Orbán Viktor az InfoRádióban

2007. június 13.

Mivel a köztársasági elnök korábban az Alkotmánybíróság elnöke volt, kizárt, hogy aláírt volna egy olyan törvényt, amely sérti a magyar polgárok alapvető, alkotmányos jogait - mondta Orbán Viktor az InfoRádióban azzal kapcsolatban, hogy Sólyom László aláírta a költségvetés módosításáról szóló törvényt, amely egyesek szerint értelmetlenné teszi a népszavazási kezdeményezést.


A Fidesz elnöke szerint a kormány, az MSZP retteg a népszavazástól - jó okkal -, hiszen olyan döntést hozott a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a tandíjról, amelyre a választók nem hatalmazták fel.

Mivel a kormány nem akarja ezeket a döntéseket visszavonni, egyetlen eszköze maradt: az Országos Választási Bizottság, amelyet nyilvánvalóan rávett arra, hogy vonja ki magát az Alkotmánybíróság döntése alól.

Orbán Viktor kétségbe vonta, hogy az OVB tagjai szuverén döntést hoztak volna. Emlékeztetett arra, hogy a testület elnöke a kormányfővel közösen kezdeményezett akciót a vörös csillag újbóli engedélyezéséről - vagyis a legszorosabban együttműködik Gyurcsány Ferenccel. "Jó ok van feltételezni, hogy kormánypárti többség van az OVB-ben" - fogalmazott a Fidesz elnöke.

Szerinte nem az a legnagyobb baj, hogy csúszik a népszavazás, hanem az, hogy a rendszerváltás eredményei kerültek veszélybe. "Az elmúlt 17 év során először fordult elő, hogy egy testület nyíltan szembeszállt az Alkotmánybíróság döntésével. Ez e magyar alkotmányos rendszer súlyos megsértése" - fogalmazott.

A Fidesz alkotmányjogászai már dolgoznak azon, hogyan lehet orvosolni ezt a helyzetet - tette hozzá Orbán Viktor. Hangsúlyozta: számukra nem taktikai kérdés a népszavazás, nem eszköz arra, hogy ezzel befolyásolják a választási eredményeket. Azért ragaszkodnak referendum minél előbbi megtartásához, mert a szegények a mostani helyzetben az emberek gyógyulási és tanulási esélyei nem megfelelőek. Hozzátette: a kormányzat hibás döntéseit minél hamarabb ki kell iktatni a rendszerből.

Amennyiben a kormány aláveti magát a népszavazás eredményeinek, az óriási siker lenne: aki ma nem tud orvoshoz menni, mert nem tudja megfizetni a vizit-, vagy a kórházi napidíjat, esetleg nem tanulhat, mert nincs elég pénze, hogy megtérítse a tandíjat, annak lehetősége lesz gyógyulni és tanulni - közölte a Fidesz elnöke.

A politikus nem tart attól, hogy a népszavazásig a kormány esetleg meggyőzi arról az embereket, hogy azok az intézkedések, amelyekről a referendum során dönteni kell, szükségesek.

"A végső felelősséget mindig az emberek viselik, hiszen a döntéseket is maguk hozzák. Vagyis, ha tandíjat, vizitdíjat és kórházi napidíjat akarnak fizetni, azt tudomásul kell venni" - reagált Orbán Viktor arra a kérdésre: mi történik, ha a népszavazás során a kérdések nem kapnak elég támogatottságot.

A politikus elmondta: a parlamenti választási kampány alkalmat teremthetett volna arra, hogy a jövőről értelmes vita folyjon, az embereket azonban "megvezették". A népszavazás visszaadja a lehetőséget a jövő kérdéseinek megvitatására.

A Fidesz elnöke nem tart attól, hogy amennyiben pártja kerül kormánypozícióba, ellenzéke követi a mostani példát, és referendumot kezdeményez azért, hogy gátolja a kormányzást.

"Ostobaságot nem lehet letuszkolni az emberek torkán" - jelentette ki Orbán Viktor. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke úgy véli: nem igaz, hogy a tandíj bevezetése jobb minőségű, magasabb színvonalú egyetemi oktatáshoz vezetne.

Szerinte a minőség attól függ, hogy a professzorok, akik a rendszerváltás után elveszítették a megbecsülést és az egzisztenciájukat, ezért kénytelenek három-négy helyen dolgozni,és nem tudnak maximálisan odafigyelni a feladataikra, hogyan tanítanak.

Az embereknek a saját szándékaikat kell tisztázni - válaszolt a politikus arra a kérdésre, vajon hogyan alakulhat ki értelmes vita a jelenlegi helyzetben a népszavazásra feltett kérdésekben, amikor az emberek még nem látják, hogy a kormány intézkedései pontosan mit fognak okozni, hová fognak vezetni. "A magyar nép tud okosan és átgondoltan dönteni" - jelentette ki.

Orbán Viktor nem zárja ki, hogy a népszavazás előrehozott választáshoz vezethet, de nem bocsátkozik jóslásokba.

A Fidesz elnöke leszögezte: a kormányzáshoz közbizalomra van szükség, és ha ezt a kormány elveszíti, nem lesz majd, aki hallgatna rá. Azért van zűrzavar az egészségügyben is, mert nem fogadták el az új intézkedéseket azok, akiknek végre kellett volna hajtaniuk azokat. "Az emberek akaratával szemben nem lehet kormányozni" - jelentette ki a politikus.

A Fidesz elnöke szerint Brüsszelből másképp látszik a magyarországi helyzet, mint itthonról. Orbán Viktor arra reagálva mondta ezt, hogy az Európai Bizottság pozitívan értékelte a konvergencia-program teljesítésének helyzetéről áprilisban benyújtott magyar beszámolót.

A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: papíron a számok jók, csak a mögötte lévő élet lehangoló. Hangsúlyozta: Brüsszelt csak az érdekli, hogy milyenek a számok, mert a Bizottság azért felel, hogy az unió működését nem veszélyeztesse senki, de az, hogy a célok elérése mennyi áldozattal jár, az csak a magyaroknak fontos.

Orbán Viktor közölte: nem lehet elfogadni azt a gazdaságpolitikát, ami leszegényíti a magyarokat. Azt mondta: a kormány ma azt vallja, hogy ha pénzügyi válság jeleit tapasztalja, akkor kevesebbet kell költeni. Hangsúlyozta: egy másik gazdasági iskola szerint ilyenkor nem csökkenteni kell a kiadásokat, hanem befagyasztani, és minél magasabb gazdasági növekedést kell elérni. Hozzátette: a régióban mindenütt így csinálják, adókat csökkentenek, javítják a versenyképességet, miközben jelentősen növekszik a gazdaság.

Úgy fogalmazott: a kormány csak azt tudja, hogyan kell elvenni a pénzt az emberektől, a Fidesz azt is, hogyan kell több pénzt csinálni. A Fidesz egyszer már megcsinálta, hogy gazdasági növekedéssel vezette ki az országot egy válságból. Szerinte a kiadások befagyasztása mellett a mostani 2-3 százalékos növekedéssel is javulna a helyzet.

Orbán Viktor úgy vélte: ehhez az adórendszer értelmes átalakítására, az átláthatóság növelésére, a korrupció csökkentésére lenne szükség, mert egy ilyen csomag vonzaná a befektetőket.


inforadio.hu


Az interjú leirata elolvasható az Interjúk rovatban.

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010