Orbán Viktor kéri a kárpátaljai magyarokat, vegyenek részt az ukrajnai helyhatósági választáson

2015. október 20.

Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte kedden az Ukrajnában élő magyarokat, hogy feltétlenül vegyenek részt a hétvégi ukrajnai önkormányzati választásokon, és adják le voksaikat a magyar listákra.

Fontos, hogy a magyarok kellő súllyal, tekintéllyel és jó minőségben legyenek képviselve az önkormányzatokban - mondta a kormányfő újságíróknak, miután Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével tárgyalt az Országházban. Orbán Viktor azokat a magyarokat is buzdította a választási részvételre, akik Ukrajnából Magyarországra jöttek, itt élnek, tanulnak vagy dolgoznak, de joguk van szavazni Ukrajnában.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Ukrajna átalakulófélben van, és "egy átalakulófélben lévő országban minden választásnak nagy jelentősége, esetenként döntő jelentősége lehet". Szerinte ilyen választás lesz a hétvégén esedékes önkormányzati voksolás is. Kárpátalja támogatásáról szólva azt mondta, a magyar kormánynak nem volt nehéz dolga, mert a kárpátaljai magyar szervezetek, például oktatási intézmények és a KMKSZ, kész terveket tettek le a kabinet asztalára az ottani magyar közösségek segítéséről.

"Magyarországon sem könnyű a helyzet, itt is vannak mindig gazdasági nehézségek, de ezeket nem lehet egy napon említeni azokkal a bajokkal, amelyek a kárpátaljai magyarokat meg az ott élő ukránokat nap mint nap gyötrik" - fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök Európa fontos régiójának nevezte Kárpátalját, hangsúlyozva, hogy az ukránokkal való barátság, együttélés és együttműködés komoly érték, "szeretnénk ezt fenntartani a jövőben is". Ezért a magyar kormány olyan programokat is hirdet, amelyek egész Kárpátalja fejlesztését célozzák - közölte.

Brenzovics László a megbeszélés után megköszönte a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarságnak nyújtott magyar kormányzati támogatást. Jelezte, hogy a magyar kabinet döntése nyomán az idén jelentős támogatásban részesültek a kárpátaljai magyar pedagógusok, egészségügyi dolgozók és azok a szülők is, akiknek gyermekei magyar óvodába járnak. Mindez különösen fontos volt, mert az ukrajnai gazdasági válság miatt ezek az intézmények ellehetetlenültek volna, és nagymértékben erősödött volna az értelmiség elvándorlása Kárpátaljáról - mondta a KMKSZ elnöke.

A miniszterelnök beszédének leirata a Beszédek rovatban olvasható el.

MTI; Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség; Videó: kormány.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010