Jól enni

2007. június 16.

A konyhaablakból című első könyve a sokadik újranyomásnál tart - az ötgyerekes családanya egy év főztjét leltározta szubjektív szakácskönyv formájában. Héttagú család háztartásának kormányzása mellett egyetemen tanít, és jószolgálati szerepet is vállal. Lévai Anikóval a hétköznapokról beszélgettünk. (Interjú a Magyar Nemzetből.)


- Könyve hetek óta vezeti az eladási listákat, legutóbb Erdélyben is több helyszínen kellett órákon át dedikálnia. Milyen érzés sikeres szerzőnek lenni?
- Megtisztelő.

- A könyvírás mellett két szeretetszolgálat aktív tagja, egyetemen tanít, és nem utolsósorban öt gyermeket nevel. Hogyan jut mindenre ideje?
- Jól meg kell szervezni a hétköznapokat, és ebben segít a sportolói múltam, hiszen a sport a fizikai állóképesség mellett hozzászoktatott az összeszedettséghez is. Ez az év bizonyos értelemben már könnyebb volt, mert a nagyobb gyerekek - amellett, hogy önállóan mennek iskolába, edzésre - sokat segítenek: elmennek a kicsikért, kiveszik a részüket a házimunkából, és a kicsik sem annyira kicsik már, hogy állandóan velük kelljen lenni. Nálunk szigorú ritmusa van a napnak, jól meghatározott munkamegosztással, de ezt már az is fel tudja borítani például, ha a férjem véletlenül korábban jön haza a tervezettnél.

- Könyve bevezetőjéből idézek: „Rólunk már szinte mindent és annak az ellenkezőjét is megírták, így ezzel a könyvvel jómagam szerettem volna ablakot - ha csak egy konyhaablakot is - nyitni az életünkre, és bepillantást engedni a jó szándékú érdeklődőknek.” Mikor és miért döntötte el, hogy történetekkel teli szakácskönyvet ír?
- Az ötlet nem az enyém. A gyermekek mellől napközben nem nagyon lehet elmenni, ezért hajnalban szoktam futni fenn a hegyen, és reggelente ott sétáltatja a kutyáját az egykori LGT híres dobosa, Laux József. Nyújtás közben gyakran szóba került, hogy mit főzök aznap. Nekik van egy könyvkiadójuk, és állandóan ösztökélt, hogy adjunk ki közösen egy szakácskönyvet. Próbáltam ellenállni, mert sem szakácsnő, sem gasztronómus nem vagyok, csak a família nagysága okán sürgölődöm sokat a konyhában, de végül találtunk egy kompromisszumos megoldást: receptválogatást adunk ki az elmúlt esztendő főztjeiből, lehetőség szerint feltüntetve, hogy honnan, kitől származik a leírás. Nem mertem volna nekiállni, ha a fiókjaim mélyén, különféle ládikákban nem lapulnak a húsz-egynéhány év során gyűjtögetett receptek és régi szakácskönyvek, így bíztam benne, hogy sikerül izgalmas könyvet összeállítani. Nemcsak azt tartottam fontosnak elmondani, hogy mit főzök, hanem a véleményemet is a műfajról.

- Ezt hogy érti?
- Fontosnak tartom, hogy az évszakoknak megfelelő ételek kerüljenek az asztalunkra. Nem gondolom, hogy az az egészséges, ha a műanyag salátát nyakon öntjük olajjal, hanem inkább természetes anyagokból, idénynek megfelelő terményekből vagy befőzéskor eltett alapanyagokból készítsünk ízletes ételeket. Mi sok vad- és halételt készítünk, de szeretjük a töltött káposztát is, amely mértékletesen fogyasztva vitaminbomba, és nem emészthetetlen, hizlaló étel.

