Kibeszéletlen traumáról szól a "felszabadító" szovjet katonák által megerőszakolt nőkről készült, bemutatásra váró dokumentumfilm. Brutálisabban bánt-e a Vörös Hadsereg a nőkkel, mint ami a hadviselésben "megszokott", és tényleg ugyanígy viselkedtek-e a Szovjetunióban a magyarok? Biszku Béla ügye után Skrabski Fruzsina ezt a tabutémát feszegeti új alkotásában.

 

"És akkor a nagyanyám kirántott a kezéből, kinyitotta a szobaajtót, és beengedte oda az orosz tisztet" - idézi fel a 14 évesen átélt tragédiát az Elhallgatott gyalázat című dokumentumfilm egyik szereplője. Nagyanyjával volt otthon, amikor édesanyja véresen, összeverve hazatért, és bezárkózott a szobába. Este szovjet katona jelent meg, és fogdosni kezdte a lányt. A rettenetes dilemma elé kerülő nagymama ekkor döntött úgy, hogy beengedi felnőtt lányához a tisztet, hogy mentse az unokáját. Egy másik áldozat azt meséli el, hogyan lőtték főbe a nővérét, miközben összekapaszkodva feküdtek, egy harmadik pedig 14 éves osztálytársa megerőszakolását idézi fel. A néző a bűnök rekonstrukcióját látja az október 3-án az M1 képernyőjére kerülő, majd mozikban is látható filmben.

 

Az Elhallgatott gyalázat Skrabski Fruzsina alkotása, aki 2010-ben, a Novák Tamással forgatott Bűn és bűnhődéssel robbant be a köztudatba. "A megerőszakolt nők története már a Biszku-film előtt foglalkoztatott - mondja a Heti Válasznak a rendező. - Gyerekkoromban édesapám nagynénjei gyakran mesélték, hogyan bujkáltak, hogy halt meg egy lány, amikor a szovjetek elől menekülve a padlásablakból egy szénaboglyába ugrott, és beleállt a vasvilla. Nem értettem, miért nincs jobban feltárva ez a téma, és idegesített, hogy ma is vannak, akik a felszabadulást ünneplik. Azt, hogy diplomáciai okokból meg kell hagyni a Szabadság téri emlékművet, még csak-csak megértem, de azt már nem, hogy máig évente megkoszorúzzák."

 

Skrabski 2005-ben nőtüntetést szervezett egy szovjet emlékműnél koszorúzó Demszky Gábor akkori főpolgármester ellen, majd 2011-ben 6,4 millió forint támogatást kapott a filmre a Magyar Média Mecenatúra programban. "Nehéz volt interjúalanyokat találni - idézi fel. - Egy ismerősöm jelezte, hogy anyósa ilyen erőszakból született, de megkérdezni már nem merte, hogy szerepelne-e. Úgy éreztem, mintha a Mónika-show-t vezetném - rossz érzés idegen idős hölgyeket felhívni azzal, hogy úgy tudom, önt is megerőszakolták. Ilyen megszólalót nem is találtam. De azok is áldozatok, akik tanúi voltak szeretteik meggyalázásának. Őket azzal motiváltam, hogy ha senki sem beszél e bűnökről, a feledés homályába merülnek a sok ezer áldozattal együtt."

 

Noha családi történeteket sokan hallottak, a háborús nemi erőszak tudományos és művészi feldolgozottsága meg sem közelíti más történelmi traumákét. Az alábbiakban hat kérdéssel próbálunk közelebb jutni az igazsághoz.

