Misszió könyvvel és ösztöndíjjal

2009. szeptember 10.

Huszonegy elsős kisdiák szülei vehették át szeptember 9-én, Kassán a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, a Rákóczi Szövetség támogatásával.


"A polgár és a polgári rend az emberi együttélés egyik legértékesebb, leghasznosabb, magasrendű terméke, mindaddig, amíg alkotó és hősies. Az igazi polgár szerencsés vegyülete a művésznek és a katonának, alkotó és megtartó, álmodó és megőrző. Ezt a polgárságot, ennek utolsó, legjobb pillanatát ismertem meg gyermekkoromban a Városban. Életemben legszebb, igaz és emberi, európai emlékeit annak a magyar végvárosi, polgári kultúrának köszönhettem, melynél különbet aztán később a világban sem találtam"
– írta szülővárosáról, Kassáról, Márai Sándor. Arról a városról, amelynek lakói mind a mai napig büszkék híres szülöttjükre, s azon a nyelven szeretnék gyermekeiket taníttatni, amelyen ő írt.

A Rákóczi Szövetség 2005-ben határozta el, hogy a magyarországi civil társadalom adományaira alapozva beiratkozási ösztöndíjat biztosít azon gyermekek számára, akiket a szüleik magyar tannyelvű iskolába íratnak be a Felvidéken. A kezdeményezés hátterében az állt, hogy egy szlovák-magyar államközi megállapodás következtében már nem volt lehetőség arra, hogy a státusztörvény szerint járó ösztöndíjak közvetlenül az érintett magyar családokhoz jussanak. A Szövetség ösztöndíjához ma már közel kétezer gyermek jut hozzá, ünnepélyes keretek között átadva.

Az idei, kassai ösztöndíjátadáson Havasi Péter, a Kassa és Vidéke Célalap vezetője a magyar iskola előnyeiről és értékeiről beszélt, majd Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség képviseletében mesélt a beiratkozási program lényegéről, s hozzáfűzve, hogy az adományokból létrejött ösztöndíj sok magyar ember szimbolikus kézfogását jelenti. Lévai Anikó, a Szövetség régi támogatója egy mesével köszöntötte a kisdiákokat, gratulált a szülőknek az iskolaválasztásukhoz, majd könyvet adott át az újdonsült nebulóknak és egy taneszközöket tartalmazó csomagot az osztályfőnöknek. Az ösztöndíjakat a szintén jelen lévő Pulen Lajos, az Ipari Iskola volt igazgatója adta át a szülőknek.

Az idei, kassai elsős diákok közül hárman olyan családból származnak, ahol valamelyik szülő szlovák nemzetiségű és magyarul nem beszél. Hanesz Angelika, az iskola igazgatóhelyettese szerint mindez azt mutatja, hogy a szülők sokszor a magyar iskolában rejlő többletet keresik, amely egyben az iskola számára is elismerést jelent.
 

٭ ٭ ٭

Nem minden előzmény nélküli, hogy Lévai Anikó a Felvidéken járt hasonló indíttatásból. A Felvidéken különösen a nagykürtösi járás, a Balassagyarmattal szomszédos határmenti régió a legveszélyeztetettebb a magyarok fogyatkozásának tekintetében. Ezen a vidéken járt 2002. januárjában Lévai Anikó, s adta át akkor az Orbán Viktor miniszterelnök által felajánlott Millenniumi Olvasó- és Daloskönyveket az elsős diákoknak, s könyvajándékot az iskolai tanárainak is.

2003-ban (majd az azt követő években rendszeresen járva más felvidéki városokban is) a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot képviselte Lévai Anikó, amikor a Szövetséggel egyetemben újabb ösztöndíj- és könyvadományok átadásán vett részt. Jártak például Érsekújváron abban a magyar tannyelvű gimnáziumban, amely a szlovák-magyar tagozat szétválasztásának kezdeményezéseként nyílt meg, s amelyhez a város önkormányzata adott új épületet.

A Pozbai Magyar Iskolában a magyarországi könyvkiadók könyvadománya mellett egy, az Illyés Közalapítvány által felajánlott számítógépet is átadtak, hasznos ajándékképpen azért, mert az Érsekújvár és Vidéke Célalap területén a pozbaiak érték el a legjobb beiratkozási eredményt. A program évről-évre folytatódik, s ahogy az egyik felvidéki városban fogalmaztak: minden olyan gesztus nagy jelentőséggel bír a számukra, amely az anyaország szolidaritását és segítőkészségét fejezi ki az ott élő magyarok felé.


orbanviktor.hu


Az eseményről készült képriport megtekinthető a Fotógaléria rovatban.

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010