Tisztelettel köszöntöm Miro Cerart, Szlovénia miniszterelnökét, a muravidéki magyarok vezetőjét, Horváth Ferenc elnök urat, tisztelettel köszöntöm a muravidéki magyarokat és az itt élő szlovénokat is. Első szavam a tiszteleté. Tisztelet és elismerés mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt negyven során az itt élő magyar közösség megőrizhette nyelvét, kultúráját és szervezettségét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindig felüdülés a Muravidékre érkezni. Hagymás István írja Lendváról – idézem őt –: „őrszeme a Muravidéknek, amely mint kicsiny Kárpát-medence terül el alant.” Idézet vége. Ez a meghatározás magába sűríti, hogy a Muravidék évszázadokon keresztül a keresztény Európa egyik őrvidéke volt. Bár a Muravidéken túl, de nem messze esik ide Csáktornya, ami ma különösen is felötlik bennünk, mert ott élt Göncz Lajos, a 48-as szabadságharc honvédszázadosa, akinek a dédunokája, Göncz Árpád, mint e tradíció méltó folytatója, a rendszerváltás utáni Magyarország első megválasztott köztársasági elnöke lett. Őt ma kísértük utolsó útjára. Ma adtuk meg neki a végtisztességet, amely őt, mint mindannyiunk elnökét, vagyis a nemzet köztársasági elnökét különösen is megilleti. Köszönjük, amit a hazáért és értünk tett. Emlékét megőrizzük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tiszteletre méltó dolgot ismerhet meg errefelé az ember. Megtapasztalhatja azt az érzést, hogy akik különböző nemzetekbe születtek, mégis együvé tartoznak. Közösen őriznek olyan értékeket, amelyeket szlovénok, magyarok együtt hoztak létre, és közösen is kell megóvniuk. A Muravidéken élő emberek ma arra tanítják Európát, hogy sokkal több minden köt össze bennünket, mint ami szétválaszt. Ezt a tényt elismeri a szlovén alkotmány is, amikor a magyarokat őshonos nemzeti közösségként említi és védi. Köszönjük Szlovénia miniszterelnökének, hogy az itt élő magyarok barátja és támogatója. És ezt rögzíti Magyarország Alaptörvénye is, mely kimondja, hogy a velünk élő nemzetiségeket, így a magyarországi szlovéneket is a magyar politikai közösség részének és államalkotó tényezőnek tekintjük. Mi így értjük Európát. A mi véleményünk szerint Európa lényege: egymás kölcsönös megbecsülése, egymás értékeinek, anyanyelvének, kultúrájának elfogadása és tisztelete.

Van itt tehát Európának, az Európai Uniónak egy szeglete, ami Brüsszelből talán kevésbé, de Ljubljanából és Budapestről nagyon is jól látható. Sokféle nép lakta és lakja, sokszínű világ ez. Számos alkalommal keresztülgázolt már rajta a történelem. Mikor azonban a hadak elvonultak, az emberek visszatértek, és újjáépítették korábbi életüket, megtartották anyanyelvüket, megtartották kultúrájukat, és megtartották a hitüket. Ki-ki a magáét. Ha a Muravidék szóba kerül otthon, azt kérdezzük egymástól: megmaradnak-e a muravidéki magyarok? Látjuk a romló statisztikákat, és látjuk a népességfogyást. Erre a kérdésre csak azt válaszolhatjuk, hogy ez leginkább rajtuk, az itteni magyarokon, vagyis Önökön áll. Természetesen mi, az anyaország minden segítséget megadunk, de Önök helyett nem dönthetünk, és nem is akarunk dönteni. A muravidéki magyarság már eddig is lélekszámát meghazudtoló mértékben adott nagyszerű művészeket, írókat, költőket az összmagyar kultúrának, ugyanakkor a szlovén kultúrának is. Szülőföldjükön békében és biztonságban élnek, és munkálkodnak együtt a szlovénekkel. Ebből a példából pedig mi, magyar és szlovén vezetők szintén erőt meríthetünk.