- A könyv előszavát jegyző Szőcs Géza (aki irigylésre méltó módon végigkóstolta az összes könyvbeli étket - A szerk.) azt írta, hogy „szubjektív szakácskönyv”, mert a gyönyörű képek mellett érdekes, izgalmas, néha szívszorító történetek is helyet kaptak benne. Miért, hogyan kerültek ezek a receptek mellé?
- Ha volt valami célom ezzel a könyvvel, akkor az annyi, hogy át akartam adni a leendő unokáimnak azokat a történeteket is, amelyek velünk történtek meg. Szomorúan tapasztalom például a gyermekeink osztálytársainál, hogy nem ismerik a nagymama lánykori nevét, nem tudnak semmit a családjukról. Nekünk még a nagyszülők egykori kedvenc állatainak a nevét is megtanították, mert mindegyikkel történt valami említésre méltó. Meggyőződésem, hogy egy gyereknek akkor vannak igazi gyökerei, ha lehetőleg mindent tud a családjáról, ismeri a helytállásokat és a tanulságokat.

- Azt mondják a kutatók, hogy kétféle típusú család van: az egyik a konyhában éli a hétköznapokat, a másik a nappaliban a televízió előtt. Önök melyikhez tartoznak?
- Mi a konyhások vagyunk, televízió csak a focimeccsek miatt van a lakásban. A konyha elég kicsi, így ücsörögni nem nagyon tudunk benne, mégis ott zajlik az élet. A gyerekek mindig ott vannak, ahol én, a kicsik az asztal alatt játszanak, a nagyok pedig az asztalon tanulnak. Én főzök, és közben beszélgetünk a tananyagról, az iskoláról, és ha elkészülnek a leckék, másról is. De ez volt otthon is, általában munka közben beszélgettünk. Ha hazalátogatok, a mai napig a kezembe kell vennem megpucolni legalább egy sárgarépát, hogy szóba tudjak állni az édesanyámmal.

- Hétfős családban lehet olyat főzni, amit mindenki szeret, vagy többféle étel készül egy időben?
- Arra sosem volt idő, hogy külön főzzek mindenkinek.

- Eszi, nem eszi, nem kap mást?
- Így van, farkastörvények uralkodnak. De komolyra fordítva a szót, a gyerekeknek nagyjából az enyémhez hasonló az ízlésük. Nem kell túlbonyolítani a dolgot. Egy emberre vagyok tekintettel, a gyerekek apjára, aki állítólag a katonaságnál annyi sárgaborsó-főzeléket evett, hogy egész életére elég volt, így azt csak akkor főzök, ha ő nincs otthon.

- Magyarországon azt mondják a szakácsok, hogy nagyon nehéz minőségi alapanyagokhoz jutni. Ön hol szerzi be őket? Külön program a bevásárlás?
- Amíg édesapám élt, addig tartottunk állatokat, birkát, lábasjószágot, így volt hova nyúlni. Időközben elvégeztem az aranykalászos gazda tanfolyamot, így már a gazdatársaimtól vásárolok jó minőségű, megbízható alapanyagokat. Felcsúton hizlaltatunk disznót, és gyakran járok az újpesti piacra is, ott még kapható jó minőségű hús, zöldség.

- Tervezős típus, tudja előre, hogy mit fog főzni a héten, vagy az utolsó pillanatban a hűtőben-kamrában talált alapanyagokon múlik, mi lesz az ebéd?
- Általában eltervezem, hogy mit készítek, de gyakran előfordul, hogy bevásárolni már nem marad idő, így az otthon talált alapanyagokból kell összeütni valamit. Ha vendéget várunk, vagy ha jeles napok jönnek, akkor jó előre bevásárolok.

- Ha már a vendégeknél tartunk: szereti új ételekkel meglepni őket és a családot, vagy ilyenkor inkább biztosra megy?
- Vendéggel nem kísérletezünk, maradok a bevált, kipróbált recepteknél. Nem lehet mindig újat főzni, és néha jó felfedezni az elfeledett, egyszerű ételeket is. Nemrég a szeretetszolgálat másik jószolgálati nagykövetének, Kovács Istvánnak az éttermében kaptunk reggelire sajtokkal és zöldségekkel megbolondított bundás kenyeret, és azóta otthon is megjelent a „Kokó-féle reggeli”.

