Szabó Anett: Európát megtámadták, mi is veszélyben vagyunk. Nemcsak a francia nép áll háborúban, ez Európai Uniót támadták meg, mi sem vagyunk biztonságban – így fogalmazott ma a napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben a kormányfő. Üdvözlöm nézőinket. És köszöntöm Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét, aki a Nándorfehérvári teremben, a dolgozószobájában fogadja stábunkat. Köszönjük szépen!

Jó estét kívánok!

Miniszterelnök úr, hogy értette azt, hogy mi is veszélyben vagyunk? A szombati információk óta van-e újabb információ arról, hogy esetleg közvetlen terrorveszély lenne Magyarországon?

Újabb információra nincsen szükség, mert a valóságos élet minden várakozásunkat fölül- vagy alulmúlta. Tehát az a tény, hogy miután behoztunk, mert nemcsak beengedtünk, hanem beszállítottunk Európába több százezer olyan embert, akiről nem tudjuk, hogy kicsoda, nem tudjunk pontosan, honnan jön, nem tudjuk, mit akar. És nyilvánvaló, hogy közülük néhányan arra használják ezt a hatalmas migránsáradatot, hogy terroristaként jussanak be Európába. A veszély folyamatos és közvetlen.

Még mielőtt európai dimenziókban, európai viszonylatban beszélnénk felelősökről és lehetséges megoldásokról, maradjunk még egy picit Magyarországnál. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak, de az operatív jellegű intézkedéseken túl tudjuk, hogy jogi előkészítő munka is zajlik a szerdai kormányülésre. A terrorizmus elleni intézkedéseken változtatni kívánnak. Ez mit jelent pontosan? Alapjaiban minek kell változnia, és mi fog változni, és ehhez a változáshoz milyen szabályozást, akár nemzetközi, akár esetleg tengerentúli szabályozást vesznek alapul?

Először is szeretném elmondani azt, hogy a magyar biztonsági szervezetek, titkosszolgálatok, a Terrorelhárítási Központ munkatársai hónapok óta folyamatosan jelezték a magyar kormány számára, hogy az, ami történik, vagyishogy ellenőrizetlenül és információk nélkül áramolnak be tömegek olyan országokból, amelyekkel vagy amelyek területén az Európai Unió háborúban áll, ennek a biztonságra nézve, a magyar biztonságot is ideértve súlyos következményei lesznek. A kerítésépítés mellett is fontos biztonsági érvek szóltak. Tehát én megpróbáltam folyamatosan beépíteni a magyar politikába a magyar titkosszolgálatok, terrorelhárítás és rendőri szakembereknek a tudását. Na, ez nem mindenhol történt így Európában, ezért nagyon fontos azt rögzítenünk, hogy a magyar kormánynak nem kell megváltoztatni most a gondolkodását, mert eddig is azon a vonalon haladtunk, hogy az első a magyar embereknek a biztonsága. Tehát én inkább az alapján, ami történt, azt mondanám Önnek, hogy nekünk folytatnunk kell, meg kell erősítenünk az eddigi politikánkat, de az irány és az együttműködés a kormányzat, a politika és a szakmai szervezetek között rendben volt. Törvényekhez érdemes hozzányúlni, mert adatkezelési problémák vannak, de ezekről szerintem most még korai beszélni. Hagyjuk, hogy szerdán a kormány megoldja ezeket a problémákat.

Folytatnám azt a gondolatot, amit Ön az imént elkezdett, hogy a titkosszolgálatok, a különböző szervezetek jelezték ennek veszélyét Magyarország felé. Hozzátenném halkan, hogy Európa felé is jelezték összehangolt munkában a különböző titkosszolgálatok. Európa miért nem hallotta meg ezeket a hangokat? Tehát miért csak most, az ébresztőóra hangjára ébredt föl, ha egyáltalán fölébredt? Most itt a pénteki párizsi eseményekre gondolok.

