E célból hívta meg a Nemzeti Művészeti Szalon a XII. kerületben szépen felújított Barabás Villába azokat a művészeket és közéleti személyiségeket, akik nem csak vendégei, hanem kétszeres adományozói voltak a bálnak: maguk hozták a tombolán nyerhető tárgyakat, s maguk is vásároltak a tombolából.

A Nemzeti Művészeti Szalon tagjai saját művészeti águkban elismert, kanonizált és ismert alkotók, akik fontosnak tartják a jelen gazdasági helyzetben, hogy a bál megrendezésével, egyfajta gesztusként felhívják a figyelmet a következő nemzedékek pályakezdésére és a magyar kultúra folytonosságának fontosságára. A Szalon tagjai művészeti áganként ideiglenes művészeti kuratóriumot hoznak létre. A bálon árusított tombolából és a belépők árából megmaradó összeget arányosan ítélik oda egy-egy fiatal művésznek, művészeti ágak szerint, egy-egy alkotásuknak vagy projektjüknek a támogatására.

„Azt szeretnénk, hogy a mai művészek támogassák a jövő művészgenerációját, hogy a megmaradjon a folytonosság a művészgenerációk között” – mondta köszöntésében Balog Zoltán, a Szalon szellemi atyja. Az őt követően felszólaló Pokorni Zoltán polgármesterként tette lehetővé, hogy a Barabás Villában megrendezésre kerülhessen a jótékonysági bál, abban az épületben, ahol a jövőben a kerület kulturális életét szeretnék majd színesíteni különböző programokkal.

Lévai Anikó, az est fővédnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek még a legnagyobb válság közepette is képesek összefogni, és segíteni embertársaikon, s gyakran éppen azok segítenek elsőként, akik maguk is támogatásra szorulnának, mert talán ők képesek a leginkább átérezni a rászorulók gondjait. (A köszöntő beszéd szó szerinti leirata a cikk végén olvasható.)

Míg Gulyás Dénes operaénekes népdalokkal lépett színre az est műsoros részében, fia, Bence szintén népdalokat adott elő, ám zongorán improvizálva, modern stílusban. Nagy sikere volt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművésznek is, aki a klasszikus fuvolára írt műveken túl olyan darabokat is előadott világszínvonalon, amelyekről nem is gondolnánk, hogy fuvolával előadhatóak: közel sem könnyű, de a művész által mégis könnyedén játszott velencei karneváli dalt és bécsi keringőt. A műsor végén Selmeczi Györgynek és feleségének, Kincses Margónak a négykezes játéka nyűgözte le a hallgatóságot.

A tombolán felkínált darabok a Szalon művészeinek alkotásaiból és a megjelentek felajánlásaiból adódtak össze. Rudolf Péter és Mártha István közreműködésével így leltek gazdára képzőművészek és iparművészek egy-egy kisebb műtárgya, grafikája, vagy ékszere, írók könyvei és zenészek CD-i, illetve a jelenlévő színészek által felajánlott színházjegyek.

A tombolából összejött adomány átadására díj formájában, a Magyar Kultúra Napján, január 21-én, ünnepélyes keretek közt kerül sor.
 

 ٭ ٭ ٭

Lévai Anikó köszöntő beszéde

Jó estét kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Bálozók!

Az itt ülők közül bizonyára mindenki hallott már Róbert bácsiról, az 1920-as években jótékonysági népkonyhát működtető filantrópról, akit a köznyelv Apostolnak nevezett el. Róbert bácsi 1925-ben bukkant fel, amikor a főváros kénytelen volt pénzhiány miatt beszüntetni az ingyenkonyhát, és bejelentette, kész a budapesti szegények tízezreinek biztosítani az élelmet. Fényképek, életrajzok és kissé homályos utalások jelentek meg az újságokban arról, hogy Feinschilbert Róbert, Budapesten letelepedett török állampolgár horribilis vagyonnal rendelkezik, bár ennek pontos hollétéről, nagyságáról senki sem tudott.

Mindenesetre az arisztokrata körök is felfigyeltek Róbert bácsi akciójára, sőt a főméltóságú asszony, Horthy Miklósné Purgly Magdolna nyilvánosan el is kötelezte magát egy nagyobb gyűjtés mellett, és maga is ezer pengőt utalt át Róbert bácsinak. Kezdetben pompásan működtek Róbert bácsi konyhái, hektoliter számra ontották a jó, sűrű, meleg levest és főzeléket. Körbejárta Budapestet, és azt ígérte a vendéglősöknek, henteseknek, fűszereseknek, hogy nevüket „megörökítteti” a főváros Arany Könyvében.