 

1. Miért elhallgatott a magyar nők tragédiája?

Míg Németországban már 1959-ben megjelent a nemrég Marta Hillersként azonosított Anonyma Egy nő Berlinben című regénye, itthon sokáig tabu volt a háborús erőszak. Ez az a bűntény, amelyről az áldozat a legnehezebben beszél. "Hogy túléltem a Gulagot vagy megkínoztak az Andrássy út 60.-ban, elmesélhető. Hogy megerőszakoltak, nem" - véli Skrabski. Pető Andrea történész, a Közép-európai Egyetem társadalmi nemek tanszékének oktatója rámutat: a nemi erőszak nem csak szovjet-magyar kontextusban volt tabu, a zsidó nők koncentrációs táborokban történt megerőszakolásáról is csak nemrég kezdődtek kutatások. "A patriarchális keretben, amelyben a nő úgy jelenik meg, mint a férfi tulajdona, a nemi erőszak emlegetése újra és újra megerősíti a győztes győzelmét - teszi hozzá Pető. - A szocializmus alatt pedig csak jót volt szabad írni a felszabadítókról." A Sorsforduló című forráskötetet például a miatt a jegyzőkönyv miatt tiltották be 1970-ben, amelyben a kisújszállási tisztiorvos bordély létrehozását javasolja a többi nő megmentéséért. Csak 1991-ben jelenhetett meg Polcz Alaine Asszony a fronton című memoárja, mely a nők szenvedését olyan részletekig ecseteli, hogy miként roppant el az áldozatok gerince az erőszak során. Sára Sándor 1996-ban készíthette el A vád című filmjét, amelyben egy fiú lelövi a húgaival erőszakoskodó szovjeteket, amiért a családot meghurcolják.

 

2. Hány nő eshetett áldozatul az erőszaknak?

Az áldozatok számáról csak becslések vannak. A moszkvai levéltárak a magyar kutatók előtt zárva vannak, a hazai források kevés és hézagos tisztiorvosi és főispáni jelentésben merülnek ki. A film 400-800 ezerre teszi az áldozatok számát, és százezerre azokét a szovjet katonákét, akik nemi erőszakot követtek el az itt harcoló egymillióból.

 

"Az ország egyes részein, így a németek és magyarok által rövid időre visszafoglalt, majd újra szovjet kézre került Székesfehérváron, vagy a hosszú ostrom után bevett Budapest egyes kerületeiben 80 százalék volt az esélye, hogy egy nőt szexuális agresszió ér, de voltak olyan területek is, például Szeged és Nyugat-Magyarország, ahol elvétve voltak ilyen esetek" - mondja lapunknak Ungváry Krisztián történész.

 

Pető Andrea 1999-es, Átvonuló hadsereg, maradandó trauma című tanulmánya a nemibeteg-gondozók és a helyi tisztiorvosok jelentései alapján 50 és 200 ezer közé teszi az áldozatok számát. "Ugyanakkor nem az számít, hogy hány áldozat volt, hanem az, hogy miért hallgatták el sokáig ezt a jelenséget, és hogy ma miként beszélünk róla" - véli.

 

3. Hogyan kezelte a társadalom az áldozatokat?

A film egyik jelenetében a Szabadság téri emlékmű koszorúzásán egy idős kommunista azt mondja: a szovjetek csak azokat a nőket erőszakolták meg, akik "kacérkodtak" velük. Polcz Alaine édesanyja sem hitte el, hogy lányát megerőszakolták, hiszen csak a "kurvákat" vitték el. A ma is élő áldozathibáztatás tehát a korabeli társadalomra is jellemző volt. Előfordult, hogy egy fővárosi pince lakói, miután kiválasztották a "feladatra" maguk közül az öt legmarginálisabb helyzetű cselédlányt, még ki is közösítették őket, amikor visszakerültek. "A magyar társadalom páriának tekintette az áldozatokat. Sok példát tudok erre, az ellenkezőjére keveset" - mondja Ungváry. Van ellenpélda is. Győrben, ahol két lány "önkéntessége" mentett meg egy pincényi nőt, később évekig segítették az áldozatokat.

 

A tömeges erőszak két területen is nagy értékbeli változást hozott. Budapesten először ingyenes gyógykezelés járt a nemi betegeknek, mivel sokan immár a "tisztességes nők" közül is megfertőzödtek. És ekkor vált először lehetővé a térítésmentes, engedélyezett abortusz. A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. február 14-én négy hónapra függesztette fel a magzatelhajtást tiltó törvényt, de a döntés végleges maradt, végérvényesen megváltoztatva a születésszabályozás hazai gyakorlatát.

