Változtatni kell a népszavazás-kezdeményezés törvényi szabályain

2016. február 24.

Orbán Viktor miniszterelnök azt kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI), illetve a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elemezze a népszavazások kezdeményezésénél kialakult helyzetet, és tegyen javaslatot a szabályok megváltoztatására. A kormányfő ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be kérdésre.

A miniszterelnököt arról a jelenetről faggatták, amely az NVI épületében alakult ki kedden, a vasárnapi pihenőnapról szóló népszavazási kezdeményezések leadásánál. A kormányfő válaszában utalt arra, hogy nem először alakult ki a keddihez hasonló "méltatlan helyzet" a választási irodánál népszavazási kérdés kezdeményezésekor. Szerinte az ügy "mélyen ellentétes mindazzal, amit szeretnénk Magyarországon látni", a kormány ugyanis a tisztelet kultúrájának megteremtését tartja feladatnak.

Mivel nem ez volt az első eset - folytatta -, "kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy ilyen helyzetek azért alakulhatnak ki, mert a vonatkozó törvényi előírások nem jók". A szabályok ma nem biztosítják a méltányos, fair, kulturált körülményeket azoknak, akik élni akarnak állampolgári jogukkal - mondta Orbán Viktor, aki ezért kezdeményezte, hogy az NVI, illetve az NVB nézzen szembe a helyzet fenntarthatatlanságával, és tegyen javaslatot a "szerencsétlen" előírások megváltoztatására.

Azt is megkérdezték tőle, tervezik-e, hogy a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazáshoz más kérdést is csatolnak, például a vasárnapi boltzárról.

A miniszterelnök reagálásában kijelentette: a kvótáról szóló referendumot semmilyen más kérdéssel nem akarják összevonni. Ezt azzal indokolta, hogy a kvóta esetében "nem életmódkérdésekről teszünk fel népszavazást, hanem a magyar nemzeti közösség létezésének legfontosabb kérdéséről: kikből áll a magyar nemzet, kik élnek Magyarország területén".

MTI; Videó: kormany.hu; Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

« vissza

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt - közölte a miniszterelnok.hu-val Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem - jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam- illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010