Persze ilyen Arany Könyv nem létezett, és a fél sertések, a kofák és a fűszeresek által adományozott zöldségfélék, gyümölcsök, zsák lisztek sem jutottak el soha a népkonyha kondérjáig – Róbert bácsi kedvező áron értékesítette őket. Szépen gyűltek a pénzadományok is, így Feinschilbert úr egyik bérházat a másik után vásárolta, összesen hetet, sőt, rendszeresen küldött jelentős összeget Londonban élő lányának. Hogy ne keltsen feltűnést, személyes megbízottja vitte Bécsbe a pénzt minden hónapban, befizette az Osztrák Bank pénztárába, s onnét utalták át Londonba.

Amikor Róbert bácsi ellen uzsorakölcsön miatt feljelentést tettek, és megindult a vizsgálat, a lapok is kutakodni kezdtek, és megszellőztették egyéb viselt dolgait. Mivel sokak számára kínossá vált, hogy egy szélhámos így megvezette őket, kormánykörök leintették a Feinschilbert-ügy vizsgálóbíróját. A nyomozáshoz csatolt iratok szerint másfél-kétmillió pengőt síbolt össze Feinschilbert Róbert öt esztendő alatt. Végül is, török állampolgár lévén, 1930. augusztus 3-án egyszerűen kiutasították Magyarország területéről. Róbert bácsi Bécsben telepedett le, és később több újságcikkben is bevallotta, hogy mindenkit az orránál fogva vezetett, mert nem, hogy vagyona, de egy ócska fillére sem volt, amikor Magyarországra érkezett. A steinhofi tébolydában hunyt el 92 éves korában.

Kedves Bálozók!

Nos, az előbbi, kicsit keserédes történetnek legalább két tanulsága van. Az egyik, hogy nálunk – a történelem is ezt bizonyítja – úgy látszik, időről időre megjelennek országos hazudozók, akik emberek tíz- és százezreit képesek éveken át becsapni, megvezetni. Igaz – Róbert bácsi története legalábbis erre int bennünket –, a Sors mindenkinek megadja, ami jár.

A másik, sokkal fontosabb tanulsága, a jóakaratról szól. Lám, az emberek még a legnagyobb válság, mint az 1920-as évek végén kezdődő, a legsúlyosabb ínség idején is készek összefogni, és segíteni embertársaiknak. Gyakran éppen azok leginkább, akik maguk is támogatásra szorulnának, hiszen képesek átérezni, milyen is lehet még nagyobb nélkülözés közepette tengetni az életet.

Azt üzeni nekünk ez a történet, hogy a magyarság léte csak a keresztény etikán alapuló kölcsönös bizalmon alapulhat. Az egymás iránti felelősségvállalás tartotta, abroncsozta egybe a magyarságot a mögöttünk hagyott ezer évben, és csak a szolidaritás képes minket a jövőben is megtartani.

Ezért is kell felemelni és mélyen a szívünkbe zárni az összefogás pillanatait, mert a jósággal, a jóra való szorgalommal „elemberesedett” világunkban visszakapunk valamit az isteniből: a Jóisten szeretetéből, kegyelméből. Aki sokszor éppen azért állít minket próba elé, hogy felülkerekedve a nehézségeinken jobbá legyünk általa.

Ahogy Wass Albert írja, „…nincs jó világ, és nincs rossz világ, csak egyetlenegy világ van, mely sok kis jóból és sok kis rosszból tevődik össze, s a szerint billen, ahogy súlyát húzza (…) semmiféle politikai mozgalom nem képes jóra változtatni az emberi világot, csupán az egyes emberek cselekedetei.”

Hiszem, hogy a rengeteg, gyakran névtelen és hivalkodásmentes kis jó mindig többségben van a rosszal szemben, aminek persze gyorsan híre megy – és ami azt bizonyítja, mégiscsak erkölcsösek az emberek –, így, ha gyakran inogni is látszik a világunk, azért mindig a jó felé billenti a mérleget.

Azt hiszem, a mai jótékonysági bált is szerénytelenség nélkül bátran besorolhatjuk a rengeteg kicsi jó közé, amivel közösen hozzájárulhatunk a nagybetűs Jó felülkerekedéséhez.