- Naponta főz?
- Általában két napra előre készítek ételt, de ez gyakran felborul, ha mondjuk barátokkal együtt jönnek haza a gyerekek az edzésről. A gyerekek meg is követelik a főzést - ha csak összeütök valamit, akkor hamar megkapom tőlük, hogy „anya, ma blattoltál”. Fontos, hogy az iskolai koszt mellett legalább naponta egyszer itthon is főtt étel legyen.

- Azt írja, hogy a konyhát, háztartást elhanyagolni ugyanolyan vétek, mint ha saját magunkról nem gondoskodnánk. A konyhai történetekből az is kiderült számomra, hogy lélekkel főz. Egy másvalaki által készített ételt megízlelve meg tudja állapítani, hogy milyen hangulatban készült?
- A finom étel élő anyagból készül, és a jó szakács a szívével főz. Az ember jelleméről is sokat elárul, hogyan főz, mit főz, ha az ízetlen, akkor feltehetően lelketlenül, gyorsan készítették. Ha egy nagy darab húst beteszünk a sütőbe, azzal nagy baj nem történhet, ha nem ég oda, így aztán a leves árul el a legtöbbet a készítőjéről. Sokat elmond, hogy szeletelték-e a belevalót, vagy egyben főzték bele, passzírozták vagy főzték, szóval sok rétege van ennek. Izgalmas játék, éttermekben gyakran megpróbálom kitalálni, hogy a kihozott levest férfi vagy nő készítette, és általában eltalálom a helyes választ. Én is sietek egész nap, de a konyhában nincs helye a rohanásnak.

- Parasztcsaládban nőtt fel. Jól hasznosítható a tanyasi élet hozománya a háztartásban, vagy meg lehet tanulni könyvből is főzni?
- Édesanyám azt mondta, hogy aki olvasni tud, az főzni is tud. De a vidéki gyerekkor kétségkívül segített, a véremben van a dolog. Gyerekkoromban nagy gazdaságot vittek a szüleim, sok jószágunk volt, így ma sem jelent problémát elvágni a csirke nyakát, megkopasztani a tyúkot, kacsát, és a disznót is ketten dolgozzuk fel a férjemmel.

- Divatos konyhát vezet? Van például vok a konyhaszekrényében, és használ extra szűz olívaolajat?
- Nem nevezném nagyon divatosnak a konyhámat, de van otthon vok, és használok extra szűz olívaolajat is. De fritőz már nincs, a mikrohullámú sütőt is ritkán használjuk.

- Sok családban valóságos csatát kell vívni a gyerekekkel, akik állandóan gyorsétterembe akarnak menni. Önöknél mi a helyzet?
- Szerencsére nem szeretik a gyorséttermet. Jártak már ilyen helyen, hiszen volt rá példa, hogy az osztálytársuk születésnapját oda szervezték, de nem rajonganak érte. A pizzáért néha van harc: étteremben már előfordult, hogy azt rendeltek, de a házhoz rendelés ügyében egyelőre kitartok, ellenállok. Nem tudnék magyarázatot adni édesanyámnak, ha főtt étel helyett pizza lenne a vacsora.

- Van a családban valaki, aki átveszi néha a fakanalat?
- A nagyobbak már tudnak főzni, és a kicsik is próbálkoznak, bár ilyenkor még a kilincs is túrós, ha például gombócot készítenek. Viktor is átveszi néha az uralmat a konyhában. Finomakat főz, de mosogatni nem szeret. Egy rémálom marad utána, és napokig nem találok semmit a szokott helyén.

- A könyvben találtam egy jópofa történetet arról, hogy, bizony, nem könnyű a politikus élete: a díszvacsorán nem sértheti meg a vendéglátóit azzal, hogy érintetlenül hagyja a tiszteletére készített ételkülönlegességet. Madeleine Albright, az Egyesült Államok korábbi külügyminisztere állítólag „a hazámat szolgálom” sóhajjal gyűrte le a vonalaira veszélyt jelentő falatokat. Önnek mi a stratégiája ilyen esetben?
- Nincs külön stratégiám. Én a cápauszonylevessel jártam meg, de lecsúszott. A sorsnak köszönhetően számos helyre eljutottunk a férjemmel, így a kollégiumi étkezősaroktól a miniszterelnöki díszvacsorákig sok mindent végigkóstolhattunk, de bízom benne, hogy nem változtunk meg gyökeresen.