Nagyon nehéz kérdést tett most Ön föl, mert józan ésszel nehéz választ találni erre. Én a magam példájából tudok kiindulni, amikor ezek a jelzések a biztonságért felelős szakmai szervezetektől megérkeztek a magyar kormány irányába, akkor a mi fejünkben rögtön megszólalt egy vészcsengő. Máshol ez nem így történt. Lehet, hogy ott, azokban a fejekben nincsenek vészcsengők. Ezt most nem tudjuk megmondani, csak azt tudom mondani, hogy Magyarország mind a saját maga, saját polgárai és Európa, és az európai polgárok védelme érdekében is mindent megtett, ami lehetséges. Sőt, még valamivel többet is, mert még az országhatárokon túlra is küldünk egyébként rendőri határőrizeti egységeket. Amit biztosan tudok Önnek mondani, az, hogy nem először fordul elő Európában, hogy valami gondolat – egyébként látszólag szép és nemes gondolat – hatalmába keríti a politikai döntéshozókat, és a biztonság, a bűnözés szempontjai, a veszélyek valahogy kiiktatódnak. Az európai politika gyakran tévedt ilyen ösvényekre, és úgy látom, hogy most is egy téves ösvényen járunk. Még mindig az a meghatározó vélemény Brüsszelben és néhány nagy európai uniós országban is, hogy a bevándorlás összességében jó dolog, sőt amit most tesz Európa, az helyes és hasznos. Holott nyilvánvaló például nekünk, magyaroknak, nem vagyunk talán ezzel egyedül, hogy amit teszünk, az se nem hasznos, se nem helyes.

Meg, ugye, nyilvánvaló az is, hogyha folytathatom a gondolatát, hogy a téves politikának, ahogy Ön az imént fogalmazott, következményei vannak, mert csak következményeként lehet értelmezni, ami péntek éjszaka Párizsban történt.

Lesz itt, bocsásson meg, de lesz itt egy, vagy már van egy kétségbeesett kísérlet, amit látok a brüsszeli nyilatkozatokból, amit kiolvasok, hüvelyezek ki belőlük, hogy megpróbálják most arról meggyőzni az európai embereket, hogy semmilyen összefüggés nincs a bevándorlás meg a terrorizmus között. Rendkívül lehangoló ezt látni.

Folytassuk ezzel. Ön a mai parlamenti beszédében felhívta a modernkori népvándorlás veszélyeire a figyelmet, és elsőként legfontosabb mozzanataként jelölte meg a terrorfenyegetettséget. Melyek a további veszélyek ezek mögött? Gazdasági, társadalmi, kulturális veszélyekre gondolok, amelyek gyakorlatilag egész Európa létét fenyegetik.

De a terrorizmust ne engedjük ilyen könnyen ki a markunkból, mert azon mégiscsak érdemes gondolkodnunk, hogy bejött több százezer olyan ember – ezek jó karban lévő férfiak, láttuk őket a képeken –, akikről nem tudjuk, hogy voltak-e katonák, tagjai-e valami szervezetnek, vettek-e részt valaha is katonai akcióban, öltek-e már embert. Fogalmunk sincs, mit gondolnak az emberi élet értékéről. Azt, mint mi, európaiak vagy valami mást? És ebből nem tudjuk, hány van most bent Európában, tehát azt hiszem, hogy néhány napnak el kell telni, és akkor az egész európai politikai vezetésnek fordulatot kell végrehajtania, mert ezek azok a kérdések, amelyek péntektől vagy szombat hajnaltól kezdődően minden európai embert érdekelnek. A második fontos problémánk a közbiztonság, erről nem szabad beszélni Európában. Tehát amiket most mondani fogok Önnek, ezt, ha én Németországban mondanám vagy Svédországban vagy Párizsban, akkor kilöknének a politikai élet elfogadott szereplői közül.

De úgy gondolja, hogy most is, tehát a pénteki párizsi események után sem szabad erről, nem pedig kötelező erről beszélni Európában?

Igen. Nézze, nem, ugyanis én arról is beszélek, hogy itt van ez a közbiztonság problémakör is, mondom még egyszer: ez nem PC, de a helyzet az, hogy ott, ahol sok a bevándorló, ott megnövekszik a bűncselekmények száma, ott a közbiztonság leromlik, ott az élet egyre nehezebben élhető, több az erőszakos bűncselekmény, több a lopás, több a rablás, több az emberölés, nagy erővel megnő a nemi erőszakoknak a száma. Tehát tudnunk kell, hogy amikor ezeket az embereket beengedjük, én egyenként senkit sem vádolok természetesen, mert nem ismerem őket, nem is vádolhatom, de összességében mégis azt a jelenséget látjuk, hogy ahol sok a bevándorló, ott a korábban ott élő embereknek a biztonsága, az életérzése, az életformája elnehezül, és ki vannak téve súlyos, veszélyes bűncselekményeknek. Tehát ez egy olyan körülmény, amiről az európai elit szintén nem hajlandó beszélni, mert azt gondolja, hogy nem helyes ártatlan embereket hírbe hozni potenciális bűncselekmény-elkövetési szándékkal, amivel én egyébként egyetértek, mert senkit sem hozhatunk ilyen helyzetbe, mert mindenkit megillet a méltóság, a szabadság, meg az ártatlanság vélelméhez való jog, de az összességében arról a társadalmi jelenségről kell beszélni, hogy ahol sok a bevándorló, megnő a bűnözés.

