Édes dinasztia – az Auguszt cukrászda története

2012. december 2.

Az Auguszt cukrászda 1870-ben kezdődő történetét, a magyar történelem viharainak kontextusában bemutató kiállítást nyitott meg Lévai Anikó a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

Budapest híres cukrászdáinak egyike már több mint 140 éve édesíti meg a főváros mindennapjait. Nagy utat tett meg, amíg a kis tabáni cukorkaboltból a mai hálózattá fejlődött. Ez alatt az idő alatt az Auguszt család öt generációja bővítette szorgalmasan, gyarapította tudásával és tapasztalataival. Művük nemcsak országos, hanem külföldi ismertséget is szerzett. Története gazdag sikerekben, de megpróbáltatásokban is: túl kellett élnie világháborús bombázást, államosítást és deportálást egyaránt. Túlélni – aztán újrakezdeni. Ám akár segítette, akár akadályozta őket a történelem, az Augusztok mindig igyekeztek úgy szolgálni a vendégeket és a vásárlókat, hogy öröm legyen eltölteni náluk néhány percet vagy órát, egy jó kávét kortyolgatva vagy finom süteményt majszolva.
 
A megnyitón Kiss Imre múzeumigazgatója elmondta, hogy a kiállítás apropóját az adta, hogy Auguszt Elemér, az ötgenerációs cukrászdinasztia jelentős alakja november 30-án lett volna 100 éves. Édesapja, Auguszt Elek az 1860-as években vándorolt Budára. Itt ismerkedett meg akkori mestere, a Fő utcai Friedl cukrász rokonával, Strebek Erzsébettel, akit 1870. november 3-án feleségül vett. Négy gyerekük született: Anna (1871), Mária (1873), József (1875) és Elek (1877). A Tabán legelső cukrászaként a 654-es számú házban, a mai Dózsa téren kezdte meg „cukrászi üzletének gyakorlását”. Kicsi üzemében még csak cukorkaszerű édességeket, dropszokat állított elő.
 
A bolt szépen fejlődött, s később, az 1870-es években Auguszt Elek többször költöztette az Attila úton. A mester 1881-ben agyvérzésben meghalt, s a kor szokásainak megfelelően özvegye folytatta a mesterséget. 1895-ben a nagyobbik fiát, az akkor 20 éves Józsefet is beparancsolta a családi üzletbe. Auguszt József 1900-ben elindította az ország első teasüteményeket készítő kisüzemét, és termékeiket nem csak a saját boltjukban, hanem több fűszerüzletben is forgalmazták. Ezek voltak tehát azok az alapok és ez volt az a szellemiség, amelyet a család leszármazottai – minden nehézség ellenére – megőriztek és tovább vittek a következő évtizedekben.
 
Lévai Anikó, aki a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnökeként vett részt a rendezvényen megnyitó beszédében a dinasztia sikerének három pilléreként a vállalkozói gondolkodásmódra, a munkaszeretetre és a család nőtagjainak kitartására hívta fel a figyelmet. Magyarország legrégebbi cukrászdinasztiájának történetét felidézve megemlékezett arról, hogy abban éppúgy szerepelt államosítás, bombázásban megsemmisült cukrászda vagy kitelepítés, mint fényűzően berendezett üzletek sora.
 
A jelenleg három cukrászdát üzemeltető vállalkozás vezetője, Auguszt Olga - akinek Auguszt Elemér volt a nagyapja - a történelmi viszontagságokra utalva elárulta: a 20. század végére a családnak olyannyira nem maradt semmije a megelőző generációk hagyatékából, hogy a kiállításon látható tárgyak nagy részét is úgy kellett visszavásárolniuk innen-onnan.
 
A 2013. március 3-ig látogatható kiállításon a család történetét bemutató szöveges ívek mellett korabeli cukrászati eszközök és az egykori üzletek berendezési tárgyai is láthatók.
 
(orbanviktor.hu)
 
A megnyitóról készült riport itt tekinthető meg.
 
* * *
 
Lévai Anikó köszöntője:
 
Kedves megjelent vendégek! Kedves Auguszt család! Igazgató Úr! Hölgyeim és Uraim! A történetírásnak két fajtáját szokták megkülönböztetni. Az egyik tényekkel dolgozik: adatokkal, hiteles forrásokkal és történelmi összefüggésekkel. Amikor valaminek a történetéről kiállítást nyitunk és tablókat állítunk össze, ezekhez az eszközökhöz nyúlunk.
 