 

4. Brutálisabb volt-e a Vörös Hadsereg más hadseregeknél?

Noha a film szinopszisa azzal kezdődik, hogy a nők megerőszakolása mindig is része volt a hadviselésnek, Nyikita Petrov orosz történész mondja ki a filmben, hogy a szovjet a legbrutálisabb hadsereg volt ebből a szempontból. Gyakran a Wehrmacht "tisztaságával" vetik össze a Vörös Hadsereget. "A németek sok kollaborációra hajlandó civilt találtak a megszállt területeken, sok nő önként lépett kapcsolatba velük - mondja Ungváry. - Működött a katonák kontrollja is: lehetett gyilkolni, de csak parancsra. Ám a Wehrmacht tagjai is követtek el nemi erőszakot."

 

A németeket a rendszeres szabadság és a bordélyjegyek miatt is könnyebb volt kordában tartani, bár a szervezett prostitúció és az "önkéntes" kollaboráció sem egyetértésen alapuló szexuális kapcsolat. "A háborús nemi erőszak az uralomról szólt. Ebből a szempontból ami itt történt, nem különbözik a szabin nők elrablásától. De annyiban mégis, hogy ekkor vált tömegessé a háború és ezzel együtt a nemi erőszak" - mondja Pető. Ungváry hozzáteszi: "Ugyanezt elkövette kicsiben a magyar haderő Ukrajnában, és nagyban a japánok Kínában. A Vörös Hadsereg annyiban lehetett brutálisabb, hogy a szovjet állam a saját polgárait is állatként kezelte - miért kezelte volna másképp a megszállt országok lakosságát?"

 

5. Ugyanígy viselkedett a 2. magyar hadsereg?

A film azért is időszerű, mert Krausz Tamás szerkesztésével idén jelent meg A magyar megszálló csapatoka Szovjetunióban című forráskötet. "A magyar fasiszta vadállatok megalázták a nőket, sokukat megerőszakolták. A 17 éves Maruszja Begocskina ellenállt annak, hogy kielégítse a magyar gazemberek gerjedelmét, ezért agyonlőtték" - olvasható egy dokumentumban. Pető azonban óva int attól, hogy a Rendkívüli Állami Bizottság a Betolakodók Bűneinek Megállapítására és Kivizsgálására által begyűjtött beszámolókat abszolút igazságnak fogadjuk el. "E források nyelvezete a '30-as évek sztálinista kirakatpereire emlékeztet" - húzza alá. (Ellenvetésére Krausz a könyvbemutatón Csillag Ádám videója szerint így reagált: "Ne beszélj már marhaságokat! Micsoda hülye ez az Andrea!")

 

De hogy történtek atrocitások, az vitathatatlan - más források is megerősítik. "A lakosság sem olyan jajdeörülök-hangulatú velünk szemben. Sajnos, szaporodnak a nemi erőszakoskodások, kamrafeltörések, lopások" - írja például Hadinaplójában Nádasi Alfonz bencés tábori lelkész. Másutt így fogalmaz: "Hány törzstisztet koncoltak fel, aki ellopatta a szegény orosz, ukrán és lengyel paraszt utolsó csirkéjét? Aki eltűrte, hogy tisztjei végiggázoljanak ártatlan leányokon?"

 

"A magyar katonák többsége megerőszakolt nőket? Nem. Ám bőven elég, ha száz emberből kettő, de állandóan - mondja Ungváry Krisztián. - A 2. magyar hadsereg nem állt a helyzet magaslatán, amikor a civil lakossággal kellett bánnia. Sok disznóság történt - nem ezt vitatom Krausz kötetében sem, hanem a kontextus hiányát. Az elnyomás mellett a békés egymás mellett élés és a kollaborálás is megjelent, és a könyvben ezekről szó nincs."

