Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Két oka is volt annak, hogy ma találkozókat kértem az osztrák politikai élet vezetőitől. Az egyik az osztrák–magyar kapcsolatok, a másik pedig a bevándorlás helyzete. A két téma nem független egymástól.

 

Elmondtam a tárgyalópartnereimnek, hogy Magyarország meg akarja őrizni a hagyományosan jó osztrák–magyar államközi kapcsolatokat. Ezt egy értéknek tartjuk, ebbe nagyon sok energiát invesztáltak a szüleink meg a nagyszüleink, hogy legyen egy európai mércével mérve is különlegesen jónak mondható, speciális kapcsolatrendszer Ausztria és Magyarország között. Mi ezt szeretnénk megőrizni, és bár több kérdésben is vitánk van Ausztriával, mi a nyilvánosság előtti vitákban, illetve a nyilvánosság előtt ezekben a vitákban sosem léptük át azt a határt, amely veszélyeztette volna a jószomszédi kapcsolatokat. És elmondtam a partneremnek, hogy úgy érzem, ez nem kölcsönös. Én úgy érzem, hogy ezt nem viszonozza Ausztria. Úgy érzem, hogy különösen nehéz időkben tagadta meg a barátságát Magyarországtól, és azért jöttem, hogy helyreállítsuk a korábbi állapotokat, a komoly történelmi barátságon nyugvó kapcsolatokat. Úgy érezzük, hogy Magyarország magára maradt, amikor meg kell küzdeni egy problémával, amely persze elsősorban a mienk, hiszen a mi határainknál jelentkezik, de közben nemcsak a mienk, hiszen Ausztria problémája is, Németországé is, és még jó néhány más európai országé. Úgy érezzük, hogy miközben Magyarország erején felül teljesítve a közösen kötött megállapodásokat, amit schengeni megállapodásnak neveznek, hajszálpontosan betartva igyekszik eljárni, aközben baráti tüzet kapunk a hátunkba. Miközben védjük a határt, ami egyben Ausztria déli schengeni határa is, aközben olyan kritikákat kapunk, olyan megnyilvánulásokat kell elszenvednünk, amelyekkel nem az a baj, hogy igazságtalanok, mert az osztrák–magyar kapcsolatok történetében ez nem volna példátlan, hanem az a baj velük, hogy megrontják az egyébként jó állapotban lévő osztrák–magyar kapcsolatokat, és ennek később még mind a ketten megfizethetjük az árát. Azt javasoltam, hogy hagyjuk abba. Zárjuk le azt, amit történt. Készen állunk arra, hogy nem emlékszünk arra, hogy lenáciztak bennünket az osztrákok, ami azért egy osztrák politikustól mégis csak abszurd. Elfelejtjük, hogy azt mondták, hogy a magyar hatóságok eljárása a sötét ’30-as évek végi, ’40-es évekbeli állapotokra emlékeztet. Hajlandóak vagyunk elfelejteni, hogy azt mondták, hogy a magyar hatóságok megsértik a hatályos emberi jogi megállapodásokat, ami szemenszedett hazugság. Ezeket mind hajlandóak vagyunk elfelejteni. Tegyünk úgy, mintha ez mind nem történt volna meg, és helyette összpontosítsunk magára a problémára, és próbáljuk valahogyan segíteni egymást. Különösen azután, hogy jogi értelemben mostantól egy csónakban ülünk.

 

Magyarország azt a határát, amely egy nem európai uniós tagállamtól választja el, melyet Szerbiának neveznek, ezt a határát Magyarország képes megvédeni. Képes arra, hogy a zöldhatáron megakadályozza a törvénytelen határátlépéseket, és képesek vagyunk arra, hogy a kijelölt határátkelőhelyekhez irányítsunk azokat az embereket, akik be akarnak lépni a schengeni zónába, és képesek vagyunk arra, hogy ott, a határnál lefolytassuk a szükséges eljárásokat. Magyarországnak tehát nincs Európai Unión kívüli országgal határproblémája. Azért vagyunk most egy csónakban az osztrákokkal, mert Horvátország, amin keresztül özönlenek az illegális bevándorlók, az Európai Unió tagja. Elvileg Horvátországból Magyarországra csak olyan ember érkezhetne, aki a menedékkérelmét Horvátországban benyújtotta, ott regisztrálták, és ezek után akar átlépni a horvát–magyar határon. Ez pont az a helyzet, mint ami az osztrák–magyar határon van. Ez annál is inkább megerősítést nyert, mert a legutóbbi európai uniós miniszterelnöki csúcson – szerdán – elfogadtunk egy dokumentumot, amelyben benne van, hogy mind a 28 tagállamnak be kell tartania a dublini megállapodást. Ugyanis a regisztrációs kötelezettség és a menekülteljárás nem Schengenhez kapcsolódik, hanem a dublini menekültügyi egyezményhez, amiben le van írva, hogy azt mindenkinek be kell tartani, és ezt megerősítettük. Tehát Horvátország nem hivatkozhat arra, hogy nem tagja a schengeni övezetnek, mert tagja a dublini megállapodásnak. Ezért Ausztria és Magyarország helyzete most pontosan ugyanaz. Azt gondoltam, hogy miután ezt a helyzetet megerősítette a miniszterelnökök szerdai brüsszeli nyilatkozata, ez az a pillanat, amikor rendezni lehet a két ország közötti kapcsolatokat. Ezért választottuk ezt az időpontot a látogatásra.

