Orbán Viktor beszéde a spontán népgyűlésen

2014. május 19.

2014. május 19. Dabas

Először is szeretnék mindenkinek jó napot kívánni. Köszönöm szépen, hogy eljöttek. Keresem a szememmel a polgármester urat, szeretném megköszönni a polgármester úrnak, Kőszegi képviselőtársamnak, hogy volt olyan kedves, és elhívott ide. Több oka is van annak, hogy eljöttem. Az első, hogy szeretnék mindenkinek köszönetet mondani az elmúlt négy évben végzett férfias és odaadó munkáért. Akit illet, annak az elmúlt nyolc évért; akit tizenkettő illet, annak tizenkettőért; akit meg húsz, annak meg a húszért, mert sokan vannak itt olyanok, akikkel nem tegnap kezdtük az ipart – ha szabad így fogalmaznom. Szeretnék gratulálni azért, hogy eltalálták a választáskor a helyes választ, és végül is sikerült összehoznunk annyi szavazatot, amely azt a magyar történelemben példátlan eredményt adta ki, hogy egy kétharmados választási győzelem után egy második kétharmados felhatalmazást is megkaptunk. Ez egy óriási lehetőség, és persze óriási felelősség.

A második ok, amiért eljöttem, az, hogy európai parlamenti választásra készülünk. Ma ez a hétfői nap az első igazi kampánynap. Vasárnap van választás. Arról már nem kell beszélnem, mert mindenki tudja, hogy ez a választás másképp bonyolódik, mert nincs kampánycsend. Ezt kitanultuk, megismertük a legutolsó parlamenti választáskor. De azért kell kampányt folytatni most, mert azt tapasztalom a saját híveink között is, hogy nem mindenki látja világosan az összefüggést a saját személyes sorsunk és életünk, valamint az európai választás között. A magyarok hajlamosak azt gondolni, hogy Brüsszel túlságosan messze van, úgysem ott dőlnek el a dolgok, hanem itt. Ebben sok igazság van, mert a dolgok itt dőlnek el, de ott tudják megakasztani őket. Ezért egyáltalán nem mindegy, kedves Dabasiak, hogy miféle embereket fogunk küldeni Brüsszelbe. Az oda kiküldött emberek képességén, fölkészültségén, gondolkodásmódján és lelkén, lelki alkatán múlik az, hogy olyan emberek lesznek-e Brüsszelben, akik kiállnak mellettünk, segítenek megvédeni azt, amit mi csinálunk, vagy olyanok, akik inkább mellőzik a magyarokat, esetenként el is árulnak bennünket. Ne küldjünk ilyen embereket Brüsszelbe, csak olyanokat küldjünk, akik kiállnak mellettünk. Fontos kérdéseket fognak ott tárgyalni. Most még mindannyian kicsit a parlamenti választási győzelemnek a hangulatában vagyunk. Ugye, úgy érezzünk, hogy most már mindent megcsináltunk, amit meg kellett tenni, és ebben sok igazság van. A többit most néhány, két-három évig hagyhatják a kormányra. Ez kétségkívül igaz, de mégis van néhány olyan dolog, amiért meg kell harcolnunk.