 

6. Milyen az erőszak megítélése Oroszországban?

Magyarországot gyakran bírálják, amiért késve és vonakodva néz szembe bűneivel, de Oroszországnál előrébb tartunk. Vlagyimir Putyin államában javában folyik a Nagy Honvédő Háború mítoszának építése, a felszabadítók bűnei tabuk. "Nemrég azért nem lehetett erről írni, mert akkor volt a győzelem 55. évfordulója, majd azért, mert 60 éve tört ki a háború" - nyilatkozta nemrég Nyikita Petrov. Magyar kutatók azért sem kapnak hozzáférést az orosz katonai levéltárakhoz, mert sok veterán még él, és a nemi erőszak el nem évülő háborús bűncselekmény.

 

A veteránok Oroszországban nemzeti ikonok, ezt tapasztalta meg az Oroszországban is forgató Skrabski Fruzsina. Az egyik alanyát az interjúra fuvarozó taxis azt mondta, csodálatos lett a hete a megtiszteltetéstől, a tolmács pedig felállt, amikor értesült, milyen témáról faggatnák a hősöket. Végül kötélnek állt, és az egyenruhában, kitüntetéseikkel a mellükön nyilatkozó veteránok sem háborodtak fel a kérdéseken. És nem is tagadták a nemi erőszakot, azt viszont igen, hogy ők érintettek lennének. Úgy emlékeztek, a magyar nők szépek voltak, de a tisztek azt mondták róluk, mind nemi betegek.

 

A fonák helyzetet mindennél jobban leírja Pető Andrea egyik közelmúltbeli élménye. A kutató egy nyári egyetemen beszélt kutatásairól Ukrajnában a volt Szovjetunióból összegyűlt nőjogi aktivistáknak. "Mindegyikük feminista volt, de az előadást hideg közöny és néma ellenségesség fogadta - idézi fel. - Végül az egyik résztvevő feltette a kezét, és csak ennyit mondott: az én nagypapám akkor is hős volt."

 

 

(Heti Válasz – Laky Zoltán)

 

A premierről készült képriport a Fotógalériában tekinthető meg.

 

 

 

 

Kibeszéletlen traumáról szól a "felszabadító" szovjet katonák által megerőszakolt nőkről készült, bemutatásra váró dokumentumfilm. Brutálisabban bánt-e a Vörös Hadsereg a nőkkel, mint ami a hadviselésben "megszokott", és tényleg ugyanígy viselkedtek-e a Szovjetunióban a magyarok? Biszku Béla ügye után Skrabski Fruzsina ezt a tabutémát feszegeti új alkotásában.

 

"És akkor a nagyanyám kirántott a kezéből, kinyitotta a szobaajtót, és beengedte oda az orosz tisztet" - idézi fel a 14 évesen átélt tragédiát az Elhallgatott gyalázat című dokumentumfilm egyik szereplője. Nagyanyjával volt otthon, amikor édesanyja véresen, összeverve hazatért, és bezárkózott a szobába. Este szovjet katona jelent meg, és fogdosni kezdte a lányt. A rettenetes dilemma elé kerülő nagymama ekkor döntött úgy, hogy beengedi felnőtt lányához a tisztet, hogy mentse az unokáját. Egy másik áldozat azt meséli el, hogyan lőtték főbe a nővérét, miközben összekapaszkodva feküdtek, egy harmadik pedig 14 éves osztálytársa megerőszakolását idézi fel. A néző a bűnök rekonstrukcióját látja az október 3-án az M1 képernyőjére kerülő, majd mozikban is látható filmben.

 

Az Elhallgatott gyalázat Skrabski Fruzsina alkotása, aki 2010-ben, a Novák Tamással forgatott Bűn és bűnhődéssel robbant be a köztudatba. "A megerőszakolt nők története már a Biszku-film előtt foglalkoztatott - mondja a Heti Válasznak a rendező. - Gyerekkoromban édesapám nagynénjei gyakran mesélték, hogyan bujkáltak, hogy halt meg egy lány, amikor a szovjetek elől menekülve a padlásablakból egy szénaboglyába ugrott, és beleállt a vasvilla. Nem értettem, miért nincs jobban feltárva ez a téma, és idegesített, hogy ma is vannak, akik a felszabadulást ünneplik. Azt, hogy diplomáciai okokból meg kell hagyni a Szabadság téri emlékművet, még csak-csak megértem, de azt már nem, hogy máig évente megkoszorúzzák."

