Ahogy ő mondja: archaikus parasztcsaládban nőtt fel, a mértéktartó józanságot otthonról hozta, azt pedig, hogy a dolgok fontossága csak a saját belső rangsorolásunkon múlik, már később, Pesten tanulta meg. Ebben a rangsorban akkor is a család volt a legfontosabb, amikor a férje, Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke volt, és ezen azóta sem változott semmi. Nem csupán azért, mert az öt gyermek nevelése minden idejét és energiáját leköti, hanem azért is, mert azt vallja: az ember a saját lelkiismeretén kívül elsősorban az övéinek tartozik elszámolással.

- A három nagyobb és a két pici gyermek mellett még munkába is jár. Hogyan tudja megszervezni az életét?
- Az óráimat úgy osztottam be, hogy ne kelljen minden nap kimennem Gödöllőre, az Agrártudományi Egyetemre, ahol jogot tanítok. Szeretem is a munkámat, ekkora család eltartásához szükség is van arra, hogy mindkét szülő dolgozzon, meg azt is fontosnak tartom, hogy a gyerekek lássák: az anyjuk is ért valamihez. De a legfontosabb az, hogy otthonminden rendben legyen, a gyerekek rendesen, felkészülten induljanak el iskolába és amikor hazaérnek ne csak meleg étel, de jó szó is várja őket.  

- Ezt az életszemléletet a szüleitől tanulta?
- Szolnoki parasztcsaládból származom, nálunk otthon mindig rendben volt minden, a szó átvitt és eredeti értelmében is. A szüleim állatokat tartottak, földeken gazdálkodtak és a munkából mindenki kivette a részét, mi, gyerekek is. Zárt kis világ volt a miénk a szocializmusban, mert teljesen önellátók voltunk. Hentesnél nem is jártam, amíg nem kerültem fel Pestre és zacskós tejet is itt láttam életemben először. Finnyás parasztlányként nem is voltam hajlandó meginni.  Máig nagyon adok arra, hogy az asztalunkra friss élelmiszer kerüljön: tehéntejet Viktor falujában vásárolunk egy gazdától, a húst pedig anyukámtól hozzuk. A testvéreimmel  lemegyünk, levágunk tíz-húsz kacsát, libát, tyúkot, megkopasztjuk, felbontjuk és úgy hozzuk haza.

- Ez azt jelenti, hogy tud kopasztani?
- Természetesen. Tömni is tudok és a tehenet is megfejem, A kenyérsütő tudományomra, még nem vagyok büszke, de próbálkozom. Az udvaron van kemencém, abban szoktam sütni a lábasjószágokat, mert a villanysütőben soha nem olyan jó, mint az igazi parázson.

- Könnyen megszokta ilyen habitussal a városi életet?
- Megszoktam, de nem szeretem. Erős szándékom, hogy egyszer, majd ha a férjemnek  rendes polgári foglalkozása lesz,  vissza is fogunk költözni a vidékre.

- Rendes polgári foglalkozás a politika is, nem?
- Ahonnan én jöttem, ott nem sok bizalommal néztek abban az időben a politikusokra, de még a jogászokra sem.Nekem a tanáraim ajánlották a középiskolában, hogy menjek jogi egyetemre és emlékszem, édesapám azt mondta, hogy ez bizony nadrágos embrerek úri huncutsága. Aztán megbékélt vele és azzal is, hogy a jogot és a politikát is lehet elvi alapon, tisztességgel művelni.

- A férjét is a jogi  egyetemen ismerte meg. Az Ön szemében mennyire hasonlít egykori önmagára?
- Ami a lényeget illeti, azonos önmagával. Húsz éves korunk óta ismerjük egymást, már akkor csodáltam, milyen gyorsan tanult,  hogyan képes a felszívott tudást elemezni, hasznosítani, és milyen beretvaélesen vág az esze. Amiben változtunk azt a szülői felelősség és az együtt megélt évek hozták magukkal. Sok emberi sorsot, élethelyzetet láttunk, közben nőttek a mi gyerekeink is –  ez mind mind nyomot hagyott rajtunk.

