Kis alkotmányos válság

2007. június 19.

Kis alkotmányos válság van - mondta Orbán Viktor a Független Hírügynökségnek adott interjújában. A politikus ezért leginkább az Országos Választási Bizottságot (OVB) okolja, de az alkotmányos intézményrendszer működését illetően a köztársasági elnökétől is eltérő álláspontot fogalmaz meg.


A Fidesz elnöke azt jósolja, hogy az OVB gátat szab a párt népszavazási kezdeményezésének. Ez olyan helyzetet idéz elő, amely a pártokon kívül, az Országgyűlést és az államfőt is konzultációra kényszeríti. Orbán Viktor mindezzel együtt Gyurcsány Ferencet továbbra is "persona non gratanak" tarja, ezért vele kapcsolatban semmilyen mondanivalója sincs.

Orbán Viktor szerint kis alkotmányos válság alakult ki az OVB döntései következtében. A válság egyelőre csak két alkotmányos intézményt az OVB-t  és az Alkotmány Bíróságot érinti, de tovább terjedhet. "Amit nem kívánunk az országnak" - tette hozzá a Fidesz elnöke. A politikus szerint ideje felkészülni arra, hogy az Országos Választási Bizottság nemet fog mondani a Fidesz vízitdíjjal, kórházi napidíjjal és tandíjjal kapcsolatos népszavazási kezdeményezésére, és ezzel az Alkotmánybíróság ezen ügyekben született határozatára. A jelek, szerinte legalábbis, erre utalnak. Például az, hogy az OVB a kormány egyik szervétől, a Pénzügyminisztériumtól kért jogértelmezést azon költségvetési törvénymódosítás kapcsán, amelyet az államfő aláírt, és amely a büdzsé részévé teszi a többek között a vizitdíjjal kapcsolatos bevételeket.

Orbán szerint, ha az OVB a Fidesz népszavazási kezdeményezései kapcsán a jövő héten elutasító döntést hoz, nem kerülhető el, hogy az Országgyűlés, az Alkotmány Bíróság, és az államfő is megnyilvánuljon. Ebben a helyzetben ugyanis, mint mondta, egészen nyilvánvaló, hogy beazonosítható szereplők, egy ponton megakasztják a magyar demokrácia működését.

A Fidesz elnök a kormányfő egyetlen szavát sem hiszi el annak kapcsán, hogy Gyurcsány nem fél a referendumtól, áll elébe. "Szerintem a miniszterelnök szavainak megfejtésére egyetlen percet sem érdemes fordítani. Azt sem érdemes elhinni amit kérdez, sem pedig azt, amit mond" - fogalmazott a politikus. Úgy véli: mindenki érzi, hogy ebben a helyzetben az országot nem lehet kormányozni. "Egyetlen reformintézkedés sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, sőt minden intézkedés lassan az ellenkezőjébe fordul" - tette hozzá.

A Fidesz a kormányfőt továbbra is "persona non grata-nak" ítéli, egy olyan embernek, aki
elvesztette a szavahihetőségét és semmibe veszi az embereket. Már pedig a szavahihetőség és az emberek döntésének elfogadása jelenti a demokrácia alapját.

Orbán Viktor tiszteletben tartva a köztársasági elnök hatáskörét, véleménykülönbséget fogalmazott meg az államfővel szemben, a magyar alkotmányos rendszer állapotát illetően. Mert míg Sólyom László szerint a magyar alkotmány képes működtetni egy többpárti demokráciát, a Fidesz elnöke úgy látja: a mostani alkotmányos rendszer felélte tartalékait, meggyengült és nem képes magát megvédeni. Azt mondta, hogy már a 2006-os parlamenti választásokon sem tudta magát megvédeni a magyar demokrácia, mert a költségvetési tervezés demokratikus kontrolljait ki tudták iktatni a hatalom gyakorlói. Szerinte a népszavazás ügye is ezt mutatja, amelyben egyre nyilvánvalóbb, hogy az embereket megfosztják alkotmányos joguktól.

Orbán Viktor izgalmas kérdésnek ítéli azt, hogy vajon az államfő megnehezítette e a népszavazás ügyét azzal, hogy a vizitdíj kapcsán aláírta a költségvetési törvény módosítását. Szerinte egyértelmű, hogy ennek nincsen köze a referendum kiírásáshoz, de mint hozzátette: vészjósló kommentárokat hallani a kormányoldalról és az OVB részéről egyaránt. "Ez ugyancsak a kis alkotmányos válság egy újabb fejezete" - vélte a politikus.

Az államfő kapcsán egyébként Orbán úgy fogalmazott, hogy becsülik Sólyom Lászlót, különvéleményüket mindig az államnak megadandó tisztelettel fejezik ki felé, "dacára annak, hogy például az alkotmányos intézményrendszer modernkori kihívásokra való megfelelését másként ítéljük meg". Azzal összefüggésben pedig, hogy a Fidesz elutasította Majtényi Lászlót, Sólyom László jelöltjét az általános ombudsmani posztra Orbán Viktor azt mondta: az elnök iránti lojalitásuk nem azt jelenti, hogy személyi döntéseivel lojálisak, hanem azt, hogy elfogadják a konzultáció nélküli jelölés módját.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy ha mégis lenne népszavazás, és annak eredménye a kormány intézkedéseivel szembeni elsöprő elutasítást fejezne ki, mi lenne az előrehozott választások kiírásának technikai menete Orbán azt mondta hogy: "a demokráciának az a lényege, hogy a történéseket nem néhány okos pártvezető agytekervényeinek működése mozgatja, hanem a közakarat".

Az egészségügyi rendszer átalakításáról való döntéséket meg kell előznie egy egészségügyi kerekasztal létrehozásának, ahova minden, a szakmában értett képviseltet meg kell hívni. Azt a módszert, ahogyan ma a kormány az egészségügyet átalakítja a felvilágosult abszolitizmus, a felvilágosult diktatúra módszereihez hasonlította. A Fidesz elképzelései szerint az átalakítást azzal kell kezdeni, hogy a közkiadásokat reálértékben be kell fagyasztani, a kórházak adósságát az államnak át kell vállalnia egy konszolidációs alap létrehozásával, és meg kell erősíteni a háziorvosi rendszert. A Fidesz elnöke a hálapénzzel szemben folytatott harcot reménytelennek látja, s nem is szabad szerinte ezt az egészségügy átalakításának középpontjába állítani. A Fidesz elnöke nem fogadja el azt a mai állapotot, amiben a legszegényebb beteg emberek azért nem mennek orvoshoz, mert nem tudják kifizetni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.

Elmondta - bár árnyékkormány felállítását nem határozták el -  a Fidesz legutóbbi elnökségi ülésén döntöttek arról, hogy a kormányzati felkészülési munkát Navracsics Tibor, a párt parlamenti frakcióvezetője irányítja.


fh

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010