Van azonban a történelemírásnak egy másik fajtája is, amikor hétköznapi emberek számolnak be saját élményeikről, emlékeikről, amikor a családi fényképeket vesszük elő, és nem csak hiteles forrásokra, hanem anekdotákra és kedves családi történetekre is bátran támaszkodunk. E a kiállítás, amelyet mindjárt valamennyi hozzám hasonló Auguszt-rajongó megnézhet, történelmi tényeken, dokumentumokon alapul, jóllehet ebben az esetben egy gazdasági társaság története szorosan összekapcsolódik egy dinasztia történetével. Elolvastam a família történetéről szóló gyönyörű könyvet, melyet Auguszta és Olga írtak, ezért aztán mindenféle izgalmas és apró részletet ismerek a családi vállalkozás történetéből, most azonban mégsem ezekről számolnék be, hiszen ezekről hamarosan önök is tájékozódhatnak itt a múzeum tablóin. Hadd meséljek inkább a saját élményeimről.
 
Nemrégiben egy valóságos kincset fedeztem fel a tabáni plébániatemplom sekrestyéjében. Egy panorámaképet – négy egymáshoz illeszthető fotót - amelyen az egykori Tabán látható. A képen még nincs rajta az Országház, és csak a Lánchíd áll, a mai hidak közül. A tabáni templom előtt még ott magaslik a szerbek ortodox temploma is – és mindenekelőtt a Tabán még sok-sok egymáshoz ragasztott, apró lakóházból és girbe-gurba macskaköves vagy le sem kövezett utcákból áll. Nem vagyok történész, de az épületek meglétéből és hiányából úgy következtetek, hogy ez a kép valamikor a 19. század második felében, de inkább előbb, mint később készülhetett. Ez volt az a Tabán, ahol az első Auguszt nyílt 1869-ben. Ezen a fotón a sok tabáni háztetőből valamelyik talán épp az a 639-es helyrajzi számot viselő épület, amelyben Auguszt Elek megnyitotta az első cukrászatot. Próbáltam a parányi házakon felfedezni a cégért, de persze nem láttam semmit. Ezzel együtt, úgy érzem, ennek a panoráma fotónak is itt lenne a helye, egyrészt mert valószínűleg a plébános úr nincs is tisztában vele, micsoda értékes dokumentum lóg a sekrestyéje falán, másrészt mert rögtön jobban el tudjuk képzelni a kezdeteket, a környezetet, amelyben a családi vállalkozás életre kelt.
 
Azóta, akárhogy is számoljuk, csaknem másfél évtized telt el, amely elképesztően hosszú idő egy család, de főleg egy kisvállalkozás életében. Az Auguszt-könyvet olvasva mindvégig azon gondolkodtam, mi a titka ennek a famíliának, hogy történelmi idők, különféle rezsimek, államformák, hatalmi rendszerek jöttek és mentek, de a legjobb krémest mindig és folytonosan az Augusztban lehetett kapni Budapesten. Amilyet most is, tudják, amiben nincs zselatin és állagjavító adalékok, hanem kettő helyett három réteslap, és apró fekete vanília magvak annak jeleként, hogy a krémes vaníliazamatát nem az aromák, hanem a valóság határozza meg…
 
Szóval, mi a titok, kedves Auguszték? A kötet, és ez a kiállítás is, sokféle választ ad erre. Az épp száz éve, 1912-ben született Elemér bácsi mondását, miszerint a bejgli-receptet átadhatja, de a kezét úgysem tudja kölcsönözni a sütéshez, rajtam kívül sokan fogják idézni. De van itt más is. Leginkább az, hogy az Augusztok sosem álltak félre, ha munkáról volt szó. Szamos Matyi bácsi - tudják ugye, a marcipános Szamos -, aki az Auguszt cukrászdában volt inas, azt mesélte nekem (harminc évvel ezelőtt, amikor kíváncsian hallgattam az anekdotáit az unokahúga, Ildi barátnőm vendégeként), hogy inasként nem tudott olyan korán menni az Augusztba a legkeményebb téli reggeleken sem, hogy Elemér bácsi ne lett volna már ott. És hogy ne töltött volna be mindent a pirított mandula semmihez sem hasonlítható, finom illata. És mit olvastam most az Auguszt-könyvben? Elemér bácsi édesanyja, Helvey Vilma panaszkodott, hogy akárhogy is igyekezett bebizonyítani az anyósának, Strebek Erzsébetnek, hogy bár pesti úrilány, mégis ugyanolyan szorgos-dolgos, mint az Auguszt-család – nem sikerült korábban kelnie Auguszt Eleknénél. Éjjelenként állítólag több csomag gyufát elégetett néha, mert folyton az órát leste, hogy el ne aludjon…
 
