Dán segítség a fiatal sportolóknak

2009. május 20.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet dán partnere rendszeresen igyekszik támogatni a magyarországi embereket - legutóbb a fiatal magyar sportolókat képző sportiskoláknak adományozva felszereléseket.


A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet megalapítása óta tagja az ACT-International-nek, az egyházi hátterű segélyszervezetek genfi székhelyű szövetségének, s e szövetségen belül régóta partnere a DanChurchAid. Legutóbbi adományuk olyan többmilliós új sportruházatból állt (rövidnadrág, póló, mez, zokni, esőkabát, melegítő szett), amelyet az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül tizennégy hazai sportintézmény illetve sportkör számára juttattak el - többek között a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia diákjainak.

Mészáros Lőrinc, az Akadémiát működtető alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Kiss Zoltán kollégiumigazgató harminc egységfelszerelést vehetett át a magyar segélyszervezet igazgatójától, Lehel Lászlótól, valamint a két jószolgálati nagykövettől, Kovács Kokó Istvántól és Lévai Anikótól.

Az adomány átadása után az intézmény vezetői kívül-belül körbekísérték a vendégeket az intézmény területén. Elmondták, hogy az Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián jelenleg 112 gyermek tanul az ország minden részéből, de a három éve indult iskola még nem érte el a teljes létszámát, s jövőre újabb évfolyammal bővül. Bár az eddig felépített pályákkal, a nemrégiben átadott, fedett szintfelmérő részleggel, a kollégium kibővítésével és az oktatás magas színvonalával már most is megközelítik a nyugat-európai fociakadémiák szintjét, még mindig tovább folyik a dinamikus építkezés annak érdekében, hogy olyan színvonalúvá váljon a felcsúti Akadémia, amilyennek az ott dolgozó szakértők megálmodták, s amely méltó a névadó emlékéhez is.

Az intézmény bemutatása után Kovács Kokó István és Lehel László vetítéssel egybekötve ismertette meg az iskola egyik évfolyamával a Segélyszervezet munkáját, s elgondolkodtató kisfilmet mutattak be arról a programról és eredményeiről, amelyet a háborútól sújtott Afganisztánban folytatnak az ott élő emberek boldogulása érdekében. Kovács Kokó István személyes afganisztáni tapasztalatai alapján mesélt az ottani valóságról, s kérte arra a jelenlévő nebulókat, hogy saját életcéljuk elérése mellett se feledkezzenek meg a nehezebb sorban élőkről és a szolidaritás jelentőségéről. Végezetül úgy is, mint hajdani sportoló, s úgy is, mint focit kedvelő ember sikeres pályafutást kívánt a fiatal reménységeknek.


orbanviktor.hu


Az eseményről készült képriport megtekinthető a Fotógaléria rovatban.

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010