- Azt szokták mondani, hogy a politika megváltoztatja, cinikussá teszi az embert. A régi hitből, amivel ebbe az egészbe belevágtak, mennyi maradt meg?
- Nem lehet ezt hit nélkül csinálni, és én abban sem hiszek, hogy a beavatott ember feltétlenül cinikussá válik. Ez is csak egy szakma a sok közül, tehát ebben is az a legfontosabb, hogy az ember értsen hozzá és tisztességgel művelje. Csak egy alapszabály létezik: minden úgy jó, ahogy a magánéletben is. Nem lehet az, hogy valaki politikusként erkölcscsősz, magánemberként meg harmadszor nősült és veri a feleségét, mint ahogy az sem lehet, hogy otthon tisztességes családapa, a munkahelyén pedig lop, csal, hazudik. Aki normális, becsületes ember a magánéletében, az tudja a hivatásáét is rendesen végezni és fordítva. Nincs ebben semmi új – minden benne van a Tízparancsolatban.

- Azért politikusnak lenni, mégiscsak azt is jelenti, hogy az ember nagyobb figyelemnek, kritikának, olykor szeretetnek, máskor gyűlöletnek teszi ki magát és a családját is.
- Ezt vállalni és bírni kell. Mi tudatosan vágtunk bele, tisztában voltunk azzal, hogy ez mivel jár, a gyerekek pedig ebbe nőttek bele. Nem lepi meg őket, ha az ismertség okán olyan helyzetekbe kerülnek, amilyenekbe az osztálytársaik nem, bár egyáltalán nincs annyi negatív élményük, mint sokan gondolják. Az emberek alapvetően normálisak, a gyerekek pedig főként igazságosak. A saját közösségükben a mi gyerekeink pont azon a helyen vannak, ami megilleti őket – se előrébb, se hátrább. Az igaz, hogy bizonyos dolgokról korábban és többet kell velük beszélnünk, mint más családokban, mert ha egy tévéműsorban vagy egy újságban egy negatív történelmi személyiséghez hasonlítják az apjukat, akkor el kell mondani, ki volt az, kik azok, akik ezt mondják és miért mondják. Fel kell vértezni őket érvekkel, hogy válaszolni tudjanak, amikor rajtuk kérik számon az apjukat ért vádakat.

- Érdekli is a nagyobbakat a közélet?
- A két középiskolás, Ráhel lányunk és Gáspár fiunk már odafigyel a történésekre, és véleményük van mindenről, amit látnak, hallanak. De itthon nem szoktunk különösebben a politikáról beszélgetni, sokszor én is az újságból tudok meg mindent.  

- Nincs ilyenkor hiányérzete?
- Nincs, mert tudom, hogy ami fontos, azt elmondja a férjem, ami meg nagyon érdekel azt egyszerűen megkérdezem. Amikor miniszterelnök volt, kevesebbet kérdeztem, mert nem akartam abba a helyzetbe hozni, hogy azt kelljen válaszolnia: ezt nem mondhatom el. De sokszor kérdeznem sem kell, csak ránézek és már tudom, mi foglalkoztatja vagy mi bántja. Együtt jártunk iskolába, ugyanazok a tanárok neveltek, közösek az olvasmányélményeink, együtt értünk felnőtté – annyira közös hullámhosszon vagyunk, hogy néha, amikor a tévében szerepel, még el sem kezdi a mondatot, már tudom mit fog mondani. Nem kell nagyon szaporítanunk a szót, ahhoz, hogy tudjam, miről mit gondol.

