Bátor kiállás

2007. február 8.

A Magyar Néppárti Delegáció Bibó István emlékére portrét helyezett el az Európai Parlament épületében.


Orbán Viktor, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség elnöke, az Európai Néppárt alelnöke és Szájer József, a Néppárti Frakció alelnöke tartott emlékező beszédet abból az alkalomból, hogy a Magyar Néppárti Delegáció Bibó István emlékére portrét helyezett el az Európai Parlament épületében. Szájer József, a Magyar Néppárti Delegáció vezetője házigazdaként köszöntötte a Brüsszelben élő magyarokat és a Magyar Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának fideszes tagjait.

Köszöntőjében kiemelte, hogy a mai napon egy olyan emberről emlékeznek az Európai Parlament, aki nem csak írásaiban és előadásaiban tudott egész Európa számára meghatározó gondolatokat közölni a polgári demokráciáról, hanem sajátos körülmények között is az általa elmondottak szerint élt és dolgozott élete végéig. Ez a példamutatás az, ami ma is a legnagyobb magyar gondolkodók közé emeli.

Orbán Viktor, a megemlékezés ünnepi szónoka beszéde elején felidézte azt a pillanatot, amikor Bibó István 1956 novemberében már csak egyedül ült a magyar parlamentben és az orosz katona nem értette, hogy ha valaki nem kommunista, akkor miért nem fasiszta. Orbán Viktor a mai magyarországi politikai helyzet és az akkori helyzet között vont történelmi párhuzamot, amikor a mai magyar kormány hatalomgyakorlási módszereit antidemokratikusnak és hazugságra épülőnek nevezte.

Orbán Viktor hangsúlyozta: "Bibó István példája a bátor kiállást is jelenti. Ez jellemezte az elmúlt pénteken a Magyar Országgyűlés és az Európai Parlament képviselőinek együttes akcióját, amikor a Kossuth tér köré vont kordont lebontották." Orbán Viktor elmondta: "Ezek az emberek saját gyermekeinek tettek tanúbizonyságot a demokrácia mibenlétéről. Ha az országban ilyen állapotok vannak, akkor szükség van a kiállásra annak érdekében, hogy nehogy egyszer az ország polgárai arra ébredjenek, hogy megint 1989-et írunk."


fidesz.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010