Szilvássy Carola báróné (1876-1948) Kolozsvár emblematikus személyisége, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, aktív közéleti tevékenységet folytató hölgy volt, a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonissza mozgalom első számú támogatója. Édesapja Szilvássy Béla földbirtokos, édesanyja báró Wass Antónia. Carola báró Bornemissza Elemérnek lett a felesége. Egyetlen gyermekük korai halála után különváltak. Hetvenkét éves korában halt meg Kolozsváron. Sírjára a jelenlevők emlékezete szerint Bánffy Miklós helyezett egy vörös rózsacsokrot.



Kemény János, az Erdélyi Helikon írói kör létrehívója és fő szervezője. A Kemény család számára Carola a vécsi találkozók során nyújtott felbecsülhetetlen támogatást. Az író, aki Kakukkfiókák című regényében külön fejezetet szentel gyermeke keresztanyjának, - Szilvássy Carolának - akiről így emlékezik: „Carola már akkor azokhoz az asszonyokhoz tartozott, akikkel kapcsolatban kénytelen volt mindenki állást foglalni vagy mellette, vagy ellene. A legújabb divat szerint öltözködött, ízléssel ugyan, de jóval modernebbül, mint mások. Internacionalistának vallotta magát.„

A kiállítás nemcsak a rendkívüli női egyéniséget hivatott bemutatni, hanem századforduló kolozsvári művészeti társadalmi és hitéletének egy szeletét. Carola nagy szerepet vállalt a betegek, szegények megsegítésében, rendkívül szép, vállalkozó szellemű, a kor társadalmi normáival szembemenő, intelligens nemesasszony – Bánffy Miklós múzsája, s bár az író nem vehette feleségül, élete végéig csodálta és szerette, róla mintázta az Erdélyi Trilógia főhősnőjét. Többen elítélték öntörvényű természete miatt, míg sokan éppen különcségéért csodálták. Bornemissza Elmerné Szilvássy Karola olyan nő volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni, szenvedélyesen tudott gyűlölni és szeretni, és amint kivételes receptjei is tanúsítják, főzni…



Hogyan mentett meg 72 gyermeket a lángok közül, milyenek a hétköznapjai egy ápolónőnek a világháború forgatagában, milyen néma-filmet rendezett, repült-e vagy sem a Vérmező felett Blerioval? Milyen zenét hallgatott, milyen szépségpraktikái lehettek? Ezekre a kérdésekre ad választ a kiállítás.

A kiállítás alapjául szolgáló dokumentumokat Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtőlevéltárában levő hagyaték képezi, de számos magánszemély adományaiból, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum, anyagaival gazdagodva jött létre. A kiállítás kurátora Szebeni Zsuzsanna, a Tárlat a Lutheránus Püspökség támogatásával, az Erdélyi Református Levéltár eredeti anyagainak felhasználásával készült.




* * *

Lévai Anikó köszöntőbeszéde:


Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Jelenlévők! Erős, példamutató asszonyokból, rendkívüli női egyéniségből sosem lehet elég. Mindannyiunknak szüksége van példaképekre. Kortársaink között is vannak kiemelkedő alakok, akik megihletnek minket. De a múltból is előbukkanhat egy olyan személyiség, aki magával ragad bennünket.

Szilvássy Carola ilyen személyiség. Amikor olvasok róla, szinte várom, hogy kicsapódik az ajtó és belép ő, Szilvássy Carola, fizikai és lelki erőtől sugározva, ragyogóan, ahogy élt, alkotott, szerepelt.

Örülnék, ha személyesen találkozhatnék vele. Szeretném megismerni, hogy megtudjam, mi volt a titka, hogy többet akart és többet is ért el, mint a kortársai.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Jelenlévők! Mert milyen is lehetett Szilvássy Carola? Szellemes, élénk, temperamentumos különc. Szórakoztató, intelligens, rendkívül művelt, feltűnő és sokszínű jelenség. Gyönyörű, öntörvényű, divatos, vállalkozó szellemű, a kor társadalmi normáival szembemenő asszony. Nem volt tekintettel a régimódi szokásokra, modernül öltözködött és viselkedett. Szenvedélyesen tudott gyűlölni és szeretni, és amint kivételes receptjei is tanúsítják főzni is. Megihlette művész kortársait: ő volt Bánnfy Miklós múzsája, akiről az Erdélyi Trilógia főhősnőjének, Milóth Adrienne-nek alakját mintázta.