Ilyen a magyar föld védelme, mert a földtörvényt támadás alá vették már most Brüsszelben. A magyar földtörvény azt a célt szolgálja, hogy a termőföld magyar kézben maradhasson úgy, hogy közben tiszteletben tartjuk az uniós szabályokat. Vékony ösvény, de van ilyen ösvény, ezen jár a mi törvényünk, de meg kell védeni, ellenkező esetben a földet kihúzhatják a magyar gazdák lába alól. Meg kell majd védenünk a rezsicsökkentést is, mert Brüsszelben nem nézik jó szemmel, hogy állami beavatkozással és eszközökkel radikálisan, lépésről lépésre csökkentjük a rezsinek a költségét, az energiának az árát. Holott egyébként nem bennünket kellene visszafogni, hanem egész Európának kellene a radikális energiaár-csökkentés ösvényére lépni, mert egyébként bezárhatjuk az üzemeinket, bezárhatjuk a termelői egységeinket, mert nem tartjuk a versenyt, nem tudjuk tartani a versenyt sem az amerikaiakkal, sem az ázsiaiakkal. De amíg meggyőzzük Brüsszelt arról, hogy át kell állni egy másik logikára, addig meg kell védeni mindazt, amit ebben az ügyben itthon elértünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az európai parlamenti választás túl azon, hogy politikai kérdés, de húsbavágó személyes családi kérdés is. Arra kérek mindenkit, hogy ne csak azért menjen el, mert gondol valamit az európai ügyekről, hanem azért is, mert érti és tudja, hogy ennek a döntésnek közvetlen összefüggése lesz a mi magyarországi munkánkra, illetve a mi magyarországi sikereinkre, illetve szorosan össze lesz azzal kötve.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Biztatom Önöket arra, hogy menjenek el. Ezek után arra a kérdésre kell válaszolni, hogyha már elmennek, kire szavazzanak. Van határozott elképzelésem erről a kérdésről. Azt szeretném javasolni Önöknek, hogy arra szavazzunk, ami bevált. Én nem mondom azt, hogy a mostani kormány csupa angyalok gyülekezete, a Fideszről nem merem azt állítani, mert erre semmi okunk, hogy hibátlanul működne, sőt számos helyen tudunk és kell is javítani a teljesítményünkön. De ha megnézzük, hogy miből lehet Magyarországon ma választani, kik azok az emberek, kik azok a politikai erők, akik értik Magyarországot, akik tudják, hogy mit akarnak a magyar emberek, és akikben van kurázsi meg bátorság, hogy ki is álljanak a magyarok mellett, akkor azt kell mondanom, hogy a választék szerény. A választékból egyértelmű, hogy ma leginkább a magyarok érdekéért kiállni a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt szövetsége képes. Ezért arra biztatom Önöket, hogy úgy, ahogy tették ezt április 6-án, most május 25-én szavazzanak a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt listájára. Sok embert, látom, nem kell itt erről meggyőzni.

Viszont arról is szeretnék mondani egy mondatot, hogy kire ne szavazzanak semmiképpen. Nem azért, mint hogyha nagy örömöt okozna valaki ellen kampányolni, de szeretném világossá tenni, hogy vannak ma forgalomban, közéleti forgalomban olyan gondolatok is, amelyek veszélyesek Magyarországra. Kifejezetten szélsőséges gondolatok, amelyeknek nem szabad megengedni, hogy teret nyerhessenek. Az egyik ilyen gondolat arról szól, ennek a hirdetői fölléptek nyíltan, hogy Magyarország ezeréves államiságát be kell fejezni, és helyette hozzunk létre egy Európai Egyesült Államokat. Szeretném jelezni, hogy mi, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt szövetsége határozottan ellenezzük a magyar államiság és a magyar szuverenitás feladását. Szükségünk van Magyarországra, ez a mi hazánk. Európa az otthonunk, de Magyarország a hazánk. Meg kell maradnia úgy, ahogy az Szent István óta létezik. Ezért azokat az irányzatokat, amelyek azt mondják, hogy Magyarország lépjen be egy Európai Egyesült Államokba, és ezért küldjünk képviselőket Brüsszelbe, ezt a gondolatot, ezeket a politikai erőket elleneznünk kell, el kell utasítanunk, és mint szélsőségeseket kijjebb kell szorítanunk a magyar közéletből. Ezt nem lehet hatalmi szóval megtenni. Ezt a választópolgárok tudják megtenni. Ezért május 25. arról is szól, hogy akarunk-e Magyarország helyett beleolvadni egy Európai Egyesült Államokba. Azt javaslom, mondjunk nemet. Ezekre az erőkre ne szavazzunk.