Sőt, erőt is kell merítenünk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mert a történelem manapság ismét ránk rúgta az ajtót. Soha nem látott tömeg áramlik ellenőrizetlenül befelé a határainkon. Egy olyan népvándorlásnak vagyunk a kezdetén, melynek a tartalékai beláthatatlanok. Más civilizációjú emberek százezrei lépték már eddig is illegálisan át határainkat, és további milliók tartanak felénk. Jó, ha tudjuk, vannak Európában, akik a legszívesebben már ma lebontanák a nemzetállami kereteket, hogy eltüntessék a határokat, s egyáltalán bármiféle akadályt, ami a bevándorlók áramlását lassítaná. Vannak, akik még pénzt is adnának ehhez, leginkább persze a mi vagyonunkból. Ha ez így megy tovább, ha nem sikerül gátat vetnünk ennek az áradatnak, akkor egyszer csak azon kapjuk majd magunkat, hogy az az Európa, amelyért mi annyit küszködtünk, már nem is létezik. Azt látjuk majd, hogy Európa többé nem a mi értékeinken nyugszik, hanem valami máson. Azt látjuk majd, hogy az öreg kontinens, benne mi magunk is megváltoztunk, ez a föld többé már nem az otthonunk, nem utódaink élhető jövőjének tere, hanem valami más. Valami idegen. Ezt mi nem akarhatjuk, és nem is fogadhatjuk el.

Kedves Barátaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Nehéz és súlyos döntéseket kell hoznunk. És döntésünket nemcsak nemzetünk, nemzeteink mai polgárai, nemcsak a szavazóink fogják számon kérni rajtunk, hanem utódaink is. Hetedíziglen. Ezért nem szabad ma elgyengülnünk sem gondolatban, sem szóban, sem cselekedetben. Meggyőződésem – és ezért vagyok itt –, hogy nekünk nemzeti önazonosságunk mellett kell döntenünk. Számomra ahhoz sem férhet kétség, hogy Európa és a keresztény kultúránk mellett kell döntenünk. A nemzeti önazonosság, az európaiság és a keresztény gyökereink hármassága tette eddig is erőssé Európát. Ha bármelyiket feladjuk, akkor elsüllyedünk. Ezért azt javaslom, hogy ne mondjunk le sem a nemzeti mivoltunkról, sem Európáról, sem a kereszténységről.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Barátaim!

Van nekünk, magyaroknak egy nemzeti parancsolatunk. Idézem: „Minden magyar felelős minden magyarért.” Idézet vége. Most olyan időket élünk, hogy ezt a parancsolatot ki kell terjesztenünk. Csak így tarthatjuk meg a hazák hazáját, Európát. Minden magyar és minden szlovén, az uniót alkotó összes nemzet minden egyes tagja felelős a saját fajtáján túl, az egész Európáért is. Ez egy igazi, régi, közép-európai gondolat. A felelősségvállalás és a cselekvő szolidaritás jegyében ezért segítenek Magyarország, egyben a schengeni övezet határainak őrizetében szlovák, cseh és lengyel rendőrök, és ezért jövünk mi is Szlovénia segítségére, ha kell. Számíthatnak a magyarokra. Ahogy tehát összefűz minket a múlt, úgy köt össze minket ma a közös jövőnkért érzett aggodalom. Rajtunk múlik, alakítói vagy elszenvedői leszünk-e a történelemnek. Mi, közép-európaiak mindannyian sokszor megéltük már azt, hogy rólunk döntöttek nélkülünk. Ma már inkább alakítói akarunk lenni a saját sorsunknak. Megtanultuk, hogyan kell felelősséggel és mindannyiunk közös javára élni azzal a szabadsággal, amit a 25 éve vívtunk ki magunknak. Használjuk ezt a szabadságot arra, hogy közös erővel megvédjük Európát.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Boldog születésnapot kívánok!

Göncz Árpádról és a migráció kihívásairól is beszélt Orbán Viktor Lendván

Miniszterelnöki Kabinetiroda