- Mennyire számíthat rá a hétköznapi teendőkben, a gyerekek körül?
- Ha este derül ki, hogy reggelre nincs tej, akkor előfordul, hogy rátelefonálok: álljon meg hazafelé valahol és vegyen, de egyébként a háztartás nem az ő területe. Inkább alkalmi besegítő, de ha baj van, akkor lehet rá számítani. Én sem szeretném, ha állandóan a konyhában sertepertélne, mert bár szeret, és tud is főzni, két napig kell utána mosogatnom. Egy ekkora család életének megszervezése nagyon precíz időbeosztást igényel mert mindegyik gyerek jár edzésre, nyelvórákra, zeneiskolába és én már pontosan tudom, hová mikor, milyen felszereléssel kell menni. Ehhez kell a napi rutin is, és ha Viktor néha „belezavar” akkor megakad a fogaskerék. Mondjuk Gáspár zeneórájára elviszik a vadászkürt-tokot, de a kürt itthon marad és rohanhatok utánuk a kicsikkel.

- Önnek biztos gyakran felteszik a kérdést, milyen ötgyermekes édesanyának lenni. Mit, gondol, hogyan jutottunk idáig, hogy a több mint három gyermeket nevelő szülőkre úgy néznek, mint a csodabogarakra?
- Szerintem a panelkultúra nagyban tehet róla, mert abban a lakásban, ahová nem fér be akkora asztal, hogy heten körülüljék, nem vállalhatnak öt gyereket. Felbomlottak azok a közösségek, ahol a szomszédok, rokonok még figyeltek egymásra, komatálat vittek a gyerekágyas asszonynak. Ma a fiatal anyák csak magukra számíthatnak, ha nem élnek a szülőkkel. Ha tőlem kérdezik, miért van ennyi gyerekünk, azt szoktam mondani, hogy azért, mert a Jóisten ennyi báránykával áldott meg. Meggyőződésem, hogy sok gyereket sokkal könnyebb nevelni, mint egyet vagy kettőt, mert sok mindent nem is kell tanítani nekik -  egymástól látják. Azt, hogy az ember megosztja a többiekkel amije van, odafigyel a másikra, segít a kisebbeknek nem kell külön hangsúlyozni, mert egy nagy családban ez mind nyilvánvaló. Egyébként is az első hat év számít a leginkább, akkor tanul meg a gyerek együttérezni, alkalmazkodni, uralkodni magán, és utána már szinte csak annyit tehetünk, hogy a külvilág negatív hatásait ellensúlyozzuk.

- A legidősebb tizennyolc a legkisebb három éves. Ilyen felállásban igazán minden gyerekkori gonddal és örömmel egyszerre szembesül.
- Igen, ez így van. Ráhel májusban lesz tizennyolc, közgazdasági egyetemre készül, ő már komoly nagylány. Gáspár, az egyetlen fiú tizenöt éves, gimnazista és most leginkább a foci érdekli. Sárika tizenhárom lesz, Rozi hat éves múlt,  Flóra pedig három éves lesz májusban  Mindegyik más személyiség- Ráhel nagyon határozott, Gáspár egyedüli fiúként nagyon jól feltalálja magát ennyi lány között, Sárika a legszelídebb, Rozi a legokosabb és Flórika a kis kedvenc, akit mindenki kényeztet. Rozin érezni azt, hogy a férjem miniszterelnöksége alatt született és sokan imádkoztak érte - rendkívül éles észjárású gyerek. Három éves sem volt, amikor egyszer nézte a tévét, aztán beállt a konyhaajtóba és azt kérdezte tőlem: anya, te tudtad, hogy apa miniszterelnök volt? De nemcsak figyelni tud nagyon, hanem rendkívül helyes következtetéseket is von le. A múltkor Flóra csokit kért fogmosás után és mivel nem akartam újabb frontot nyitni, hát adtam neki, de megjegyeztem, hogy mit szólna ehhez Orbán nagymama, ha látná. Erre Rozi kioktatott, hogy nem a gyereket kell nézni, hanem azt, aki adta neki. Ezt nem lehet tanulni, ezzel születni kell.

