Üdvözöljük Orbán Viktor új honlapján!

2007. május 11.

Mint régebbi látogatóink számára nyilván azonnal szembe tűnik, az orbanviktor.hu mostantól új külsővel, új struktúrával és - legalábbis reményeink szerint - gazdagabb és tartalmasabb rovatokkal várja látogatóit. De miért a változás, és mik is a változások pontosan?


Nos, az első kérdésre könnyű a válasz: épp ideje volt már a cserének. A régi honlap, amely a 2006-os országgyűlési választások alatt, rohamtempóban készült,  sok szempontból nem volt igazán alkalmas arra, hogy az Orbán Viktor munkája, tevékenysége iránt érdeklődőket megfelelő színvonalon lássa el információkkal. Ezt tudtuk magunktól is, de ha netán mi nem vettük volna észre, az Önöktől, olvasóktól érkező kritikus hangú levelek és üzenetek egy idő után biztosan felnyitották volna a szemünket.

Azt reméljük, hogy az új oldalt Önök is vonzóbbnak találják majd, nemcsak – sőt, nem is elsősorban  - külsejében, de azért is, mert könnyebb eligazodást tesz lehetővé a látogatók számára, és mindenekelőtt azért, mert mostantól néhány olyan rovattal is várjuk Önöket, amelyek Magyarországon bizonyos értelemben úttörő jellegűnek számítanak.

Ilyen az új honlap két rovata, a Fogadóóra és az OV TV. Előbbi pontosan az, amire a neve is utal: egy virtuális fogadóóra, amelyben Orbán Viktor rendszeresen, videó formában válaszol majd az Önöktől érkező kérdésekre, reagál véleményükre és javaslataikra.  Tisztában vagyunk azzal, hogy a rovat létrehozásával nem találtuk fel a langyosvizet, hiszen van már példa hasonlóra a világ más országaiban. De a Fogadóóra elindításakor nem is az volt a legfontosabb számunkra, hogy mindenáron valami újjal rukkoljunk elő: sokkal inkább az motivált bennünket, hogy végre törleszthessünk egy régi adósságot, és találjunk egy megfelelő formát, amelyben Orbán Viktor személyesen válaszolhat ha nem is az összes Önöktől érkező kérdésre (mert az már pusztán a levelek mennyisége miatt is képtelenség), de azok közül legalább a legfontosabbakra, a legtöbbeket érdeklőkre. Úgy véljük, a Fogadóórával megtaláltuk ezt a megoldást, így ezúton is arra buzdítjuk Önöket, hogy ha kérdésük van Orbán Viktorhoz, ne habozzanak azt elküldeni neki honlapunk megfelelő szekciójában - a magunk részéről pedig igyekszünk majd ezek közül minél többet feltenni a Fidesz elnökének.

Az új honlap másik újdonsága az OV TV, vagyis az a rovatunk, amelyben terveink szerint szeretnénk rendszeresen bemutatni Önöknek Orbán Viktor munkájának és általában a politikának azokat  a részeit, történéseit, azt a hátterét, amelyről eddig kevesebbet tudhattak a polgárok. Manapság gyakran hallani olyan véleményeket, melyek szerint a politika világa és maguk a politikusok túlságosan messze kerültek a választóktól, s hogy ez az egész egyfajta távoli, titokzatos, elit közeggé vált, amely fényévekre van az „átlagválasztó” hétköznapi problémáitól. Nem teljesen alaptalan ez a vélekedés... Mi ugyanakkor úgy gondoljuk – és ami ennél sokkal fontosabb: Orbán Viktor is úgy gondolja -, hogy ennek nem kell, sőt, nem szabad így lennie. Éppen ezért arra törekszünk majd, hogy a filmeken keresztül Önök minél reálisabb és életszagúbb képet kaphassanak Orbán Viktor és a Fidesz munkájának egészéről. Sietünk ugyanakkor leszögezni azt is, hogy eszünk ágában sincs valóságshow-t  csinálni Orbán Viktor életéből, ezért nem szerepel terveink között, hogy a rovatot szerencsejátékokról elnevezett szőrmók kutyusokkal, szerelmi vallomásokkal és hasonlókkal árasszuk el.

Mindenképp szeretnénk megemlíteni még két rovatot: egyrészt az Olvasói leveleket, melyben az Önöktől érkező legjobb írásokat akarjuk rendszeresen közreadni (természetesen az anonimitás megőrzésével, hacsak a levél írója fel nem hatalmaz minket arra, hogy nevét is közzétegyük), másrészt a Lévai Anikó közéleti tevékenységét bemutató szekciót. Ez utóbbinak különösen örülünk, mert Anikó az a típus, aki inkább kerüli, mint keresi a nyilvánosságot. Munka, tanulás, család, 5 gyerek és rendszeres jószolgálati önkéntesi feladatok mellett ez több mint érthető, mégis, úgy gondoltuk, hogy Orbán Viktor honlapján „helye van” egy a felesége munkásságát részletesebben bemutató blokknak is.

Reméljük, elnyeri tetszésüket az új oldal, és hasonló lelkesedéssel tallózzák majd, mint ahogyan mi, létrehozói és működtetői dolgoztunk rajta.
 

Jó böngészést kíván,

az orbanviktor.hu és a fidesz.hu stábja

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010