 

A kérdés, amit föltettem a partnereimnek, akiktől egyébként jó szándékot tapasztaltam, tehát a megbeszélések azok konstruktívak voltak, és a jó szándék légköre uralta őket, bár véleménykülönbségek voltak, de mindenki az áthidalás szándékával beszélt a véleménykülönbségekről, úgy érzem tehát, hogy a jövetelünk már elérte a célját, mert az osztrák–magyar kapcsolatok most jobb állapotban vannak, mint reggel 8 órakor voltak. Ennek ellenére is világossá kellett tennem a tárgyalópartnereim számára, hogy Magyarország szeretne kapni egy világos választ. Két lehetőség van, és Magyarországnak döntenie kell, hogy melyik irányba induljon el. Az egyik a horvát miniszterelnök hivatalos ajánlata, a horvát miniszterelnök azt ajánlotta, hogy bontsuk el a kerítést, amit most építünk egyébként Horvátország és Magyarország között; zárójelben: szerinte a szerbiait is el kéne, de talán ez most nem tartozik ide. Bontsuk el a kerítést, és közösen, horvátok és magyarok szervezzünk egy korridort Ausztria irányába, amin keresztül a bevándorlók emberséges körülmények között eljuthatnak oda, ahova menni akarnak. Mert nem Horvátországba és nem Magyarországba akarnak menni, hanem Ausztriába, de leginkább Németországba, ne akadályozzuk őket ebben, szervezzünk egy korridort, hogy át tudjanak haladni. Ez a horvát javaslat ellentétes minden fönnálló európai jogszabállyal, de ahogy Bajorországban világossá tettem, hogyha Németország és Ausztria, ahova menni akarnak a menekültek, ezt a javaslatot támogatja, akkor ezt meg lehet fontolni, és jogilag kivitelezhetővé lehet tenni. Az osztrák kancellár világossá tette, hogy ezt nem fogadja el, azt mondta, és ennek szellemében ad majd ki egy nyilatkozatot, hogy szerinte a törvényeket, a fönnálló nemzetközi megállapodásokat be kell tartani. Ezt én megértettem, és tudomásul vettem, azt kértem tőle, hogy akkor egyértelműen támogassa Magyarország határőrizete érdekében tett erőfeszítéseit. Úgy, mint a szerb határnál kijelöljük azokat a pontokat Horvátország és Magyarország között, ahol át lehet lépni a szabályok betartásával, és zöldhatáron való átlépést pedig meg fogjuk akadályozni. Arra kértem, hogy ebben támogasson, nem azt kértem, hogy ne tüzeljen hátulról, hanem hogy támogasson. Erre nézve nem kaptam semmilyen megnyugtató választ. A közleményben, amit ki fog adni a kancellár úr, az szerepel, hogy a külső határok megvédése mindenkinek a maga kötelessége. Ezt úgy is értelmezhetem, mint egy ígéretet, ami arról szól, hogy Ausztria nem fogja támadni Magyarországot azért, mert érvényt szerez a fönnálló nemzetközi egyezményeknek, és ha ez így lesz, akkor tettünk egy fontos lépést előre.

 