Igen, de az eddigi európai stratégia, azt hiszem, most már nem kérdéssel, hanem kijelentő módban mondhatjuk, hogy elhibázott. Kérdés, hogy van-e még lehetőség, van-e még kellő idő a korrekcióra? Finoman fogalmazva, a politikailag korrekt, vagyis a PC időszaka lejárt.

Mi ezt gondoljuk, de még egyszer mondom...

Csak mi gondoljuk ezt?

Igen, azt gondolom, hogy a brüsszeli belső kerületekben még nem ez a hangulat. Tehát az Európai Unió intézményeinek vezetői az elmúlt három napban mást sem tettek, mint megpróbálták azt letolni a torkunkon, az európai emberekkel azt elfogadtatni, hogy az, ami történt, nem ok arra, hogy megváltoztassuk a politikánkat, megváltoztassuk a bevándorlás-politikát. Holott egyébként még ennél is többre ok. Valójában az egész európai politikát kell újragondolni, és ki kell mondani: a határokat meg kell védeni, mert a biztonság a határvédelemmel kezdődik. Ki kell mondani: meg kell védeni a kultúránkat, mert Európa lényege a saját kulturális identitása, meg kell védeni a gazdasági érdekeinket. Szóval én úgy látom, hogy az, amit Ön természetesnek vesz, és szerintem Önnel együtt nagyon sok európai ember, hogy az események hatására lesz egy egyértelmű és világos váltás a politikai irányvonal tekintetében, ez ma még nincs így.

Hogyha a határok védelméről beszélünk, mindazon értékeknek a védelméről, amire Miniszterelnök úr az imént utalt, akkor adódik a kérdés, hogy ehhez, ha szükséges, és merthogy ennél jobb megoldás nincs, ezt gyakorlatilag már valamennyi európai vezető megfogalmazza, elegendő a kerítés? Mert úgy tűnik, hogy a terrorizmust, a terrorveszélyt nem tudja megakadályozni.

De a határt mindenképpen meg kell védeni, mert a terrorveszélyt tudja csökkenteni. Abszolút biztonság sosincsen. De a mi felelősségünk abban áll, hogy ezt a kockázatot a minimálisra szorítsuk vissza. És ehhez kell fizikai határvédelem.

Amikor Ön azt mondja, mert így fogalmazott a mai napirend előtti felszólalásában, hogy Európának új politikára van szüksége, Európa léte a tét, ehelyett Brüsszel meghívót küld, az unió sodródik, gyenge, bizonytalan és bénult. Tehát Európa rossz választ adott a történelmi kihívásokra. Akkor tulajdonképpen mit vár elsősorban az Európai Unió vezetőitől, mondjuk, Jean-Claude Junckertől?

Szegény Jean-Claude Juncker nincs könnyű helyzetben, mert a menekültüggyel kapcsolatos döntések legnagyobb része nemzeti hatáskörben van. Tehát a magyar határt a magyar kormány tudja őrizni, a görög határt a görög kormánynak kellene őrizni, de nem teszi. Ott jön be az Európai Unió szerepe, hogyha kiderül, hogy vannak országok – és Görögország, akivel egyébként szimpatizálunk, meg történelmi okokból nagy tiszteletnek örvendenek Magyarországon, de mégiscsak úgy áll a helyzet –, hogyha van egy ország, mint Görögország, aláír egy szerződést, vállalja, hogy megvédi a déli határait – ez a schengeni szerződés –, nem teszi, nem védi meg, akkor azt ki kell kényszeríteni. És itt lép be Brüsszel felelőssége, hogy mindennel foglalkoztunk, például Magyarország támadására komoly erőfeszítéseket mozgósítottak, de arra, hogy a görögöket rávegyük arra, hogy védjék meg a saját külső határaikat, ha meg arra nem képesek, vagy nem hajlandóak, akkor jelöljünk ki egy második védelmi vonalat, ahol majd ellenőrizzük a belépőket, ezek a döntések mind elmaradtak. Én egyébként, bocsánat, minden Európai Tanács ülésen ezt javasoltam. Tehát a magyarok lelkiismerete tiszta. Mindig elmondtuk, hogyha a görögök nem tudják védeni az országhatáraikat, akkor közösen menjünk le oda, és védjük meg. Elmondtam, hogy nem a törököktől kell biztonságot koldulni, kiszolgáltatva magunkat, hanem nekünk meg kell védeni Görögország határait. A pénzt nem a törököknek kell adni, hanem a görögöknek, hogy építsék ki a határvédelmet, és ha ők erre nem hajlandóak, akkor a bolgároknak kell odaadni, meg a macedónoknak kell odaadni – egy második védelmi vonalat építve. Tehát Magyarország folyamatosan tett javaslatokat egy egészen más típusú bevándorlás-, migránspolitika érdekében. Ezeket a javaslatainkat mind lesöpörték az asztalról.

