. Arra emlékeztet, azzal biztat bennünket, hogy ma ugyan a történelem formálja a jellemünket, de nincs már messze az idő, amikor újra a jellemünk fogja formálni a történelmet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ünneplők! Nem lenne őszinte a mai együttlétünk, ha az ünnepi szavakon túl szó nélkül mennénk el a súlyos válság mellett, amely ma megrázza a világot, és megrázza Magyarországot. Meggyőző és szellemes magyarázatok garmadáját hallom a válság okairól. A valóság azonban egyszerűbb. A válság oka az örök emberi gyarlóság; a pénzéhség, a kapzsiság, a mértéktelenség és a nyerészkedés, mindig a még és még és még több pénz. S ennek érdekében a felelős vezetők loptak, csaltak, hazudtak, adatokat hamisítottak és eltitkolták a valóságot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem adhatunk magunknak és a világnak jobb tanácsot, mint visszatérni az őszinteség, az átláthatóság, a törvénytisztelet és a mértéktartás ösvényére. Magyarországot mélyebben és súlyosabban érinti ez a válság, mint a többi európai országot. Ez azért van így, mert Magyarország legyengített ország. Nem volt ez mindig így. Voltunk erős, élenjáró, sikeres és tiszteletre méltó ország is. Ma nyakig eladósított, sereghajtó, megbecsülését vesztett és lesajnált ország vagyunk. De mondjuk ki: nem az emberek tehetnek erről! Nem azok, akik becsülettel végzik a dolgukat, nem azok, akik értéket teremtenek, nem azok, akik nevelik a gyermekeiket, gondoskodnak a családjukról, és akik a munkájukkal viszik hátukon az országot. Magyarországot a politikai vezetők sodorták bajba, az ő felelőtlen politikájuk juttatta ide a magyarok közösségét. Építhettek volna erős gazdaságot, de legyengítették azt. Csökkenthették volna az adókat, de emelték inkább. Csökkentették volna az államadósságot, amikor lehetett, de inkább eladósítottak bennünket. Munkahelyeket teremthettek volna, amikor ez lehetséges volt, ehelyett nőtt a munkanélküliség, és igazán megbecsülhették volna a dolgozó magyar embereket, helyette hátat fordítottak nekik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarországot ma két komoly veszély fenyegeti. Ha így megy tovább, elveszíti értékét a fizetésünk, és könnyen utcára kerülhet mintegy 250 ezer ember, ha nem találjuk meg a válság ellenszerét. Ki kell mondanunk, hogy a válság elhárítására a kormány képtelen. Minden lépésük rossz ütemű, kapkodó és csak tovább súlyosbítja a bajt. Bizalmi válság és vezetési válság gyötri Magyarországot, amelynek súlyos árát a magyar családok fizetik meg. Ezzel a vezetéssel csak napról napra nő a baj. Ráadásul a javasolt terápia még nagyobb veszélyt jelent, mint a baj, amit orvosolni kívánunk. A megszorítások ugyanis csak tovább növelnék a már ma is alig bírható terheket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezt a válságot, amellyel ma szembenéz a világ, és a világ többi részén ezt tudják, nem lehet megúszni. Nem lehet átvészelni, nem lehet kibekkelni. Ez egy olyan válság, amit le kell győzni. Legyőzni, ami azt jelenti, hogy megújulva, megerősödve kell kikerülnünk belőle. Ehhez új politika és új gazdaság kell. Ha nem mi győzzük le a válságot, ő győz le bennünket. Ebben a küzdelemben nem hirdetnek döntetlent. Márpedig ezt a válságot legyőzni csak a tettrekész, vállalkozó szellemű, értéket teremtő, dolgozó magyarok képesek. A politika, a leendő új kormány dolga, hogy felszabadítsa az ország energiáit. Elhárítsa a gátakat és a torlaszokat, amelyek az emberek munkáját akadályozzák. A fasisztázó, gyűlölködő és vádaskodó vezetők most hízelgő hangra váltottak. Ennek egyetlen oka van, kedves Barátaim, le akarják velünk nyeletni a békát, amit megszorításnak hívnak. Ahelyett, hogy a politika és a kormányzat lápvilágát, mocsarát csapolnák le, az emberekkel akarják megfizetetni hibáik, tévedéseik és bűneik árát. Élve boncolnának egy országot, amely nem beteg, csak gyenge. A hatalom a beteg, és az ő betegsége gyengíti le az országot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én azonban ebben a nehéz helyzetben is hiszem, hogy a magyarokban megvan a képesség, hogy legyőzzék a válságot, és úrrá legyünk a bajokon. Magyarország bizonyítani akarja, hogy többre képes. Magyarország bizonyítani akarja, nem olyan, amilyennek ma látszik, nem gyáva, nem hiteltelen, nem kiégett, nem cinikus. Ha annak látszik, azért van, mert akik elöl állnak, a vezetői ilyenek. Magyarország – hitem szerint – be fogja bizonyítani, hogy nem azonos egy rosszkedvű és megbukott részvénytársasággal. Ha a dolgozó, értékteremtő, vállalkozó szellemű magyarok végre levegőhöz jutnak, ha lehetőséget kapnak, ha nem ülnek a nyakukra ideológusok, politikusok, okoskodó és kéretlen tanácsadók, akkor az emberek hamar talpra tudják állítani az országot, sőt sikeressé is tudják azt tenni. A kiégett, gyáva magyarázkodók mindig is rossz irányba vitték az országot a kiagyalt ideológiáikkal, elvont elméleteikkel, pesszimizmusukkal, mérhetetlen Pató Pál-i tunyaságukkal. Az 56-os magyarok titka az volt, hogy kiengedték a szellemet a palackból. A magyar szabadság szellemét. Nekünk sincs más dolgunk. Újra ezt kell tennünk. Ki kell engednünk a palackból a magyar szabadság szellemét, és akkor Magyarország újra bizonyítani fogja, hogy többre képes, és ezért a mainál jobb sorsot is érdemel.

Köszönöm, hogy meghallgattak! Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!


orbanviktor.hu