- Teljes nőuralom van a családban?
- Igen, de ez nagyon szelíd uralom és a fiúk élvezik. Viktor szokta is mondani a barátainak ha piszkálják, hogy milyen jó lesz majd neki ha aggkorában ennyi lány ugrálja körül. Amikor megszületett Flóra, édesapám már nyolcvanhárom éves volt. Nagyon örült neki, de azért megjegyezte, hogy nem baj lányom, ha nem is gyerek. Próbált vigasztalni, de mondtam neki, hogy egyáltalán nem vagyunk elkeseredve.

- Szigorúan odafigyelnek arra, mit engednek és mit vesznek meg nekik?
- Én katolikus vagyok, Viktor református, de abban megegyeztünk, hogy a puritán protestáns etika szerint neveljük a gyermekeinket, tehát azt mindig megkapják, ami a javukra válik, de többet nem. Egy dologban nincs spórolás, ez a taníttatásuk, de ez alatt sem a drága magániskolákat értem. Érettségiig soha nem adnám őket nem magyar anyanyelvű iskoláéba, mert ha a gyerekem angolul fog tanulni nem lesz azonos a kultúránk, nem érti meg, amikor azt mondom neki, hogy nem rád, hanem érted haragszom.  Sára lányommal járt elemibe egy kislány, aki ötödikben elment egy amerikai iskolába. Szeptemberben találkoztunk és mondta a kislány, hogy ők már augusztus utolsó hetében kezdték a tanévet, és nagy ünnepség volt náluk. Kérdeztük, milyen ünnepség, és azt felelte, hogy valami Stephan King. Ezt nem akarom és nem is engedhetem, mert nekem magyarnak kell nevelnem a gyerekeimet. Nekik még nyolcvan év múlva is helyt kell állniuk az apjukért, mert az ő nevét viselik és egy családnak egy becsülete van.

- A munka és a család mellett Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat  és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat munkájából is kiveszi a részét. Nyilván nem véletlen, hogy itt is elsősorban a gyermekekre figyel...
- A gyermekmentő szolgálatnak a létrehozásánál is ott bábáskodtam 1990 tavaszán és nagyon büszke vagyok rá, hogy ma már több száz határon túli beteg gyermek magyarországi kezelését tudtuk támogatni. Itt elsősorban a szervezésben segítek, de az Ökumenikus Szeretetszolgálatnál árvíz vagy más katasztrófák esetén magam is pakolom a segélycsomagokat. Ilyenkor a gyerekek is segítenek és közben látják, megtanulják, milyen fontos a szükséget szenvedőkért tenni valamit.

- Minél több egy családban a gyerek, annál örömtelibb a karácsony. De nem lehet egyszerű feladat kipuhatolni, majd beszerezni és elrejteni, amire vágynak.
- Nálunk nincs konzumünnep, egymásnak készítünk ajándékot. Gyertyát öntönk, képeslapokat rajzolunk, együtt sütünk mézeskalácsot és ez százszor jobb, mint ha a bevásárlóközpontokban rohangálnánk. Persze, azért teljesülnek a kívánságok is, de nálunk nem az ajándékok kibontása az ünnep fénypontja, hanem az, hogy együtt vagyunk, megyünk a nagyszülőkhöz és jókat lehet játszani az unokatestvérekkel.

- Az új év elé milyen tervekkel vágyakkal néznek?
- Először lesz érettségiző gyerekünk, ez nagy esemény a családban és mind izgatottan várjuk. Rozival elkezdjük az iskolát és remélem  a többiek is ugyanolyan kedvvel tanulnak, sportolnak, játszanak, mint eddig. Én megelégszem azzal, ha mind együtt leszünk egészségesek maradunk, mert az elmúlt év egyáltalán nem volt könnyű. Elvesztettük az édesapámat, aki mindannyiunk számára egy igazodási pont volt és nagyon sok barátot is eltemettünk. Azt szeretném, ha az idén nem kellene senkit elveszítenünk, akit szeretünk, és nem kellene csalódnunk a hiteinkben A közéletben pedig leginkább nyugalmat kívánnék mindenkinek, de nem hamis, a felszín alatti feszültségeket elfedő nyugalmat, hanem olyat, amely rendből és tisztességből ered.


Vasárnap - Vrabec Mária