És így lesz ez a jövőben is? És tisztázzunk itt még valamit! Amikor arról beszél, hogy új politikára van szüksége Európának, akkor pontosan mire gondol? A jelenlegi törvényeket kell alapjaiban megváltoztatni? Gondolok itt például a lisszaboni szerződésre, a dublini egyezmény felülbírálására, vagy pedig arra gondol, hogy a törvényeket be kell tartani, és tudni kell betartatni? Amire úgy tűnik, hogy az Európai Unió, ahogy Ön is fogalmazott, nem volt képes.

Gyomlálni kell, tehát rostálni. Tehát vannak törvények, amelyekről kiderült, hogy nem betarthatóak. Ilyen Dublin. Dublin halott. A schengeni megállapodást nem rostálnám ki, azt meg kell tartani, és meg kell védeni. A schengeni megállapodás nélkül nincs szabad mozgás és szabad munkavállalás Európában. Minden magyar embernek az az érdeke, hogy a szabad mozgás és a szabad munkavállalás lehetősége fönnmaradjon. Azt a szerződést szerintem meg kell védeni, de ugyanakkor csak azok lehetnek a tagjai ennek a szerződésnek, akik azt be is tartják, akik nem tartják be, még be is vallják, hogy nem tartják be, mert vagy nem tudják, vagy nem akarják, azokat kívülre kell tessékelni ezen a szerződésen. És szükség van elsősorban a gondolkodásmód megváltoztatására. Megismétlem még egyszer: ha abból indulnak ki a brüsszeli vezetők – és ma még mindig ez a helyzet, ma, hétfő este még így állnak a dolgok –, hogy szerintük a bevándorlás jó dolog, és azon mindenki nyer, holott a bevándorlás rossz dolog, mindenki veszít rajta, ezt most már látjuk, de ha ez a gondolati váltás nem történik meg a vezetők fejében, akkor ezekkel a vezetőkkel nem fogunk előrejutni.

Ilyenkor az egyszerű ember fejében adódik a kérdés, hogy jó, de hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy ezt a vészcsengőt az Európai Unió vezetése, az európai vezetők komolyan vegyék, és meghallják? Tehát minek kell annak történnie, hogy változzon az emberek gondolkodása? Elsősorban a vezetők gondolkodása, hiszen az ő kezükben összpontosul a hatalom és a döntés joga.

Én úgy érzem, hogy most már elviselhetetlenül megnőtt a távolság az európai emberek elvárásai, gondolkodásmódja, értékítélete és az európai vezetők politikája között. Szóval, hogy senki nem hatalmazta föl az európai vezetőket arra, hogy beengedjenek ide ellenőrizetlenül százezreket, hogy beszállítsák őket ide, egyáltalán, hogy ezt a bevándorláspolitikát folytassák. És az emberek, mert az európai politika, amely messze nem hibátlan, de alapvetően sejtjeiben mégiscsak egy – őssejtjeiben legalábbis – demokratikus politika, nem tud hosszabb távon ekkora távolságot elviselni a választópolgárok, az ő ösztönrendszerük, gondolkodásuk, igényeik és a vezetők gondolkodásmódja közötti különbséget. Ezért én azt gondolom, hogy idő kérdése, de a nép, az emberek, az európai nép, az európai nemzetek polgárai magukhoz fogják hajlítani Európa választott vezetőit. A kérdés csak az, hogy mennyi időre van szükség.

