A konyhaablakból
2007. április 2.
Ez a címe annak a szakácskönyvnek, amelyben Lévai Anikó kedvenc és kipróbált receptjeit gyűjtötte csokorba, s amely több, mint egy szakácskönyv: anekdotázva nyit ablakot az öt gyermekes Orbán-család hétköznapjaira is.
Magukat a szervezőket is meglepte, hogy milyen sokan jelentek meg Lévai Anikó könyvének bemutatóján. A barátok, az érdeklődők és a sajtó munkatársai előtt Gergely Éva olvasott fel egy-egy érdekes történetet a könyvből, s faggatta a szerzőt a könyv születésének körülményeiről. Arról a gyűjteményről, amely nem csak a Lévai Anikó által kipróbált kedvenc recepteket tartalmaz, hanem egy-egy ételhez kapcsolódó, személyes anekdotákat is. Azt pedig, hogy milyen ízek lelhetőek fel a hagyományostól kissé eltérő receptkönyvben a helyszínen lévők ki is próbálhatták: a Barabás Villa pincérei apró csirke- és halfalatokkal, süteményekkel és az Orbán-család egyik ünnepi étkével, a rozmaringos báránylapockával kínálták a vendégeket.
„…a főzés is lehet kultusz, de csak akkor, ha magjában nem az egyéni élet érdekei, hanem az arany kiművelése áll” – idézi Hamvas Bélát a receptkönyvet kiadó Jokerex Kiadó, s ekképpen ajánlja Lévai Anikó munkáját: “Az őszinte hang és a természetes stílus önmagában is aranyat ér, s ha mindez ráadásul egy stílusosan megírt, gazdagon illusztrált könyvben jelenik meg – különleges ajándék az olvasónak. Ez a könyv ilyen. Olyan természetességgel szól életről, ételről, amilyen természetesnek Lévai Anikót már 18 éve ismerjük: nem hivalkodik ő sem, a szöveg sem. Ebben a könyvben is úgy lép elénk, ahogy eddig találkoztunk vele, teszi a dolgát, humorral, kedvesen, mosolyogva, megalkuvást nem ismerve. Csak mesél. Ott ülünk vele mi is a konyhában, jó szívvel fogadott vendégként, s miközben főz, hallgatjuk őt. És szavai lebontják a falat, kitágítják a világot. Őszinte és eredeti könyv ez: a konyhaablak mögött, a csodálatos fotókon ugyanis nem csak az ötgyermekes családanya tűzhelye jelenik meg a különféle gusztusos ételekkel, de felsejlik az étkezőasztalnál ülő család is, emlékek, arcképek, kalandos, megindító és szívszorító történetek – egy meghitt család életének pillanatai villannak föl és bomlanak ki ebben a meghatározhatatlan, besorolhatatlan, különleges műfajú írásban.”
orbanviktor.hu
- Attól tartok, ez a kérés meghaladja a kompetenciámat - válaszolt Viktor szintén választékos angolsággal. A szabatos nyelvhasználat némileg talán ellentmondani látszott a körülménynek, hogy egy viseltes stoplis cipőben, rövid sportnadrágban és nyaka köré csavart törölközővel mosolygott a konyhánkban álló egyházi személyre.
- Bartholomeiosz pátriárka diakónusa vagyok, és elromlott a telefonom. Legyen kedves, segítsen - folytatta a férfi, továbbra is igen udvariasan, de félre nem érthető nyomatékkal a hangjában. Már sejtettük, hogy mindannyian félreértés áldozataivá lettünk: a miniszterelnöki rezidencia vendégházában megszálló küldöttség egyik tagja valószínűleg rossz épületbe tévedt. A lecsó közben a tűzhelyen vidáman rotyogott, mintha csak kuncogna a jeleneten.
- Nagyon sajnálom, de a kérése valóban meghaladja a kompetenciámat - válaszolta Viktor, ám a férfi félbeszakította:
- Már ne is haragudjon, de itt önöknél nem a gondnok feladata az ilyen ügyek intézése? Vagy talán nem ön itt a gondnok? - és ahogy kimondta, máris felrémlett előtte, hogy valószínűleg a kérdésében rejlik a felelet. Igazából vissza is szívta volna, de már késő volt.
- Valóban nem én vagyok, bár én is szolga, sőt, főszolga vagyok - válaszolta Viktor mosolyogva, utalva arra, hogy a miniszter szó eredetileg szolgát jelentett. Az ekkorra már halottsápadttá vált vendég emlékeiben kutatva közben ráakadhatott arra a fényképre, amely a Magyar Köztársaság fiatal miniszterelnökét ábrázolta, aki meghívta őt és elöljáróját a Magyar Millennium állami ünnepségeire.
- Elnézését kérem, de éppen edzésről értem haza - folytatta Viktor a vendég kínos érzéseit oldandó. - Ha megengedi, bemutatnám a feleségemnek.
Mivel a vendég ekkorra már épp csak motyogni tudott zavarában, úgy éreztem, most én következem, és az ihletet az étel fenséges illata szolgáltatta:
- Kérem, tartson velünk, egy igen egyszerű, magyar ételt készítettem, nagy örömömre szolgálna, ha megkínálhatnám a lecsómból.
A diakónus egy kicsit szabódott még, majd leült velünk, áldást mondott, és egy pohár bor után egyetértettünk abban, mennyivel egyszerűbb így megismerkedni, mint az olyan emelkedett, ámde igen bonyolult diplomáciai előírásokkal nehezített találkozókon, amilyenre másnap sor is került.
