A kormány a nemzeti tőkét támogatja

2016. február 4.

A kormány a nemzeti tőkét támogatja és az ország méreteiből adódóan a sikerhez az exporton keresztül vezet az út - mondta Orbán Viktor csütörtökön Tatabányán a Graboplast új, luxus minőségű műpadlókat előállító gyárának avatásán.

A győri vállalat kinőtte az európai piacot és újabb lépést tett a világcéggé válás felé - hangsúlyozta a miniszterelnök. Szólt arról, hogy a vállalat fejlesztési programját a kormány magyar költségvetési forrásokból hárommilliárd forinttal támogatta. A társaság a beruházásokkal 120 új munkahely létrehozását vállalta.

"Az iparpolitika a kormány számára nemzeti ügy, melyet nem lehet pártalapon folytatni" - mondta Orbán Viktor, majd hozzátette, hogy a következő években a magyar és az uniós forrásokkal 1200 milliárd forintos forrás nyílik meg a vállalkozások előtt.

A miniszterelnök kijelentette, ha egy ország biztonságban akarja tudni magát, jelentős nemzeti iparral kell rendelkeznie.
Veres Tibor, Wallis Zrt. elnöke köszöntőjében elmondta, az elmúlt 16 évben a társaság volt a Graboplast fő tulajdonosa. Ez idő alatt a 21 milliárd forintot ruháztak be, évente az árbevétel három és fél százalékát fordítják kutatás-fejlesztésére.

Jancsó Péter, a Graboplast Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a társaság 2015-ben 18 milliárd forint árbevételt ért el. Az általuk gyártott sportpadlókkal 1700 tornacsarnokot burkoltak be világszerte. A cég 2015-ben gyártott járműipari padlóival együttesen 21 ezer autóbuszt lehetett volna felszerelni. A vállalat termékei megtalálhatók a sanghaji és a riói metrókocsikban, a Stadler motorvonatokban és a Combino villamosokban - mondta Jancsó Péter.

A most átadott Grabo Design Padlógyárban új technológiával előállított, különleges padlóburkolók készülnek, melyek piaca világszerte 10 százalék feletti növekedést mutat. A luxus minőségű padlóknál (Luxury Vinyl Tile-LVT) a műanyag alapú felületek valósághű megjelenésűek lehetnek. Az LVT padlókat elsősorban kereskedelmi létesítményekben, a vendéglátóiparban, irodákban, középületekben, illetve egyes országokban már lakossági építkezéseknél is alkalmazzák.

A tatabányai beruházásnak köszönhetően a Graboplast az irányfüggetlen homogén padlók előállítására is alkalmassá válik. Az ilyen padlók teljes vastagságukban azonos anyagúak. A homogén padlókat elsősorban egészségügyi és a középületek burkolására alkalmazzák.

A fejlesztéssorozat részeként az új tatabányai gyár mellett a Graboplast a kecskeméti parkettagyárban 2015 novemberében egymilliárd forint értékű beruházási programot indított.

A Graboplast fennállásának 110 éve alatt Közép-Európa vezető speciális padlógyártó vállalatává fejlődött. A magyar tulajdonban lévő, győri székhelyű társaság 2015-ben 18 milliárd forint árbevételt ért el, az összeg több mint 90 százaléka exportpiacokról származott.

A cég a lakossági padlók előállítása mellett saját fejlesztésű speciális padlóburkolatokat gyárt Győrben és Tatabányán, illetve parkettát készít Kecskeméten, összesen több mint 600 ember foglalkoztat.

MTI; kormany.hu; Fotó: Botár Gergely/kormany.hu; Videó: kormany.hu

Az eseményen készült beszéd leirata a Beszédek rovatban olvasható el.

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010