A népszavazás megnyerte az első csatát

2007. március 12.

A Fidesz elnöksége ma délelőtt ülést tartott, amelyen értékelte az Alkotmánybíróság elmúlt heti döntésével kapcsolatban kialakult helyzetet, és számba vette a népszavazással kapcsolatos tennivalókat.


Bevezetésképpen a Fidesz elnöke újra leszögezte: 2006-ban elvették a magyar emberektől a szabad választás lehetőségét, eltitkolták az ország valóságos állapotát, és a valóságos kormányzati terveket. Magyarország ma többek között azért egy gyenge ország, mert azt az irányt, amely mentén haladunk, nem a magyar emberek jelölték ki. „Mindannyian szerettük volna, ha megnyílik végre az értelmes vita lehetősége Magyarország polgárinak közös jövőjéről. A 2006-os parlamenti választás erre lehetőséget adott volna, ha a valóság ismeretében hozták volna meg döntéseiket az emberek. Úgy érezzük, hogy a népszavazás most visszaadhatja azt, amit elvettek az emberektől. Most a valóságos helyzet ismeretében kezdődhet vita Magyarország jövőjéről" – jelentette ki Orbán Viktor.

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében elmondható tehát, hogy a beterjesztett kérdések többségében lehetősége nyílik az embereknek arra, hogy elmondják véleményüket, és maguk döntsenek. „A népszavazás megnyerte az első csatát azok ellenében, akik el akarták venni az emberektől a lehetőséget, hogy népszavazás formájában döntsenek számukra fontos ügyekről" – szögezte le a Fidesz elnöke.

Négy kérdésről különösebben nem érdemes vitázni, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint is egyértelműen megtartható a népszavazás. A Fidesz azonban ötödik és hatodik kérdést is felvet. A Fidesz Országos Választmánya úgy látja, hogy a vizitdíjról akkor nem lehet tartani népszavazást, ha az adott év költségvetésében szerepel, ugyanakkor nem lehet elvenni az emberektől a döntés jogát a következő esztendőkre vonatkozóan. „Ma úgy döntött tehát a Fidesz, hogy az előttünk álló esztendőkre vonatkozóan a vizitdíj, és a vele azonos időben született, kórházakban fizetendő napi díj kérdését is népszavazásra kívánjuk vinni. Ezekben a kérdésekben haladéktalanul beadjuk a kérdéseinket az Országos Választási Bizottsághoz. Egyúttal arra kérjük őket, hogy a most beadott kérdéseket a lehető leghamarabb bírálják el, hogy ezek ügyében is beindíthassuk az aláírásgyűjtést." – jelentette be a párt elnöke.

Van még egy tanulsága az Alkotmánybíróság döntésének, fűzte hozzá Orbán Viktor. Mégpedig az, hogy egy demokráciában általában a demokratáknak van igazuk. Egy demokráciában nem képzelhető el, hogy a kormány a saját programját egyetlen lehetséges útnak minősítse. Egy demokráciában mindig van más út, ha az emberek úgy döntenek.

Orbán Viktor meggyőződése szerint a népszavazás, az azt kedvezően elbíráló alkotmánybírósági döntés az erős Magyarországhoz vezető út egyik fontos állomása. „Akkor leszünk erősebbek, ha Magyarország polgári nem lesznek kiszolgáltatva a mindenkori hatalom önkényének. Közös döntést várunk, azt, hogy a legfontosabb kérdésekben végre a nép döntsön. Mindenkiben, akinek kétség van azt üzenjük: nem kell félni, nem fog fájni."

A Fidesz csak akkor fogja elindítani a népszavazáshoz szükséges aláírásgyűjtést, ha kiderül, hogy négy, öt, vagy hat kérdésben lesz-e a népszavazás. Orbán Viktor ezúton is felhívta az összes állami szerv figyelmét arra, hogy a magyar állampolgárok összefogottan és egy, nem pedig több népszavazás keretében dönthessenek ezekről a kérdésekről.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: az elnökség a vizitdíjjal és a kórházi napi díjjal kapcsolatos kérdését éppen az Alkotmánybíróság múlt heti döntése szerint fogalmazta meg, amely kimondja, hogy az adott év költségvetését érintő kérdésről nem lehet népszavazást tartani. Arról viszont nem szól, hogy a következő esztendőkre vonatkozóan, még meg nem született költségvetés esetén ne lehessen joga dönteni az embereknek. A Fidesz elnöke jó esélyt lát arra, hogy az összes népszavazásra szánt kérdés összevágható, azért egyszerre lehet aláírásgyűjtést indítani, és egyszerre lehet szavazni róla.

Orbán Viktor szerint nem érdemes az állami szerveknek ravaszkodni, és egyszerűbb, ha szabad folyást engednek a népakaratnak. A hatalomnak be kell látnia, hogy ezekhez a kérdésekhez oda kell engedni a magyar választópolgárokat, hiszen ezek az ő életükről szóló, fontos döntések. 2007-re vonatkozóan ugyan már nem lehet eltörölni a vizitdíjat, de a népszavazást követő költségvetési években – tehát 2008-tól – már lehetséges volna.

Az MSZP felvetésével kapcsolatban, mely szerint a népszavazást nagyon drága lesz, és körülbelül 5 milliárd forintba fog kerülni, Orbán Viktor azt válaszolta: amit az MSZP csinál, az mindig nagyon drága. „A népszavazást ennél olcsóbban is meg lehet tartani, a magyar emberek pedig az elmúlt másfél évben egy dolgot megtanulhattak: a kormányzati hazugságnál drágább dolog nincs. Nem leszünk partnerek abban, hogy a demokrácia alapintézményeit azon az alapon kérdőjelezzék meg, hogy sokba kerülne" – jelentette ki Orbán Viktor.
 

orbanviktor.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010