És hasonlóképpen itt egy másik kérdés is, mert vannak erők, amelyek azt mondják, hogy lépjünk ki az Európai Unióból. Én ellenzem ezt a gondolatot. Ha mérleget vonunk, egyértelmű, hogy Magyarország ma minden nehézség ellenére – földvédelem, rezsivédelem, akác, és sorolhatnám tovább a problémáinkat, de – összességében, különösképpen gazdasági értelemben Magyarország most jóval többet nyert, mint amit veszít azon, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk. Aki az Európai Unióból való kilépés mellett érvel, az a magyar nemzeti érdekekkel szemben, és a magyar emberek szimpla, világos, egyszerű, hétköznapi, anyagi érdeke ellen érvel. Ha kilépünk az unióból, sokkal rosszabbul fogunk élni, mint amilyen szinten ma képesek vagyunk fenntartani a városainkat, a családjainkat és a hazánkat. Ezért azt javaslom, hogy aki az unióból való kilépés mellett érvel, azokat hallgassuk meg udvariasan, és utána semmiképpen se szavazzunk rájuk, mert nem az a cél, hogy fejjel menjünk a falnak.

Se a meghunyászkodás, a betagozódás, a föladása a magyar nemzeti hagyománynak nem érdekünk, se pedig az, hogy fejjel menjünk a falnak. Ha valaki egy kicsit gondolkodik a magyar történelemről, ezt elmondtam már a parlamenti kampányban is, pontosan láthatja annak a tréfának az igazságát, ami úgy hangzik, hogy aki nem ül ott a vacsoraasztalnál, nem lepődhet meg, ha az étlapon találja magát. És ez Magyarország története fényében igaz. Ha nem vagyunk ott az Európai Unióban, nem tudjuk megvédeni az érdekeinket. Ezért arra kérem Önöket, hogy mind a két szélsőséget, a kilépést is és az Európai Egyesült Államok gondolatát is utasítsuk el, és szavazzunk a nemzeti alapokon álló, európai hagyományokat érző európai középre, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt szövetségére. Erre szeretném kérni Önöket.

Ami Magyarországot illeti, ami az előttünk álló hónapokat illeti, most sok mindent nem mondanék, hiszen úgyis jövök majd újra, mert lesz egy önkormányzati választás, amikor a harmadik szöget is be kell ütni annak érdekében, hogy azt mondhassuk, hogy a munkánkat elvégeztük. De, tisztelt Hölgyeim és Uraim, annyit azért mondhatok Önöknek, hogy Magyarország egy nagy korszak előtt áll. Én ismerem azt a sok nehézséget, amivel Magyarországon a családok tekintélyes része küszködik, de egy olyan négy év előtt állunk, amit, ha jól használunk ki, akkor úgy vonulhat be majd a magyar nemzetgazdaság történetébe, mint egy fölívelő szakasza Magyarországnak. Kétharmadunk van, világos programunk van, a munkánkat megkezdtük, az emberek a folytatásra szavaztak, az európai uniós forrásokat jól tudjuk beilleszteni a gazdasági rendszerbe, a nemzeti bankkal megvan az együttműködés, szerintem jó gazdasági miniszterünk lesz, Varga Mihály folytatni fogja a munkáját, és akkor szerintem egy komoly, munkahelyeket teremteni képes, életszínvonalat javító, családokat pártfogoló gazdaságpolitikánk lesz a következő négy évben, ami szép eredményeket, látványos eredményeket is hozhat majd. A kormány, vagyis a miniszterek június 6-án veszik át a hivatalukat, akkor alakul meg a kormány, jönnek utána az államtitkárok, és utána a többi váltás, aztán pedig megérkezünk az önkormányzati választáshoz, ahol Önök majd 5, azaz öt évre választanak polgármestert és önkormányzati képviselőket. És ha ezt elvégeztük október elején, akkor azt mondhatjuk, hogy a politikai szezon véget ért, és onnantól kezdve már csak a munka az, amit el kell végeznünk, az ország jobbításáért végzett mindennapos munka.

Szeretnék most még egyszer mindenkinek köszönetet mondani azért, hogy támogattak bennünket. A nekem adott támogatást, személyes támogatást is köszönöm. Ígérem Önöknek, hogy igyekszem legjobb tudásom szerint a munkámmal meghálálni. Isten éltesse mindannyiukat!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!


miniszterelnok.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010