- Politikusok családi életébe bepillantani - manapság kedvelt "népszerűségnövelő" műfaj.
- Nem ilyen céllal írtam, semmilyen politikai tőkét nem akartam a könyvből kovácsolni. Pusztán csak újfajta étvágyat próbáltam gerjeszteni a magyarokban: álljanak föl egy pillanatra a tévé elől, olvassanak bele a történetekbe, s ha van kedvük, készítsék el az ételt, amit kinéztek maguknak. Egyenek egy jót a barátaikkal vagy a családdal.

- Gyurcsány Ferencet is sikerült elcsábítania: blogjában olvashattuk, hogy az ön töltött paprikájából merített ihletet a vasárnapi ebédhez.
- Hallottam róla, örülök neki.

- Dobrev Kláráról röppent föl először, hogy - az egészséges életmód jegyében - szakácskönyvet készül írni, de úgy látszik, a lifestyle szakácskönyvek "versenyében" a másik oldal volt gyorsabb.
- Nem vagyok politikai szereplő, ilyenformán nem vagyok "a másik oldalon". Meg különben is, az ételek nem jobb- vagy baloldaliak: van töltött paprika meg zöldségleves meg herőce. Még nem tűnt föl, hogy az ételeknek lenne valamilyen pártbéli besorolásuk, pedig elég régóta forgolódom a konyhában.

- Reggeli futás közben találkozott a kiadójával, a kutyáját sétáltató Laux Józseffel, aki rábeszélte a könyv megírására. Hajnalban pedig sötét van, és kihalt minden utca...
- A Normafánál, ahol futok, óriási az élet. Van egy "nagyon elit" klubunk, ahova minimum négygyerekes anyák tartoznak: onnan lehet őket felismerni, hogy ők érkeznek a legkorábban, hogy mire a család ébred, otthon legyenek.

- A férje, Orbán Viktor mit szólt a könyv ötletéhez? Volt valami fenntartása?
- Nagyon fontos érvei voltak, leginkább az, hogy lesz-e rá időm. Noha lassan szervezőgéniusznak tartom magam, azért az öt gyerek az öt gyerek. Nagyon különböző korúak, mindegyikkel külön is kell foglalkozni, meg kell szervezni a mindennapjaikat. Plusz főzni, mosni, takarítani, s mellesleg van egy munkahelyem is. Egy családban ezek a legfontosabb szempontok.

- Hogy sikerült a munkát belepréselni a napjaiba?
- Az éjszakáim rövidültek le.

- De éjszaka nem lehet főzni, Szőcs Gézával kóstoltatni, aki csak úgy vállalta az Előszó megírását, ha minden ételt meg is ízlelhet.
- Kiválogattuk azokat az ételeket, amelyekhez biztosan akartunk fotót. Egyik nap bevásároltam, hétvégén bepácoltam, amit kellett, kedden pedig megfőztük az ételeket. Volt néhány fogás, amit a következő ételhez is fel lehetett használni. Utána megszerveztünk még egy napot, amikor további két tucat ételt készítettünk el.

- Hogyan állt össze a könyv szerkezete?
- A kiadóval először is tisztáztuk, hogy nem vagyok se szakácsnő, se cukrász: ötgyerekes anya vagyok, aki egyébként mindennap főz a családjának. Azt kérték, hogy akkor állítsak össze olyan receptgyűjteményt, amit mondjuk egy év alatt főztem meg különböző ünnepekre vagy hétköznapokra. Egyetemista koromtól gyűjtöm a régi szakácskönyveket, bújom az antikváriumokat, a fiókomat már nem lehet becsukni a sok-sok recepttől, van tehát némi jártasságom. Csak válogatni, rendszerezni kellett, meg visszaemlékezni, hogy melyik jeles napra mit készítettem. Így került bele például fiam konfirmálása.

- Ez az érdeklődés több mint egy ötgyerekes anya főzőcskézése: más erre műsort, főzőiskolát alapít.
- Szerintem sok magamfajta nő van az országban. Azt is vállalom, hogy ezek az ételek nem az én kreálmányaim: amerre jártam a világban, hoztam egy-egy ételt, de ha beülök egy étterembe, akkor is próbálom kitalálni, mit miből csináltak. Azt is meg tudom saccolni, hogy férfi vagy nő főzte-e a levest. A levesnek lelke van, az árul el a legtöbbet a készítője fantáziájáról: hogyan aprították össze a belevalókat, turmixolták, szűrték vagy passzírozták-e - sok felfejthető rétege van egy levesnek.