Ezt annál is inkább alá kell húznom, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mert a tavalyi és a tavalyelőtti magyar menekültügyi statisztikákból világosan látszik, hogy a bevándorlók érkezésének van egy algoritmusa: október elejéig érkezik az éves mennyiség fele, és az év utolsó három hónapjában a másik ötven százaléka. Ez azt jelenti, hogy a legóvatosabb becslések szerint is októberben, novemberben, decemberben 250-280 ezer ember fog érkezni azzal a szándékkal, hogy eljusson Ausztriába, de leginkább Németországba. Ezek az emberek a mi déli határainknál jelennek meg. A szerb határőrizeti rendszer bevezetése beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ma Szerbián keresztül, ahol korábban illegálisan a zöldhatáron keresztül kilencezer ember érkezett – kilencezer naponta! –, ma mintegy száz ember érkezik betartva a törvényeket a határátkelőhelyeken, ahol lefolytatjuk a nemzetközi szabályokban rögzített eljárásokat. És van száz-százötven ember minden nap, akik megpróbálnak illegálisan bejutni a kerítés ellenére is Magyarországra. Ez bűncselekmény, ezeket az embereket őrizetbe vesszük, és lefolytatjuk a büntetőeljárásokat. Tehát a szerb–magyar határon emelt védelmi rendszer az beváltotta a hozzáfűzött reményeket, most az a feladat, hogy ugyanez a rendszer működjön Horvátország és Magyarország között. Én azért mentem el a bajorokhoz is, azért tárgyaltam Bajorország miniszterelnökével, azért jöttem most el Ausztriába, és ezért tárgyaltam a csúcs alatt Horvátország miniszterelnökével, hogy ezt a kérdést tisztázzuk. Most úgy látom, hogyha nem is teljes szívvel, de az elfogadás állapotában Ausztria tudomásul veszi, hogy Magyarországnak, ha be akarjuk tartani a nemzetközi egyezményeket, akkor a horvát–magyar határon tényleges határellenőrzést kell megvalósítania. Ez a feladatunk. Megpróbálunk erről dűlőre jutni a horvátokkal is, akik nem ezt, hanem egy korridorpolitikát javasolnak. Ezekhez a tárgyalásokhoz csak csekély reményeket fűzhetünk.

 

Lesz egy menekültügyi megbeszélés a jövő héten New Yorkban, amit az ENSZ főtitkára hívott össze, ahova engem is elhívott. El is fogok menni, és ott megpróbáljuk még a legmagasabb, tehát az Európa fölötti szinten is tisztázni ezt a helyzetet, és hogyha mindenhol megértették, hogy mi a magyar szándék, és mindenki föl tudott készülni arra, hogy a szerb–magyar határ állapotai következnek be a horvát–magyar határon is, akkor érvényesíteni fogjuk azokat a szabályokat, amelyek garantálják a horvát–magyar határon való átkelés európai jognak megfelelő formáit. Itt tartunk most.

 

Szeretném még Önöket arról is tájékoztatni, hogy az Európai Unió Tanácsának elnöke, Tusk elnök úr a szerdán tartott csúcson alarmírozni próbálta egész Európát. A csúcs előtt járt a válság sújtotta övezetekben és a menekülttáborokban, és elmondta, később nyilvánosan is, tehát nem árulok el Önöknek ezzel újdonságot, hogy több tízmillió ember készülődik, hogy Európába jöjjön. Amivel tehát most szembe kell néznünk, az nem egyszerűen egy menekültügyi kérdés, még csak nem is egy bevándorlási probléma, hanem egy modernkori népvándorlás, amelynek az utánpótlása jelen pillanatban kimeríthetetlennek tűnik. És akkor még nem beszéltünk a magyar statisztikákban már megjelenő statisztikákról, hogy a szubszaharai régióból is megjelentek az első Európába igyekvő bevándorlók: Mali, Niger, kicsit odébb Eritrea, Szomália. És ott óriási embertömegek vannak, amelyekkel kapcsolatban föltételezhetjük, hogyha az Európai Unió folytatja azt, amit eddig tett, akkor el is fognak indulni. De Tusk elnök úr még nem erről beszélt, hanem csak a már ismert válság övezetekről: Irak, Szíria, török menekülttáborok kérdése. Onnan is több tízmillió ember gondolja úgy – erről számolt be az elnök –, azt gondolják az ott állomásozó emberek, hogy Európa várja őket, és be fogja fogadni. Ez jól mutatja, hogy valamit rosszul csinálunk. Mert az európai vezetők soha nem akarták azt, hogy a több tízmilliós tömeg beköltözzön Európába. Ilyen döntésünk nem volt. Mégis: ezeknek az embereknek a fejében az a kép él, hogy Európa várja őket, és be fogja őket fogadni.