Igen, meg hogy mi minden fog addig még történni, hány emberélet lesz majd ennek az ára. Ugye, az, amit Ön most az imént mondott, már korábban is felmerült. Tehát amikor a bevándorlók gyakorlatilag elözönlötték Európa országait, Európa nagyvárosait, hogy az elit diskurzusnak meg kell hallani a társadalom, az állampolgárok hangját. Van hangja az állampolgároknak. Látjuk nem egy, nem két országban, hogy reagáltak a nemzetállamok kormányainak döntésére bevándorlással kapcsolatban, de úgy tűnik, hogy ez sem elég.

Kevés.

Így van. De mi az, ami fordulópontot hozhat?

Még nagyobb hangerőre van szükség.

De ez a gyakorlatban mit jelenthet? Még többen menjenek az utcára?

Nézze, hogy működik az európai politika, Magyarországon is hogy működik? Úgy működik, hogy az embereknek van véleményük, ezt különböző csatornákon keresztül kifejezik, ezt a választott vezetőik vagy elfogadják, vagy nem. Ha nem fogadják el, és a népi igények, követelések fönnmaradnak, akkor előbb-utóbb a vezetőknek igazodniuk kell, mert ha nem, ki fogják tenni a szűrüket. Vagy ha nem értenek egyet a néppel, mert ilyen is előfordul, akkor venni kell az embernek a kalapját, és azt kell mondani: „uraim, nem értek ezzel egyet, ezt csinálja valaki más.”

Ezt várja, bocsásson meg, ezt várja most egyébként az Európai Unió vezetőitől, hogy ezt belássák?

Én nem várok, hogy mondjam, nekem nincs elvárásom. A politikának törvényszerűségei vannak, az európai kultúrának vannak törvényszerűségei, és azok idővel érvényt fognak szerezni maguknak. Tehát én azt hiszem, hogy változások lesznek. A kérdés csak az, hogy mikor történik ez meg. Én azok közé tartozom, akik ezt mindig is elhibázott iránynak tartották, és azt sürgettem, hogy a változás minél hamarabb bekövetkezzen. Ezért folyamatosan teszünk javaslatokat az Európai Unióban a változásra. Eddig mindig kisebbségben maradtunk, sőt volt, amikor egyedül. Szerintem a következő időszakban több esélyünk van. Mi nem akarunk passzív szereplői és szemlélői lenni az európai politikának, Magyarország folyamatosan tesz javaslatokat európai szinten. Tehát mi nem védekezni akarunk Brüsszellel szemben, Brüsszel mi magunk is vagyunk. Az Európai Unió nem egy rajtunk kívül álló dolog, mert mi is benne vagyunk. Tehát mi az európai politikára teszünk javaslatot, hogyan változzanak meg a dolgok Európában. Tehát nem durcáskodunk, nem elhárítunk, nem védekezünk – néha erre is szükség van –, hanem kezdeményezünk, és meg akarjuk változtatni az európai politikát. Tudom, hogy egy tízmilliós országtól ez talán szokatlan és túl nagyigényű vagy túl nagy ívű politikai akciónak vagy tervnek is tűnik, de szerintem nekünk, különösen a többi közép-európai országgal, lengyelekkel, csehekkel és szlovákokkal erőfeszítéseket kell tennünk az egész európai politika megváltoztatására.

Igen, pontosan ezzel szerettem volna folytatni, hogy kik lehetnek ebben a szövetségeseink? És a másik dolog, amit Miniszterelnök úr mondott, hogy kis lépéseket kell tenni abba az irányba, amit Magyarország már meg is tett, hogy változzon az Európai Unió gondolkodása. De itt gyakorlatilag nem a 28 tagállam gondolkodását kell megváltoztatni? Hiszen a 28 tagállam adja az Európai Uniót. És hogyha ebből a nézőpontból közelítjük meg, akkor látjuk, hogy vannak azért követőink. Gondoljunk például a kerítésre. Van, aki bevallja, van, aki tagadja, de ennél jobb megoldást valóban még egy nemzetállam sem talált.

