Kaposvár fejlődéséhez szükség van a kormány segítségére

2015. október 9.

Kaposváron "egységnyi" eredményhez nagyobb fejlesztésre van szükség, mint az ország jó néhány másik városában - jelentette ki a miniszterelnök a Kapos televíziónak adott interjúban pénteken.

Orbán Viktor azt követően nyilatkozott, hogy a nap folyamán aláírta Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármesterrel a kormány által a városnak biztosított 122 milliárd forintos fejlesztési támogatásáról szóló megállapodást. A kormányfő hangsúlyozta: a korábbi időszakhoz képest fontos változás, hogy most nem központilag akarják megmondani, mit fejlesszen egy város. A megyei jogú városok annyira megerősödtek, hogy kell legyen saját gazdaságfejlesztési programjuk, "és mi megpróbálunk társulni ehhez". Ez sokkal inkább társulási viszonyt, mintsem alá-fölé rendeltség - tette hozzá.

"Aláírtam egy megállapodást, be is fogom tartani" - jelentette ki, de a teljesítéshez az kell, hogy megalkuvás nélkül dolgozzanak az állami bürokrácia leépítésén, takarékoskodjanak, a gazdaságot működőképes állapotban tartsák a vállalkozást, teljesítményt ösztönző adórendszeren keresztül, "mert hiába akarunk polgári berendezkedést, ha nincs meg annak a gazdasági alapja". Arról, hogy a szerződésben vállalt fejlesztési forrás sok vagy kevés Kaposvár esetében, azt mondta: a város történetében ekkora forrás fejlesztésre így, egy összegben, garantáltan és leszerződve nem állt rendelkezésre. Az összeget tekintve ez nagyon sok, "egyébként pedig reális" - tette hozzá Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint lehetőséget kell kapnia a városnak ahhoz, hogy fejlődni tudjon, és "itt egységnyi eredményhez nagyobb fejlesztésre van szükség, mint az ország jó néhány másik városában". Arra a felvetésre, hogy egy évvel ezelőtti kaposvári látogatásán megígérte, a ciklus végéig megépül a 67-es gyorsforgalmi út, azt mondta: "többször megígértem, most szeretném megcsinálni". Az út átadásának időpontjáról szólva úgy fogalmazott: "18-at vállaltunk legutóbb - az szoros lesz -, de 19-nél tovább nem fog húzódni az építkezés".

A gyorsforgalmi utak iránti igényről azt mondta: Magyarország még mindig nyögi a kommunizmus örökségét, nagyon sok fejlesztés maradt el, amit rövid idő alatt kellett volna pótolni. "Sok mindent pótoltunk is, mi magyarok büszkék lehetünk a mögöttünk hagyott 25 év teljesítményére, de még mindig fájó hiányok vannak, az egyik például ez" - tette hozzá. Közölte: mivel túl sok magas szintű útvonal hiányzik, ugyanakkor nincs mindegyikre pénz, ezért most könnyített műszaki feltételekkel építenek utakat, úgy, hogy később a bővítésre megteremtik a lehetőséget.

Orbán Viktor a kaposvári foglalkoztatottsági adatokat - csaknem 1700 emberrel több dolgozik, mint három évvel korábban - szép teljesítménynek nevezte, de hozzátette: még mindig több mint kétezer embernek nincs munkája. "Mi azt szeretnénk, ha egy olyan országban élhetnénk, hogy azt tudjuk mondani jó lelkiismerettel minden embernek, hogy van lehetőség dolgozni, ha boldogulni akarsz, akkor dolgozhatsz" - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök interjújának leirata az Interjúk rovatban olvasható el.

MTI

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010