 

Ezért próbáltam elérni az európai uniós csúcson, sikertelenül, hogy hozzunk döntést arról, kérjük meg a görögöket, hogyha nem tudják ellátni a határőrizetet, akkor azt azonnal adják át az Európai Unió erre vállalkozó tagállamainak. Magyarország erre készen állna. Ezt a javaslatomat nem sikerült elfogadtatom az európai uniós csúcson, és ugyan ebbe az irányba mozdultunk el, tehát vannak az elfogadott dokumentumban ebbe az irányba mutató javaslatok, de azt a határozott döntést, hogy adott időponttól kezdődően nem Görögország, hanem az Európai Unió felelős Görögország külső határaiért, ezt a döntést nem tudtuk meghozni. Az idő pedig sürget, mert minden nap érkezni fog 8-10 ezer ember. Minden nap! Minden elvesztegetett óra számít. Ez a 8-10 ezer ember özönlik befelé Európába, hacsak valahol nem állítjuk meg őket. Nyilvánvaló, hogy megállítani őket Görögországban kellene, az Európai Unió területén kívül, és ott érvényesíteni az európai jogot. Görögország erre nem képes, ugyanakkor nem adja át ezt a feladatot, ezért a következő hetekben arra kell készülni, hogy délről a feláramlás nem enyhül. Az a kérdés, hogy készen állunk-e arra, hogy a szerb-magyar határhoz hasonlóan a horvát-magyar határnál állítsuk meg ezt a népvándorlást. Ez a következő napok és hetek nagy kérdése. Ehhez próbálok támogatókat szerezni. Tanultam a szerb-magyar határon épített kerítés ügyéből. Úgy látom, hogy nem elég csak a sajtón keresztül elmondani a világnak, hogy mit miért teszünk, hanem mindenhova el kell menni, és támogatást kell gyűjteni, még mielőtt a zöldhatár lezárása megtörténik. Ezért a kormány tagjai, a magyar kormány tagjai el fognak menni Horvátországba is, elmentem Bajorországba, ma itt vagyok Önöknél, el fogok menni még a visegrádiakhoz még egy körre, hogy összegyűjtsem azt a lehetséges támogatást, amely a sikeres akcióhoz szükséges, és amely összegyűjthető azokban az országokban, ahol az egész kérdéskörről, a bevándorlás kérdésköréről Magyarországhoz hasonlóan gondolkodnak.

 

Szeretném Önöket végezetül arról tájékoztatni, hogy szerintem nagy baj van. A kihívás mérete is hatalmas, utánpótlása korlátlan, és az európai vezetők fejében ez ma még nem tükröződik. Az Európai Bizottság a legutóbbi csúcstalálkozón átadott egy olyan dokumentumot – munkadokumentumot, a korrektség kedvéért tegyük hozzá –, amely a következő időszak lépéseit tartalmazza. Sok okos és értelmes javaslattal, de a dokumentum azzal zárul, és ez mutatja, hogy milyen nagy a baj, hogy expressis verbis azt mondja, hogy a cél az, hogy az európai embereket meggyőzzük arról, hogy a most zajló bevándorlás nem egy probléma, nem egy baj, nem egy veszély, hanem egy vissza nem térő lehetőség, hogy Európa orvosolja a demográfiai problémáit. Ennél egyértelműbb meghívólevelet nem lehet küldeni azoknak az embereknek akik ma azt fontolgatják, hogy eljöjjenek-e az Európai Unióba. Ez hiba, nem is értünk vele egyet. Mi elfogadjuk, hogy bármely európai uniós ország ha a saját demográfiai problémáit kívülről akarja megoldani, ha akarja muszlim közösségekkel, ha akarja, afrikai közösségekkel, de nem akarunk egy olyan európai uniós szabályozást, amely bennünket is arra kényszerítene, hogy a saját problémáinkat mi is a bevándorláson keresztül akarjuk megoldani, mert mi ezzel nem értünk egyet. És ez ellentétes is szerintem az Európai Unió alapeszméivel és alapdokumentumával. Önmagában az, hogy egy ilyen mondat bele tud kerülni egy, a jövő nagy kérdésével foglalkozó dokumentum konklúziójába jól mutatja, hogy baj van. Európa egyik fele úgy érzi, hogy ami történik, ez a kontrollálatlan bevándorlás egy veszély, valami, amit meg kellene állítani, míg Európa vezetőinek másik fele azt gondolja, hogy nem kell megállítani, sőt: ami történik, az jó. Ez egy olyan mély véleménykülönbség, amely nehézzé teszi, hogy közösen lépjenek fel az európai vezetők.

 

Nagyon remélem, hogy a következő csúcson, amely hamarosan létrejön, ennek a nagy különbségnek az ellenére valamilyen európai politikát mégiscsak sikerül megalkotnunk. Addig sem várhatunk azonban a meg nem született közös európai politikára, el kell végeznünk azt, amit a saját polgáraink várnak el tőlünk, ami a saját nemzeti érdekünk, és ami az egész régiónak – nemcsak Magyarországnak, hanem Ausztriának is – érdeke. Ebben tudom összefoglalni a tanácskozásokat.

 

Köszönöm szépen az érdeklődésüket. Ha van kérdésük, állok a rendelkezésükre.