Ezzel a történettel, hölgyeim és uraim, megérkeztünk a harmadik fontos Auguszt-titokhoz, legalábbis az én teljesen szubjektív értékelésem szerint. És ez a titok a nők szerepe, helytállása, kitartása, lelkesedése az Auguszt cukrászdák történetében. Döbbenten olvastam, hogy bár a tabáni cukrászdát az első Auguszt, Elek nyitotta – tíz év házasság után négy kisgyermekkel özvegyen maradt felesége, ez a nagyszerű, ahogy előbb hallottuk, korán kelő asszony vezette és fejlesztette a cukrászdát a következő harminc évben, amikor még híre-hamva sem volt az emancipációnak, és épp csak kivívták, hogy egy-egy lány is tanulhasson az egyetemeken. Ő tette le annak a gazdasági vállalkozásnak az alapjait, amelyet aztán a fia, József és az unokája, Elemér tett mindannyiunk számára ismertté.
 
A következő generációkban ugyanígy lehetett az asszonyokra számítani – ahogy most is lehet. Augusztné Resetka Olga, Anna, Olga és József későbbi édesanyja, a háború és a kitelepítés évei alatt kellett bebizonyítania, hogy több lelki erő rejlik benne, mint gondolná az ember. Ma pedig mindannyian, akik személyes kapcsolatba kerültünk az Auguszt-cukrászdákkal, ismerjük a pult mögül a szőke, szép nevű Auguszt-lányokat, Augusztát, Flórát és Franciskát, és Olgát, az édesanyjukat. Ha a Fény utcába vagyunk inkább bejáratosak, akkor pedig József párját, Ibolyát, szintén két kislány édesanyját. Ismerjük, nagyra tartjuk és szeretjük őket. Mert azt látjuk, hogy mindannyian kiveszik a részüket a munkából, s hogy a szoros családi kötelékeken túl még valami összetartja őket, a munka szeretete.
 
Tudjuk, és majd látni fogjuk a tablókon is, hogy a család történetében voltak fényes és szürke idők is. Saját tulajdonú szálloda Abbáziában – és kenyérbélből sütött beigli a hadifogságban. Nagypolgári pompa a Krisztinavárosban - és taktaszadai kukoricaőrzés a kitelepítés idején (ahol egyébként épp egy Lévai János nevű gazda házába telepítették a budapesti családot). Hepehupák, ahogy minden család életében a huszadik századi Magyarországon. Csak vannak családok, amelyek szétesnek a sok balszerencse közt, és vannak, amelyek egyre erősebbek lesznek a megpróbáltatásoktól. És mintha az azóta Magyar Örökség díjjal is kitüntetett Auguszt-család ez utóbbira lenne fényes példa.
 
Az utánpótlás már itt sorakozik. Unokák és dédunokák, az ifjabb és legifjabb generáció áll készen, hogy átvegye a szülők és nagyszülők örökségét. Bízunk abban, hogy a tényleges vállalkozásokon kívül a vállalkozó kedvet, a munkaszeretet, a bajban is megőrzendő derűt – és a titkos recepteket is megöröklik. Mi pedig még sokáig élvezhetjük a híres Auguszt-süteményeket és fagylaltokat.
 
Megtiszteltetésnek érzem, hogy megnyithatom az Auguszt-cukrászdák történetéről szóló, Édes dinasztia címet viselő kiállítást itt a Magyar Vendéglátóipari Múzeumban. És kívánom, hogy sok hasonló életképes családi vállalkozással gazdagodhasson Magyarország a következő évtizedekben is. 
 
« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.

  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010