- Hogyan jött az ötlet, hogy saját családi történeteivel körítse az ételeket?
- A gyerekeknek mindig mesélek főzés közben: ételekről, történelemről, kultúrtörténeti érdekességekről - ahogyan egy normális családban zajlik az élet. Fagylaltkészítés közben például el szoktam mondani, hogy azt állítólag Nagy Sándor szakácsai csináltak először, vagy hogy Rigó Jancsi pákozdi cigányprímás volt, aki elszeretett egy belga hercegnét, megszöktette, és két évig vele élt. De a csirkepaprikásról is el lehet mesélni, hogy annak idején Sisinek melyik vendéglőből vitették, amikor Budapesten járt. Eredetileg tehát arra gondoltam, hogy ilyen történeteket írok az ételekhez, de hát erről már remek könyvek születtek. Olyat kellett kitalálni, amit csak én írhatok meg. A barátnőim mondták, hogy veletek annyi vicces történet esett meg, soknak köze van a gasztronómiához is, inkább erre fűzzem föl a könyvet.

- Olyan sosincs, hogy ott egye meg a fene a konyhát, ma pizzát rendelünk?
- A gyerekeim már nagyon szeretnék, de én ellenállok: nem tudnék az anyukámnak megfelelő magyarázatot adni rá.

- Irigylésre méltóan idilli a kép, ami a családról a könyv alapján kirajzolódik, van, aki szerint "túlságosan is szép". Egy ötgyermekes családanyának hogy van ideje szilvalekvárt kevergetni? Ez nem az átlagos nő élete.
- Attól függ, mit tekintünk átlagosnak: a budapesti értelmiségi világot, vagy a nagy magyar átlagot. Az ország négyötöde vidéken él, kétötöde falvakban. Ott a nők lekvárt főznek, tésztát gyúrnak.

- A könyv egyik nagy fegyverténye, hogy, úgymond, emberközelbe hozza a politikát Tony Blairtől Madeleine Albrightig. Megmutatja, hogy a politika protokollal és diplomáciai szabályokkal terhelt világában is lehet elegánsan, de természetesen mozogni.
- Lehet, hogy én így mozgok ebben a világban, sőt szerintem Viktor is. Akármilyen furcsa, a politikát is emberek művelik, és - ahogy Hérodotosz óta a nagy történetíróktól tudjuk - a legnagyobb cselszövésekről, békekötésekről és háborúkról is terített asztalnál, lakomák közben döntöttek. Másrészt a politika is szakma, amihez lehet érteni, s a szakértelem egyik feltétele, hogy az ember vagy tud ebben a világban mozogni, vagy megtanulja. Persze, van bennem ilyenkor egyfajta elfogódottság, de ha - alá-fölérendeltségi viszonyokkal átszőtt életünkben - van valahol mellérendeltségi viszony, akkor az a miniszterelnöki díszvacsora. Nem magam miatt, hanem mert egy országot kell képviselni. Nem fordulhat elő, hogy kicsit is felkészületlen legyek.

- Fontos, hogy egy miniszterelnök feleségéről milyen kép alakul ki a közvéleményben?
- Én akkor is ilyen vagyok, ha Viktor nem lett volna miniszterelnök.

- Milyen? Mert szerintem eddig egy háttérbe húzódó, aggódó, kicsit merev anyát láthattunk, a könyvéből viszont egy jó értelemben vett laza, a világot humorral szemlélő nő bontakozik ki.
- Amikor eddig megszólaltam, legtöbbször komoly dolgokról volt szó, például valamilyen segélyszervezeti munkáról kellett beszámolni. Azt nem lehet vidáman elmondani, hogy Simonfalván elvitte harminchat cigány család házát a víz, földönfutókká váltak, és rajtuk kellett segíteni. De Viktorról sok emberben még inkább ellentétes kép él, mint amilyen valójában.

- S a könyv ezen is változtat?
- Nem volt ilyen szándékom.

- A férjének egyébként tetszett a kötet?
- Azt mondta, elég jó lett.