Hát igen. És aki csinálja, de nem vallja be, az pedig szánalmasan nevetséges benyomást kelt. De ez egy másik beszélgetés. Azért a balti államok osztják a mi álláspontunkat, a finnek nem szavazták meg már a kvótarendszert sem, a románok sem szavazták meg. Az osztrákok már kerítést építenek, de nem tudjuk megkerülni a legnagyobb európai állam kérdését, mert a kulcsállam mégiscsak Németország, és nekem meggyőződésem, hogy a németeknek egyetlen mondatába kerülne, és ez a menekültáradat véget érne. Ma azért indulnak meg emberek, egyébként embercsempészettel, embercsempészek által támogatva, valamint politikai aktivistákkal, különösen a Soros-féle hálózatnak az aktivistáival megtámogatva, azért indulnak el a hazájukból, mert úgy tudják, és az események ezt igazolják is, hogy Németországban várják őket. Amíg a németek nem mondják meg világosan – én tudom, hogy ez nagyon nehéz döntés, tehát ezt nem kritikai éllel vetem föl, csak mint tényt írom le –, amíg a németek nem teszik világossá, ennyi volt, vége, nem fogadnak több embert, addig ez a menekültáradat nem fog megállni. De még egyszer mondom: látok esélyt a változásra.

Angela Merkel mire vár?

Nem tudom. Nekünk volt több tárgyalásunk is. Részben az EU 28-ak körében, részben pedig kétoldalú alapon. Amit most én Önnek elmondtam, azt én ezeken a megbeszéléseken és tárgyalásokon is elmondtam. Tehát amit mi tehettünk a német politika megváltoztatása érdekében, vagy amilyen szempontokat felajánlhattunk a német politikának, hogy vegye figyelembe azt a sajátos Balkán kapujában lévő magyar szempontrendszert, ami itt a mi életünkből összegyűjthető, mi odatettük a németek asztalára, de dönteni nekik kell.

Ugye, az egyik legkardinálisabb kérdés és talán az egyik leghangosabb vitapont a kvótarendszer kérdése volt, amit Magyarország gyakorlatilag az elejétől kezdve, konzekvensen elutasít. Ezt Miniszterelnök úr a mai, napirend előtti felszólalásában is megtette.

Különösen most. Gondoljon arra...

Így van. Miért veszélyes?

Gondoljon arra, hogy azok után, ami történt, mikor kiderült, hogy nem tudjuk, hogy kik jöttek, nem tudjuk, mit akarnak, és láthatóan nem mindenki jött jó szándékkal, most ezek után szétosztani ezeket az embereket európai országok között, nem más, mint a terrorveszély vagy a terroristák szétosztása. Ezt a helyzetet idézhetné elő, hogyha a kvótarendszert Európa kikényszerítené, de egyelőre még ellenállunk, és remélem, nem leszünk sikertelenek.

De egyre többen vannak, akik ellenállnak. Mennyi idő kell még ebben a kérdésben is az uniónak, hogy meghallja ezeket a hangokat? Egyáltalán az unió miért ragaszkodik a kvótarendszerhez ilyen szinten, mindannak ellenére, ami már történt, és a figyelmeztetések ellenére?

Én azt gondolom, hogy a hiba hibát szül. Ez az életben is így van. A politikában is erős törvény ez, tehát ha az ember elkövet egy hibát, mondjuk, beenged túl sok bevándorlót, akkor két dolgot tehet. Vagy visszaküldi őket, vagy megkéri a többieket, és ők is vegyenek át. Ha meg azok nem akarnak átvenni, mondván, hogy ők nem okai azoknak a háborúknak, amik miatt elmenekültek az emberek, és ez, mondjuk, Magyarország vagy Közép-Európa esetében így van, vagy nem hívták őket ide, akkor nem tudjuk megmondani a saját választópolgárainknak, hogyha ez így van, akkor miért kéne nekünk bárkitől ide akár egyetlen embert is átvenni, sőt miközben folyamatosan küzdöttünk, hogy ezek az emberek ne jussanak be Európába, nagy anyagi terheket is vállalva. Kerítést építettünk, megerősítettük a határrendészetünket, tehát mi a magunk munkáját elvégeztük. Akkor miért kellene nekünk más hibájából fakadó terheket átvállalnunk? Ez nem tűnik egy logikus magyarázatnak. Ráadásul mostantól már nem egyszerűen anyagi terhek átvállalásáról van szó, hanem a terrorveszély átvállalásáról. Én nem ismerek olyan embert, és én biztosan nem vagyok olyan, aki igent merne mondani arra, hogy a magyar emberek terrorveszélyt vállaljanak át más országokból azzal, hogy senki által be nem azonosított embereket ide beengedünk Magyarországra.