 

Skrabski 2005-ben nőtüntetést szervezett egy szovjet emlékműnél koszorúzó Demszky Gábor akkori főpolgármester ellen, majd 2011-ben 6,4 millió forint támogatást kapott a filmre a Magyar Média Mecenatúra programban. "Nehéz volt interjúalanyokat találni - idézi fel. - Egy ismerősöm jelezte, hogy anyósa ilyen erőszakból született, de megkérdezni már nem merte, hogy szerepelne-e. Úgy éreztem, mintha a Mónika-show-t vezetném - rossz érzés idegen idős hölgyeket felhívni azzal, hogy úgy tudom, önt is megerőszakolták. Ilyen megszólalót nem is találtam. De azok is áldozatok, akik tanúi voltak szeretteik meggyalázásának. Őket azzal motiváltam, hogy ha senki sem beszél e bűnökről, a feledés homályába merülnek a sok ezer áldozattal együtt."

 

Noha családi történeteket sokan hallottak, a háborús nemi erőszak tudományos és művészi feldolgozottsága meg sem közelíti más történelmi traumákét. Az alábbiakban hat kérdéssel próbálunk közelebb jutni az igazsághoz.

 

1. Miért elhallgatott a magyar nők tragédiája?

Míg Németországban már 1959-ben megjelent a nemrég Marta Hillersként azonosított Anonyma Egy nő Berlinben című regénye, itthon sokáig tabu volt a háborús erőszak. Ez az a bűntény, amelyről az áldozat a legnehezebben beszél. "Hogy túléltem a Gulagot vagy megkínoztak az Andrássy út 60.-ban, elmesélhető. Hogy megerőszakoltak, nem" - véli Skrabski. Pető Andrea történész, a Közép-európai Egyetem társadalmi nemek tanszékének oktatója rámutat: a nemi erőszak nem csak szovjet-magyar kontextusban volt tabu, a zsidó nők koncentrációs táborokban történt megerőszakolásáról is csak nemrég kezdődtek kutatások. "A patriarchális keretben, amelyben a nő úgy jelenik meg, mint a férfi tulajdona, a nemi erőszak emlegetése újra és újra megerősíti a győztes győzelmét - teszi hozzá Pető. - A szocializmus alatt pedig csak jót volt szabad írni a felszabadítókról." A Sorsforduló című forráskötetet például a miatt a jegyzőkönyv miatt tiltották be 1970-ben, amelyben a kisújszállási tisztiorvos bordély létrehozását javasolja a többi nő megmentéséért. Csak 1991-ben jelenhetett meg Polcz Alaine Asszony a fronton című memoárja, mely a nők szenvedését olyan részletekig ecseteli, hogy miként roppant el az áldozatok gerince az erőszak során. Sára Sándor 1996-ban készíthette el A vád című filmjét, amelyben egy fiú lelövi a húgaival erőszakoskodó szovjeteket, amiért a családot meghurcolják.

 

2. Hány nő eshetett áldozatul az erőszaknak?

Az áldozatok számáról csak becslések vannak. A moszkvai levéltárak a magyar kutatók előtt zárva vannak, a hazai források kevés és hézagos tisztiorvosi és főispáni jelentésben merülnek ki. A film 400-800 ezerre teszi az áldozatok számát, és százezerre azokét a szovjet katonákét, akik nemi erőszakot követtek el az itt harcoló egymillióból.

 

"Az ország egyes részein, így a németek és magyarok által rövid időre visszafoglalt, majd újra szovjet kézre került Székesfehérváron, vagy a hosszú ostrom után bevett Budapest egyes kerületeiben 80 százalék volt az esélye, hogy egy nőt szexuális agresszió ér, de voltak olyan területek is, például Szeged és Nyugat-Magyarország, ahol elvétve voltak ilyen esetek" - mondja lapunknak Ungváry Krisztián történész.