- Beszéljünk egy kicsit a humanitárius munkáról! Alapító tagja a tizenhét esztendővel ezelőtt létrehozott Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek pedig jószolgálati nagykövete. Utóbbi a tavalyelőtti székelyföldi árvíz idején nagy segítséget nyújtott a károsultaknak, és azután sem hagyta őket magukra: a múlt szombaton adták át Hodgyán a közösségi házként is működő vadonatúj iskolát és óvodát.
- Sajnos nekünk többnyire akkor van munkánk, ha valami baj történik. Két évvel ezelőtt a miénk volt az első külföldi segélyszervezet, amely a helyszínre érkezett felmérni a károkat, és elkezdte a gyorssegélyezést. Mindent nem tudunk megoldani, ezért kiválasztunk néhány települést, amelyre kiemelten figyelünk, vagy bizonyos társadalmi csoportokat: nagycsaládosokat, öregeket, iskoláskorúakat. Lelkileg nagyon megterhelő ez a feladat, a tragédiák látványához nem tudok hozzászokni. Átélünk feledhetetlen, lelket melengető pillanatokat is. Az egyik bejárás után fáradtan érkeztünk vissza a városba, amikor megállított a megye alprefektusa, és azt mondta: ha istent ismerünk, menjünk vissza vele a Nyikó-patak völgyében fekvő Siménfalvára, ahol tizenhét roma család házát vitte el az ár, és most a hegyoldalban laknak sátrakban. Ha nem tudunk segíteni nekik, akkor soha nem lesz otthonuk - mondta. Visszamentünk, körülvettek bennünket a tiszta tekintetű kisgyerekek, és játék közben gyönyörű magyar versikéket és mondókákat kezdtek mondani. Eszembe jutott a középiskolai magyartanárnőm, aki azt mondta, amikor arról beszélgettünk, hogy ki a magyar: az a magyar, aki a „gólya, gólya gilice, mitől véres a lábad?” kérdésre így felel: „török gyerek megvágta, magyar gyermek gyógyítja”. A kis siménfalvi cigány gyerekek nekem ezt a mondókát mondták el, és akkor tudtam, hogy kötelességünk rajtuk is segíteni, mert a bajnak sem nemzetisége, sem felekezete, sem politikai hovatartozása nincs, mindenkin segíteni kell. A tél beálltáig fel tudtuk építeni a tizenhét házat.

- Miért olyan természetes dolog segíteni? A piacgazdaság arról szól, hogy az erős győz, a gyenge elbukik.
- Mi is kerülhetünk bajba, és akkor majd jólesne, ha megfogná valaki a kezünket. Személyes életemben is megtapasztaltam, hogy a jó Isten akkor segít, amikor nem is számítunk rá, és sokszor nem az anyagi támogatás jelenti a legtöbbet, hanem a jókor jövő mosoly vagy simogatás.

- Járt már korábban is Erdélyben?
- Először másodéves egyetemistaként, fűtetlen éjszakai vonattal utaztunk a férjemmel a Székelyföldre, de akkor is ugyanilyen szeretettel fogadtak bennünket, mint most. Az akkori viszonyokhoz képest az infrastruktúrában hatalmas a változás.

- Végül egyetlen kérdés a politikáról: otthon, a konyhaasztal mellett szóba kerül ilyen téma?
- Nem. Én is az újságokból tudok meg mindent. A gyerekekkel mindig történik valami, arról szoktunk beszélgetni. Amikor készültem ennek a könyvnek a megírására, sok régi kedvencemet átolvastam, többek között Brillat-Savarin francia író rendkívül szellemes könyvét, Az ízlés fiziológiáját is. Ő úgy véli, hogy azok, akik szeretik a hasukat, szeretnek jót enni, boldog, békés öregkorra számíthatnak, mert mindig lesz miről beszélgetniük egymással. Ha másról nem, hát arról, hogy mit ettek, mit esznek és mit fognak enni. Mi mindketten szeretjük a hasunkat, így nincs időnk a politikára.


Magyar Nemzet - Lukács Csaba

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010