Kemény János így jellemezte: „Lánykorában állandóan botránkoztatta a hangadó öreg hölgyeket, s az etiketthez makacsul ragaszkodó, maradi férfiakat. Szenvedélyesen kereste az alkalmakat, amikor beleütközhetik a bécsiesen maradi társasági illemszabályokba. Ha beszélgetni akart férfiismerőseivel, nem tűrt „gardét" a közelben. Nyíltan hangoztatta, hogy a nők teljes egyenjogúságának híve, s lelkesedett a szüfrazsettekért. A legújabb divat szerint öltözött, ízléssel ugyan, de egy árnyalattal mindig modernebbül, mint mások. Internacionalistának vallotta magát. Szerette a naturalista, a „nem úri kisasszonyoknak való" könyveket. Csak a merész, lázadó természetű lányokkal barátkozott és érdekes férfiakkal. Azután is, egész életében igyekezett magát körülvétetni érdekes, nem mindennapi emberekkel. Türelmetlen volt, amikor tudatlan lányokkal került össze, de még türelmetlenebbül viselkedett, ha ostoba férfiakkal kellett szóba állania. Senki se mert nyíltan szembeszállni vele, háta megett azonban annál jobban szidták, szapulták. Nem csinált titkot belőle, hogy megveti a langyos embereket, mert ő csak gyűlölni és szeretni tud. …Sok embert bosszanthatott Karola modernsége és vitára mindig kész magatartása.  …Karola szívből utálta a „kontesszséggel" járó kötelezettségeket, s azt a szélmalomharcot, amelyet azért folytatott, hogy megőrizze egyéniségét.”

Nem öncélúan ment szembe a konvenciókkal – nekünk taposta ki az utat. Példamutató nemcsak önmaga, egyénisége őszinte vállalásában, hanem hősies bátorságában: személyesen vett részt a Nagyszeben ostromlott városába szorult gyermekek kimentésében. Gróf Bánffy Miklóssal és gróf Bethlen Istvánnéval szekereken menekítette Kolozsvárra a Kinderheim harminc csecsemőjét, az óvoda hetven ápoltját és a Teresianum-beli összes árva gyermeket miközben a román tüzérség tüzet nyitott rájuk.

Rendkívül szerteágazó tevékenységet folytatott. Szerepelt színdarabban, rendezett filmet. Beiratkozott az orvosi egyetemre, és mint szakképzett vöröskeresztes hadiápolónő évekig teljesített szolgálatot az első világháború alatt Alázatosan ápolta a sebesült katonákat. Bába-képzettséget is szerzett, és fennmaradt orvosi oklevele szerint dolgozott is bábaként.

A társasági élet kiemelkedő alakjaként élénk közéleti szerepet is vállalt. Az irodalom és művészetek rajongója és támogatója, a Kemény Zsigmond Társaság tagja, a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a kolozsvári Színpártoló Egyesület alelnöknője, az Óvári Szalon mozgatórugója,  az Erdélyi Helikon védasszonya, a marosvécsi találkozók elmaradhatatlan színfoltja, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonissza mozgalom első számú patronálója. Rendkívüli szociális érzékenységgel támogatta az elesetteket, nagy szerepet vállalt a betegek, szegények megsegítésében.

Ő volt az első asszony, aki repülőn repült – olyan jellemző rá a következő történet is, engedjék meg, hogy felolvassam Önöknek. Mikor 1912-ben Louis Blériot, a francia repülőgép-feltaláló Budapestre látogatott, odautazott, hogy szemtanúja legyen az első magyarországi repülésnek. Ott azután azt mondta férjének (Bornemissza Elemérnek), hogy szeretne felrepülni Blériot-val. A báró odament, hogy beszéljen Blériot-val. Blériot nem akart senkit se felvinni, nőt meg éppen nem. Nem akarta közvetlenül elutasítani az ajánlatot, így hát egy hatalmas, megfizethetetlennek tűnő összeget, 10000 aranykoronát kért a repülésért. A báró azt mondta, hogy nem szokott ilyen összeget magánál hordani, de ha Blériot vár egy fél órát, akkor elküldene valakit a bankjába. Blériot nem akarta elhinni, hogy fél órával később megkapta a kért összeget. Így történt, hogy keresztanyám lett a világon az első nő, aki repült. Abban az időben ez hatalmas lépés volt a női egyenjogúság elismerésére!

Szívesen megismerném személyesen ezt a rendkívüli asszonyt, de erre nincs lehetőségem. Ez a kiállítás viszont kárpótol ezért, hiszen olyan sokszínűen, olyan elevenen mutatja be nekünk Szilvássy Carolát, hogy úgy érezhetjük: valóban ismerjük Őt. Nagy érdeme még a kiállításnak, hogy, a korába ágyazva mutatja be Szilvássy Carolát, életművét. Köszönöm a fantasztikus tárlat megrendezőinek, Szebeni Zsuzsának, Dr. Ács Piroskának és az OSZMI munkatársainak elhivatott munkáját.


(Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet – orbanviktor.hu)