Főtiszteletű Püspök Urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszöntöm a magyar reformátusok Magyarországról és a határon túlról érkezett egyházi és világi vezetőit. Veszedelmes, mindannyiunk erejét próbára tévő időket élünk, ennek az időszaknak még mindig nem látjuk a végét. Bár Európa ma a népvándorlás hullámaival és a görög pénzügyi vitákkal van elfoglalva, Ukrajna keleti felén most is ropognak a fegyverek, Kárpátalján számtalan magyar család él máról holnapra, miközben közösségünk férfijai még mindig attól tartanak, hogy harcolniuk kell egy olyan háborúban, amiben nem látják saját érdekeiket, Erdélyben pedig a kommunizmus legsötétebb időszakát idézve indítottak hadjáratot a magyar reformátusok ellen.

A számtalanszor feltett kérdéseink ma ismét súlyos értelmet nyernek. Milyen jövő vár a magyar nemzetre a Kárpát-medencében? A válasz ugyanaz, mint az elmúlt évszázadokban: megmaradni és megtartani. Megmaradni és megtartani olyan háborúk és válságok közepette, amelyeknek kirobbanásához vajmi kevés közünk van, és amelyek által semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk. Az a feladat méretett ki reánk, hogy megtaláljuk az utat, amely a magyarság megmaradásához és megtartásához vezet a Kárpát-medencében. A magyar reformátusok ismerik ezt az utat. Erről tanúskodik a történelmünk. A XVI. században a protestáns prédikátorok azzal a küldetéssel járták a török hódoltság alá vetett vidékek falvait, hogy megtartsák az ott élőket keresztyénnek és magyarnak. Így történhetett, hogy ami Mohácsnál katonailag és politikailag elveszett, azt kulturális és lelki értelemben visszahódította Genf, Sárospatak és Debrecen. És így történhetett, hogy 2009-ben, emlékezve arra a kötelességre, amellyel a mai és jövőbeni magyar reformátusok nemzetük iránt tartoznak, és törekedve arra, hogy ezt a feladatot a legeredményesebben végezhessék el, a Magyar Református Egyháznak a különböző országokba szakított részei közös alkotmányt fogadtak el. Mert amit Isten egybeszerkesztett, azt Trianon és a kommunizmus szét nem szakíthatta.

Hat évvel ezelőtt tehát öt évszázad kötelékei és abroncsai nyertek megerősítést, amelyek segítségével a magyar reformátusok, teljesítve történelmi hivatásukat, ma is összefogják az erdélyi magyarságot a dunántúlival, a felvidékit a dunamellékivel, a tiszántúlit a kárpátaljaival, a tiszáninnenit a délvidékivel és a tengeren túlival. Ha szenved az egyik tag, akkor vele szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. A magyar reformátusokat ezért az sem érte készületlenül, amikor elérkezett a közös cselekvés ideje. Bajba jutott magyar családok ezrein sikerült eddig segíteni Kárpátalján. Köszönet érte mindazoknak, akik adakoztak, akik összegyűjtötték a felajánlásokat, és köszönet azoknak is, akik a helyszínre szállították, és szétosztották az adományokat! Soli Deo Gloria!

Magyarország felelős vezetői ma azt kérik Önöktől, hogy amint az elmúlt fél évezredben, úgy a következő évtizedekben is segítsék a nemzetet. Álljunk ki közösen Kárpátaljáért, ahol szociális katasztrófa fenyeget, és álljunk ki közösen Erdélyért, ahol az erdélyi magyar reformátusok, akik becsülettel megadják azt, ami az államot illeti, joggal várják el, hogy az állam is megadja azt, ami az Istené. Magyarország kormánya bízik a magyar reformátusokban, ahogy Önök is bízhatnak a magyar kormányban. Legyen e kölcsönös bizalom alapja az a határokon átívelő nemzeti szolidaritás, amely minden magyart összeköt, és amely 2011 óta már nemcsak a Magyar Református Egyház alkotmányában, hanem Magyarország Alaptörvényében is rögzítve van.

Legyünk és maradjunk továbbra is egymás munka- és szolgatársai, hogy megmaradva az ő tanításában, megmaradva az ő kegyelmében és megmaradva az ő szeretetében, együttes erővel küzdhessünk a magyarság megmaradásáért és megtartásáért a Kárpát-medencében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Kapcsolódó hír: A magyar reformátusok ismerik a megmaradás és a megtartás útját