 

Pető Andrea 1999-es, Átvonuló hadsereg, maradandó trauma című tanulmánya a nemibeteg-gondozók és a helyi tisztiorvosok jelentései alapján 50 és 200 ezer közé teszi az áldozatok számát. "Ugyanakkor nem az számít, hogy hány áldozat volt, hanem az, hogy miért hallgatták el sokáig ezt a jelenséget, és hogy ma miként beszélünk róla" - véli.

 

3. Hogyan kezelte a társadalom az áldozatokat?

A film egyik jelenetében a Szabadság téri emlékmű koszorúzásán egy idős kommunista azt mondja: a szovjetek csak azokat a nőket erőszakolták meg, akik "kacérkodtak" velük. Polcz Alaine édesanyja sem hitte el, hogy lányát megerőszakolták, hiszen csak a "kurvákat" vitték el. A ma is élő áldozathibáztatás tehát a korabeli társadalomra is jellemző volt. Előfordult, hogy egy fővárosi pince lakói, miután kiválasztották a "feladatra" maguk közül az öt legmarginálisabb helyzetű cselédlányt, még ki is közösítették őket, amikor visszakerültek. "A magyar társadalom páriának tekintette az áldozatokat. Sok példát tudok erre, az ellenkezőjére keveset" - mondja Ungváry. Van ellenpélda is. Győrben, ahol két lány "önkéntessége" mentett meg egy pincényi nőt, később évekig segítették az áldozatokat.

 

A tömeges erőszak két területen is nagy értékbeli változást hozott. Budapesten először ingyenes gyógykezelés járt a nemi betegeknek, mivel sokan immár a "tisztességes nők" közül is megfertőzödtek. És ekkor vált először lehetővé a térítésmentes, engedélyezett abortusz. A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. február 14-én négy hónapra függesztette fel a magzatelhajtást tiltó törvényt, de a döntés végleges maradt, végérvényesen megváltoztatva a születésszabályozás hazai gyakorlatát.

 

4. Brutálisabb volt-e a Vörös Hadsereg más hadseregeknél?

Noha a film szinopszisa azzal kezdődik, hogy a nők megerőszakolása mindig is része volt a hadviselésnek, Nyikita Petrov orosz történész mondja ki a filmben, hogy a szovjet a legbrutálisabb hadsereg volt ebből a szempontból. Gyakran a Wehrmacht "tisztaságával" vetik össze a Vörös Hadsereget. "A németek sok kollaborációra hajlandó civilt találtak a megszállt területeken, sok nő önként lépett kapcsolatba velük - mondja Ungváry. - Működött a katonák kontrollja is: lehetett gyilkolni, de csak parancsra. Ám a Wehrmacht tagjai is követtek el nemi erőszakot."

 

A németeket a rendszeres szabadság és a bordélyjegyek miatt is könnyebb volt kordában tartani, bár a szervezett prostitúció és az "önkéntes" kollaboráció sem egyetértésen alapuló szexuális kapcsolat. "A háborús nemi erőszak az uralomról szólt. Ebből a szempontból ami itt történt, nem különbözik a szabin nők elrablásától. De annyiban mégis, hogy ekkor vált tömegessé a háború és ezzel együtt a nemi erőszak" - mondja Pető. Ungváry hozzáteszi: "Ugyanezt elkövette kicsiben a magyar haderő Ukrajnában, és nagyban a japánok Kínában. A Vörös Hadsereg annyiban lehetett brutálisabb, hogy a szovjet állam a saját polgárait is állatként kezelte - miért kezelte volna másképp a megszállt országok lakosságát?"