- Ez részéről dicséretnek számít?
- Nem szoktuk egymást halálra dicsérgetni, van köztünk egy diáktársi viszonyból megmaradt, egészségesnek mondható "évődés".

- A kötet számos - néprajzi, irodalmi, történelmi - rétege mellett szerelmes könyv is. Mintha két fiatal bolondozta volna végig világot.
- Elég régóta élünk együtt, 21 éves házasok vagyunk, és sok mindennel lehetne jellemezni a házasságunkat, de azzal, hogy unalmas lenne, nem. Sok kalandban volt részünk, és öt gyerek nevelése sem egyszerű feladat, de a humor mindig átsegít bennünket a nehézségeken. Képzelheti, hány történetünk van, aminek nincs köze a gasztronómiához.

- Azt mondják, aki ért a főzéshez, annak mindenhez van érzéke: valamit tud a világról.
- Azért, mert normális esetben a főzés is élő anyagokkal történik, olyasmivel, aminek volt köze a természethez. A főzés nem a konyhában kezdődik, hanem a veteményeskertben, a gyümölcsösben vagy a piacon. Egy-egy ételnek is lehet ünnepe, például amikor először jelenik meg a sütőtök vagy a gesztenye. Ebben a mirelit világban az év minden szakában hozzájutunk a zöldborsóhoz, pedig mennyire tudunk örülni annak, amikor először van igazi, zsenge zöldborsóból leves. Azt sem lehet igazából elmondani, hogy a báránysültet hogyan kell megfűszerezni, mert ehhez is háttértudásra, élettapasztalatra van szükség.

- Ezt írja: "Amikor a szüleim tanyájáról hozom a szárnyast, vagy Viktor falujából szállítjuk a frissen fejt, habos tejet, akkor nem pusztán az egészséges életnek vagy a bioétkezésnek hódolunk, hanem naponta teszünk hitet egész eddigi múltunk mellett."
- Kicsit súlyos szavak, de nem bánom, hogy leírtam. Szerintem alapvető félreértésben vagyunk. Mindenki azt kérdezi, hogy én most akkor avítt, zsírral főző konyhát képviselek? A reformkonyha azonban nem azt jelenti, hogy a műanyag salátát nyakon öntöm olajjal, hanem azt, hogy az évszaknak megfelelően, jó minőségű, nem agyonvegyszerezett alapanyagokból főzök. A konyhám bizonyos értelemben hagyománytisztelő, de jóval modernebb, mint sokaké, és rendkívül változatos. Fontos, hogy sokfajta ételt együnk, ne csak a Cseh Tamás által megénekelt vasárnapi rántott húst.

- Lesz-e folytatás? Az alapján, ahogy Szájer József hat hónapos gyerekét megetették palóclevessel, szívesen olvasna az ember egy hasonló szellemiségű gyermeknevelési könyvet is.
- Arra biztos nem vállalkozom: "receptet" még a saját gyerekeimhez sem tudnék adni, mert mind az öt más, másképp kell nevelni. A gyerekneveléshez elsősorban szív kell. Amit megeszünk, az a bensőnkké válik, de a gyerek nem az én tulajdonom. A nevelésben az a legfontosabb, hogy meghagyjuk a gyerek integritását: pici koruktól független személyiségként kezeltem őket. De a könyvben szereplő történeteket is nagyrészt azért írtam meg, hogy a gyerekeinknek el tudjuk mesélni a közelmúltat. Lassan elfelejtjük, hogy nem volt világútlevél, csak háromévente lehetett utazni - a szülők nem nagyon mesélnek erről. Az egyetemen, ahol tanítok, a diákok már azt sem tudják, hogy 18 évvel ezelőtt bent voltak az oroszok. És lassan eltűnik az a világ is, amiben még néhány évvel ezelőtt éltünk. Vidéken elképzelhetetlen volt, hogy ne vágjanak disznót, ma pedig, mivel már sokan beköltöztek a városba, nincs is hol tárolni ezeket az élelmiszereket. Elfelejtjük a szokásainkat, pedig ez is egyfajta tudás, s ezzel olyat veszítünk el, amit sajnálnék, ha nem élhettem volna át. De a legjobban azt sajnálnám, ha a gyerekeimnek nem tudnám továbbadni.


Heti Válasz, Sümegi Noémi - orbanviktor.hu