Miniszterelnök úr, két dologról beszéljünk még röviden, arra kérem! Az egyik, hogy Ön ma Montenegróba készült egy hivatalos találkozóra, ehelyett döntött úgy, vagy ezt a programot lemondva döntött úgy, hogy felszólal az Országgyűlésben. Biztonsági szempontból van-e összefüggés az útja lemondása, illetve a párizsi események között? Tehát kapott-e bármilyen információt?

Nincsen. Azért kellett a parlamentben fölszólalni, mert Magyarországon parlamentáris rendszer van. Mi egy olyan világban élünk, ahol az emberek parlamenti képviselőket választanak, és a képviselők hozzák meg a legfontosabb döntéseket. Ezért, ha olyan esemény történik Európában, mint ami Párizsban történt pénteken, akkor az első adandó alkalommal az ország választott embereinek össze kell ülni, és ezt meg kell tárgyalni, s azt nem lehet megtenni a miniszterelnök nélkül. Tehát azt gondolom, hogy az életünk politikai rendszerének lényegéhez tartozik, hogy ilyenkor a parlamenti vitán ott kell lenni a kormány vezetőjének. Azért akartam menni egyébként Montenegróba, mert komoly eredményt értünk el, hiszen évek óta képviseli azt Magyarország, én személy szerint is harcosa voltam annak az ügynek, hogy Montenegrót, aki fölkészült, elvégezte a kötelező feladatait, vegyük fel a NATO-ba. És ez hamarosan megtörténhet, és ebben az ügyben akartam oda elmenni, de hát ez az ügy ugyan fontos, de nem olyan sürgős, mint azok a teendők, amelyek a párizsi merénylet után Európára várnak.

Tehát nem elmarad, hanem elhalasztották ezt az egyeztetést.

Montenegró a barátunk. Montenegró – ezt a magyarok talán kevésbé tudják – nem egy nagy ország, de az első háromban vagyunk például befektetői listán. Tehát Magyarországról sok tőke, komoly beruházások érkeztek Montenegróba, és egy baráti népről van szó, még egyszer mondom, akikkel évek óta dolgozunk együtt, sikeresen.

Ami ugyancsak elmaradt, az a Fidesz vasárnapra tervezett kongresszusa, amit, ugye, most a gyásznap felülírt. Van-e már új időpont?

Nincsen, de majd holnap, holnapután már lesz. Nehéz döntés volt, mert megzavarja az életünknek a rendjét meg a munkánkat, de egy politikai közösség életében a kongresszus egy ünnep, és nem lehet egyszerre ünnepelni is, meg gyászolni is. Ez képtelenség. Ezért engedtünk a dolgok természetes rendjének, és gyász volt vasárnap. Kongresszus meg majd ünnepléssel együtt lesz később.

Úgy fogalmazott az imént, hogy egy ilyen helyzetben a miniszterelnöknek az a feladata, hogy itt legyen, és a parlament előtt mondja el a történtekkel kapcsolatos gondolatait. Mi lesz a következő fórum, ahol ezeket megosztja, és kivel?

Most várjuk, hogy mi fog történni, Brüsszel összehív-e újabb tanácskozást, nagyon intenzív egyeztetések zajlanak a visegrádi négyek között. Tehát titkosszolgálati szervezetek együttműködése, belügyi együttműködés, miniszterelnökök egymás közötti munkája. Ez a legfontosabb, én úgy érzem, hogy ma egy egészséges, jó életösztönök alapján működő régiója Európának Közép-Európa. Nemcsak arról van szó, hogy mi adjuk az Európai Unió gazdasági növekedésének a nagy részét, tehát igazi gazdasági lokomotív is Közép-Európa, hanem a politikai vitákban is kezd kirajzolódni, alakul egy arculat olyan kérdésekben, mint például a menekültügy, a kvótarendszer, a határőrizet, tehát alakul egy közép-európai politikai kultúra és egy azt megtestesítő rendszeres, közös föllépés Európában. Én ehhez fűzök reményeket. Nemcsak közép-európai, hanem összeurópai reményeket is fűzök.

Miniszterelnök úr, köszönöm szépen, hogy a rendelkezésünkre állt!

Köszönöm!

A kormánynak a magyar emberek biztonsága az első

Miniszterelnöki Kabinetiroda