 

5. Ugyanígy viselkedett a 2. magyar hadsereg?

A film azért is időszerű, mert Krausz Tamás szerkesztésével idén jelent meg A magyar megszálló csapatoka Szovjetunióban című forráskötet. "A magyar fasiszta vadállatok megalázták a nőket, sokukat megerőszakolták. A 17 éves Maruszja Begocskina ellenállt annak, hogy kielégítse a magyar gazemberek gerjedelmét, ezért agyonlőtték" - olvasható egy dokumentumban. Pető azonban óva int attól, hogy a Rendkívüli Állami Bizottság a Betolakodók Bűneinek Megállapítására és Kivizsgálására által begyűjtött beszámolókat abszolút igazságnak fogadjuk el. "E források nyelvezete a '30-as évek sztálinista kirakatpereire emlékeztet" - húzza alá. (Ellenvetésére Krausz a könyvbemutatón Csillag Ádám videója szerint így reagált: "Ne beszélj már marhaságokat! Micsoda hülye ez az Andrea!")

 

De hogy történtek atrocitások, az vitathatatlan - más források is megerősítik. "A lakosság sem olyan jajdeörülök-hangulatú velünk szemben. Sajnos, szaporodnak a nemi erőszakoskodások, kamrafeltörések, lopások" - írja például Hadinaplójában Nádasi Alfonz bencés tábori lelkész. Másutt így fogalmaz: "Hány törzstisztet koncoltak fel, aki ellopatta a szegény orosz, ukrán és lengyel paraszt utolsó csirkéjét? Aki eltűrte, hogy tisztjei végiggázoljanak ártatlan leányokon?"

 

"A magyar katonák többsége megerőszakolt nőket? Nem. Ám bőven elég, ha száz emberből kettő, de állandóan - mondja Ungváry Krisztián. - A 2. magyar hadsereg nem állt a helyzet magaslatán, amikor a civil lakossággal kellett bánnia. Sok disznóság történt - nem ezt vitatom Krausz kötetében sem, hanem a kontextus hiányát. Az elnyomás mellett a békés egymás mellett élés és a kollaborálás is megjelent, és a könyvben ezekről szó nincs."

 

6. Milyen az erőszak megítélése Oroszországban?

Magyarországot gyakran bírálják, amiért késve és vonakodva néz szembe bűneivel, de Oroszországnál előrébb tartunk. Vlagyimir Putyin államában javában folyik a Nagy Honvédő Háború mítoszának építése, a felszabadítók bűnei tabuk. "Nemrég azért nem lehetett erről írni, mert akkor volt a győzelem 55. évfordulója, majd azért, mert 60 éve tört ki a háború" - nyilatkozta nemrég Nyikita Petrov. Magyar kutatók azért sem kapnak hozzáférést az orosz katonai levéltárakhoz, mert sok veterán még él, és a nemi erőszak el nem évülő háborús bűncselekmény.

 

A veteránok Oroszországban nemzeti ikonok, ezt tapasztalta meg az Oroszországban is forgató Skrabski Fruzsina. Az egyik alanyát az interjúra fuvarozó taxis azt mondta, csodálatos lett a hete a megtiszteltetéstől, a tolmács pedig felállt, amikor értesült, milyen témáról faggatnák a hősöket. Végül kötélnek állt, és az egyenruhában, kitüntetéseikkel a mellükön nyilatkozó veteránok sem háborodtak fel a kérdéseken. És nem is tagadták a nemi erőszakot, azt viszont igen, hogy ők érintettek lennének. Úgy emlékeztek, a magyar nők szépek voltak, de a tisztek azt mondták róluk, mind nemi betegek.

 

A fonák helyzetet mindennél jobban leírja Pető Andrea egyik közelmúltbeli élménye. A kutató egy nyári egyetemen beszélt kutatásairól Ukrajnában a volt Szovjetunióból összegyűlt nőjogi aktivistáknak. "Mindegyikük feminista volt, de az előadást hideg közöny és néma ellenségesség fogadta - idézi fel. - Végül az egyik résztvevő feltette a kezét, és csak ennyit mondott: az én nagypapám akkor is hős volt."

 

 

(Heti Válasz – Laky Zoltán)

 

A premierről készült képriport a Fotógalériában tekinthető meg.