Kedves Bálozók!

Mahatma Gandhi mondta egyszer: „Mi magunk legyünk az a változás, melyet látni szeretnénk a világban.” Valóban, olyan sokan kárhoztatják korunkat, mely a világban hatalmas szakadékokat nyitott a gazdag és szegény népek közt, a társadalmi rendünket, amely nem képes száműzni az igazságtalanságokat, és a tehetőseket, akiknek morális kötelessége, küldetése lenne a rászorulók és a tehetségek segítése, felkarolása: mégis, csak kevesen szánják magukat cselekvésre. Hiszen – érvelnek – mindig vannak, akiknek ez sokkal inkább lenne világgazdasági hatalmukból, politikai felelősségükből vagy jelentős vagyonukból fakadó kötelességük.

Mi, a mai este során is példát mutathatunk azzal, hogy bebizonyítjuk: a világban látni óhajtott változást mindannyiunknak magunkon, és ott kell elkezdenünk, ahol igenis képesek vagyunk jobbítani.

Kedves Bálozók!

„A kertész a növényt magról növeszti, de képes a fajtáját nemesíteni is. Kibontakoztathatja vagy lefojthatja a benne szunnyadó képességeket, befolyásolhatja a nagyságát és alakját, a virágait és gyümölcseit” – írja a híres német író, Oswald Spengler.

Azt hiszem, így igaz ez a kultúra roppant növényére is: a mag Istentől való, de az ember kötelessége gondozni, friss forrással éltetni, a betegségektől megóvni.

Ma este fiatal, pályakezdő, ugyanakkor komoly, elismert művészek részesülnek a támogatásunkban, hiszen az a célunk, hogy a magyar művészeti ágak történetéből az egyre nehezedő helyzet ellenére se maradjon ki néhány évtized. Ahogy a legnagyobb magyar figyelmeztetett bennünket: „Ne keressétek határaitokon kívül Magyarország javát és hírét: magatokban hevernek a valódi arany- és ezüstbányák, (...) még a legjobb magyarok előtt is ismeretlenül.”

Kérem, ne becsüljük alá munkánk fontosságát: sem az ő alkotó, sem a mi segítő munkánkét. A társadalom, a nemzet sorsa ugyanis mindig az alkotóerővel rendelkező kisebbségektől függ (Toynbee). Minden tíz emberre, aki hajlandó fegyvert fogni az ellenséggel szemben, mindössze egy olyan jut, aki az erkölcsi bátorság erényét magáénak mondhatja. Holott az erkölcsi bátorsághoz legtöbbször nem több, nem más kell, mint hősies pózok és nagyívű szózatok helyett kitartóan végezni a ránk mért vagy magunkra vállalt feladatot. Mégis, manapság gyakran ez a legnehezebb, hiszen rendkívüli állhatatosságot kíván és nem sok látványos és hangos sikerrel kecsegtet. Pedig csak így lehet egy közösséget – akár akarata ellenére is – felemelni. Ma csak a dolgos hazaszeretetnek van helye, bárhova is rendelt bennünket a Sors. Ahogy Márai fogalmaz: “Magyarországot nem a kitanult és begyakorlott álhazafias mágia alkotja meg újra, hanem a munka, a józanság és az akarat, a halálmegvetés és a nagylelkűség.”

Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a szervezőknek és valamennyi embernek, akinek a munkája lehetővé tette, hogy ma este összegyűljünk egy felhőtlen kikapcsolódásra, megtaláljuk az egymáshoz és a többi emberhez vezető utakat. Hiszen tudjuk: az a közösség képes nagy tettekre, kivételes időkben különleges cselekedetekre, az a nemzet képes felemelkedni, ahol a jó ügyek mindig megtalálják a maguk jó embereit, ahol a vágyak nem maradnak mindig vágyak, mert vannak, akik merik vállalni azok igazzá tételét. Nélkülük a magyarság a mesebeli lovaghoz válna hasonlóvá, aki háttal ül lovára, s míg maga az eltűnő dicsőség ködvesző városait nézi, lova kantár nélkül vágtat ki az életöröm városaiból a sűrű téli éjszakába.

Jó szórakozást kívánok valamennyiüknek!


orbanviktor.hu


Az eseményről készült képriport megtekinthető a Fotógaléria rovatban.