Bevált a kerítés a magyar határon

2015. október 25.

A magyar határon bevált a kerítés, ahogy máshol is Európában, habár ezekről nem beszélnek - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök az ABC című spanyol konzervatív napilapnak.

"A miénk az ötödik. Vannak a spanyolok (Ceuta, Melilla), van Calais-ban, Görögország és Törökország határán, Bulgáriában a török határon, és mind hatékonyak. Senki sem mondja, hogy ez az ideális megoldás, de el kell ismerni, hogy ez áll legközelebb az ideálishoz" - fogalmazott a kormányfő, aki az Európai Néppárt (EPP) kétnapos kongresszusán járt Madridban a héten, ahol a fő téma a migráció volt. 
 
A magyar politikus szerint a kerítés csak a második legjobb megoldás, amely az "első védelmi vonallá vált". A legjobb megoldás az lenne, ha a görögök elfogadnák az európai határvédelmi segítséget - tette hozzá.
 
Hangsúlyozta, hogy ki kell mondani: Görögország nem teljesíti nemzetközi kötelezettségeit, az ő feladata lenne megvédeni az uniós külső határokat, ahogy azt Magyarország tette. "Ez politikai akarat kérdése. Ha nem képesek egyedül, kérjenek segítséget" - jegyezte meg.
 
Mint mondta, amikor Angela Merkel engedélyezte az ellenőrizetlen és szabályozatlan belépést a migránsok számára, Magyarország komoly bajban volt. "A migránsok megszállták a déli határainkat, de a szerződés betartása miatt nem tudtuk továbbengedni őket a következő schengeni országba a nyugati határ felé. Így növekedett masszívan a migránsok száma Magyarországon. Ebből a szempontból Merkel sokat segített nekünk" - fogalmazott.
 
Orbán Viktor az interjúban kitért arra is, hogy az embercsempészek számára a szabályozatlan helyzet üzleti lehetőség, de ez bűncselekmény, amelynek csak úgy lehet véget vetni, ha a csempészek nem tudják elvinni az embereket Németországba. "Ezért várunk arra, hogy miként dönt Németország" - mondta.
 
A miniszterelnök szerint Törökország stratégiai partner az Európai Unió számára, nélkülük nem sikerülhet megoldást találni a jelenlegi helyzetre. Ugyanakkor a velük való tárgyalás előtt Európának védenie kell a görög határt ahhoz, hogy "erőpozíciót" mutasson. "Ha képesek vagyunk megtenni és megerősíteni a schengeni megállapodás alkalmazását, akkor lesz meg a kiindulási pontunk a törökökkel való tárgyaláshoz" - állapította meg.
 
A török elnökről így nyilatkozott az ABC-nek: "én tisztelem Erdogan elnököt, bár a nemzetközi sajtó számára egy fekete bárány. Ha azt akarják, hogy a török társadalom fejlődjön, egy erős vezetőre van szükség, akár tetszik, akár nem. Mert az Európai Unióban nem kedvelik az erős vezetőket.
 
Az Európai Unióban a jó vezető a gyenge vezető, az erős vezetőt veszélyesnek tartják".
 
Meglátása szerint az unió az intézményi vezetést preferálja, de a kollektív irányítás szerinte csak jólét idején működhet, krízisben nem. 
 
A magyar kormányfő beszélt arról is, hogy migrációs szempontból nem csak Szíria jelent problémát, mert egyre többen érkeznek Pakisztánból, Afganisztánból és Afrikából is. "Ha fenntartjuk a meghívás politikáját, akkor (...) elfogadják azt" - mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ez a kihívás nagyobb annál, mint amilyennek jelenleg látszik.
 
MTI

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010