Divattal a cigányság elfogadásáért

2010. október 15.

Elsőre hallásra furcsának tűnhet, hogy a Terror Háza Múzeumban divatbemutatót tartottak, de nem ez volt az első alkalom, hogy ebben a házban ilyen jellegű rendezvényt láthattak a meghívottak. Náray Tamás bocskai-kollekciója után most a Romani Design mutatta be darabjait, a Kortárs Romani Tárlattal egybekötve.


„A Romani Design a minden szinten egyre inkább jelen lévő és fokozódó társadalmi konfliktust, a romák elleni előítéletet kívánja csökkenteni a divat világán keresztül. A divat szinte észrevétlenül, de nagyon hatékonyan tud hozzájárulni az előítéletek csökkentéséhez, a társadalmi különbségek mérsékléséhez, a közvélemény alakításához, szemléletformálásához. A Romani Divat Stúdió a divaton keresztül kívánja egyszerre segíteni a roma kultúrával szembeni előítéletesség mérséklését és hatékony módon ápolni a roma viseleti kultúra hagyományait a Romani Design márkanév népszerűsítésével.” Imígyen szól többek között a Romani Design stúdió filozófiája, s Varga Erika tervező önmeghatározása a stúdió létrejöttének okáról és céljairól.

„Homlokomon két aranypánt van / Egyik magyar, másik cigány. / S ezt senki el nem veheti tőlem.” Ez a Péli Tamás versrészlet az Egymásnak ítélve – Cigány identitás a XXI. században című időszaki kiállítás meghívóján olvasható, mely kiállítást divatbemutatóval egybekötve nyitották meg október 15-én a Terror Háza Múzeumban.

"Büszkék vagyunk arra, hogy a magyarországi cigányság őrzi identitását" – szóltak Schmitt Mária első köszöntő gondolatai, majd emlékeztetett rá, hogy idén év elején Skót szoknya versus bocskai címmel a XXI: századi magyar identitásról rendeztek konferenciát a Házban, s annak keretén belül mutatta be Náray Tamás tervező a bocskai-kollekcióját. Ahogy Náray Tamás bocskai ruhái korszerűek voltak, ugyanúgy Varga Erika és a Romani Design ruhái és kiegészítői is azok. "Amikor megláttam Varga Erika gyönyörű ruháit, úgy éreztem, azok korszerű, divatos, hordható ruhák, amelyek egyben kifejezik a magyar cigány tradíciót is" – mondta Schmitt Mária. A főigazgató asszony néhány európai országot (Skócia, Ausztria, Bajorország) hozott fel példának, ahol mind büszkék a nemzeti viseletükre, s a magyarok illetve a magyar romák is joggal vállalhatják viseletkultúrájukat.

Varga Erika, a Romani Design vezetője elmondta, hogy a stúdió saját kreációi mellett hagyományos cigány viseleteket is bemutatnak a tárlaton, de sok ruha érkezett a Kortárs Romani című tervezői pályázatukról is a kiállításra. Érdekes adalék volt megtudni tőle, hogy a különböző cigány közösségek eltérő módon őrzik hagyományos viseletkultúrájukat, de nehéz átfogó képet adni róluk, mert e téren igen hiányosak a kutatások. Mivel a divat világában még kevés a cigány szereplő, ezért a Romani Design egyszerre jelent divatszalont és egy úttörő társadalmi szerepet betöltő vállalkozást.

A Terror Házába látogatók a bemutatott ruhák mellett ékszereket, egyéb kiegészítőket, táskákat is megtekinthet, és fotókon láthatják az oláh cigányok hetvenes évekbeli, valamint az erdélyi romák mai viseletkultúráját. A kiállítás 2011. január 9-ig tekinthető meg a Terror Háza Múzeum földszinti kiállítótermében.


(orbanviktor.hu)


A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Fotógaléria rovatban.

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010