Elsőként Greg Dorey, brit nagykövet köszöntette a vendégeket, s mondta el magyar nyelven szólva a megjelenteknek, hogy a Haitin dolgozó nagykövet kollégájának beszámolója szerint egy hét másodpercig tartó földrengés alatt váltak épületek a földdel egyenlővé Haitiban. Az angliai mentőalakulatok közül többen elsőként érkeztek a rengés epicentrumába segíteni a mentésben és a túlélőkön, s Nagy-Britannia eddig 90 millió fonttal járult hozzá az ENSZ által nyújtott segélyekhez. A brit nagykövet gratulált a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek ahhoz, hogy ők is hamar kiértek Haitibe, s már sokezer ember ellátásában részt vettek.

Greg Dorey számadatokkal is alátámasztva sorolta fel, hogy Magyarországon mennyien fogtak össze (civil szervezetek és magánemberek), és ezidáig mekkora adományokkal járultak hozzá a haiti emberek megsegítéséért. Örömét fejezte ki aziránt, hogy az Ökumenikus Segélyszervezetben egy olyan tapasztalt és megbízható partnerre találtak az adománygyűjtésben, akik Thaiföldtől Romániáig, Afganisztántól Szerbiáig mindig komoly segítséget nyújtottak a háborúk, vagy katasztrófák sújtotta térségben élő embereknek. Greg Dorey végül azzal zárta mondandóját, hogy a Brit Nagykövetség számára megtiszteltetés, hogy újra részt vehet egy összefogásban.

Lévai Anikó, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete köszöntő beszédében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy sajnos, sosem fogy el azoknak a száma a Földön, akiknek segíteni lehet, segíteni kell, s egyúttal megköszönte a nagykövetség bizalmát, amelyet a Segélyszervezet iránt táplál. (Lévai Anikó köszöntő beszédének szó szerinti változata tudósításunk végén olvasható.)

„Azzal folytatom, amivel Lévai Anikó zárta a beszédét, azaz a szolidaritás fontosságával” - kezdte beszédét Kovács Kokó István, a Segélyszervezet másik jószolgálati nagykövete. Mint mondta, a szolidaritás fogalma a „szilárdít”, „erősít” jelentésű „solido” igéből képződött, és egy velünk született emberi tulajdonságot takar. Bárhogy is alakul az életünk, bármilyen helyzetbe is kerüljön az ember, ha bajt észlel képes össze fogni és csoportosan, vagy akár egyénileg segítséget nyújtani a rászorulóknak. Egy mindenkiért, és ha kell, akkor mindenki egyért.
 
„Anikó asszony is említette, hogy Magyarországot ugyan az elmúlt évtizedben a természet megkímélte, de morálisan és gazdaságilag akár katasztrófa sújtotta területté is nyilváníthatjuk. Ilyenkor vajon lehet-e, kell e más problémájával foglalkozni?” – tette fel a kérdést a jószolgálati nagykövet.
 
„1838. március 13-án a Duna jeges vize elöntötte Pestet. A ferences templom oldalán még ma is megtalálható a vízszintet jelző tábla. Gyermekként mindig beálltam alá, hogy lemérjem, mennyi esélyem lett volna a túlélésre. Nagymamám megnyugtatott, hogy az árvíz idején báró Wesselényi Miklós - aki ekkor már félig megvakult és nem is örvendett túl jó egészségi állapotnak - csónakba ugrott, és napokon keresztül mentette a bajbajutottakat, így valószínűleg engem is megmentett volna. Wesselényi naplójából kiderül, hogy amikor egy színházi előadás közben értesült a gátszakadásról, otthagyva az előadást, úgy ahogy volt, főúri mentében sietett a Belvárosba, a gátra” – idézte fel a hajdanán történteket Kovács Kokó István, egy bibliai idézettel megtoldva a gondolatmenetet: „Ha csak magára volna gondja, lelkét és lehelését magához vonná: Elhervadna együtt minden test, és az ember visszatérne a porba.”

Kovács Kokó István arra is emlékeztetett, hogy az árhullám levonulása után az akkori urak, grófok, művészek és az európai nemesség - élükön Liszt Ferenccel - összefogtak és újjáépítették Európa egyik - ha nem a legszebb - fővárosát. Szolidárisak voltak a szegényekkel, a parasztsággal. Ma már ugyanez a szolidaritás globálisan is meg kell, hogy jelenjen, és meg is jelenik. Naponta halljuk a hírekben, hogy a gazdaságilag fejlett országok elengedik Haiti tartozását és segélyeket küldenek a karib-tengeri szigetre.

Lehel László, a Segélyszervezet igazgatója vetítéses előadáson mutatta be a jelenlévőknek, hogy a szervezet helyszínen lévő munkatársai milyen fotókat küldtek Haitiről, a katasztrófa után kialakult válsághelyzetről. Mint mondta, a Segélyszervezet tisztában volt azzal, hogy milyen káosz lesz úrrá egy ilyen katasztrófa után a helyszínen, de nem csak a lakosság körében, hanem a világ minden tájáról odasiető segélyszervezetek koordinálatlan munkájában is. Az Ökumenikus Segélyszervezet éppen ezért úgy döntött, hogy más szervezetekkel, közös nemztközi pályázati rendszeren belül alakítják ki a segítségnyújtás változatait, s valósítják meg.

A Segélyszervezet már túl van az azonnali segítségnyújtáson, s mivel az egészségügyi felszerelések és a humanitárius készletek helyszíni beszerzése szinte lehetetlenné vált, ezúttal a Segélyszervezet a külföldről történő szállítmányozás mellett kellett döntsön. A Budapestről küldött szállítmány szétosztását a Segélyszervezet helyszínen dolgozó munkatársai és önkéntesei végezték el az előzetes felmérések alapján. A segélyszállítmány is hozzájárult ahhoz, hogy a táborban lakók személyes higiénia eszközökhöz, valamint orvosi ellátás keretein belül fájdalomcsillapítóhoz és sebfertőtlenítőhöz jussanak. „Eddig több mint százötvenezer embernek segítettünk Haitin” – mondta el Lehel László, hozzáfűzve, hogy hatszázhúszezer embernek egy hónappal a földrengés után sincs megoldva a lakhatása.
 
A nemzetközi és helyi humanitárius szervezetek több héten át tartó segítségnyújtása ellenére, továbbra is óriási szükség van a haiti földrengés károsultjainak a támogatásra. A közelgő esős évszak és hurrikán szezon tovább rontja a kilátásokat. A UN OCHA (az ENSZ humanitárius szervezete) jelentése szerint még mindig nincs elég ideiglenes szálláshely és nincs megoldva a megfelelő szennyvízelvezetés sem, amelyek súlyos járványok kialakulását eredményezhetik.
 
Az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi partnereivel közös projektje kétszázezer embere vonatkozik, s többek között két iskola felújítását is magába foglalja.  „Higgyék el, hogy nagyon elszántan és nagyon odafigyelve végezzük a munkákat, és teszünk meg mindet azért, hogy korrekt munkát végezzünk Haitiben” – zárta mondandóját az igazgató, megköszönve a jelenlévők eddigi segítségnyújtását.
 
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet továbbra is várja a magyar lakosság és cégek felajánlásait – csekken vagy átutalással – az OTP 11705008-20464565 számlaszámra, valamint a www.segelyszervezet.hu oldalon on-line lehet átutalni a pénzadományokat. Csekket a 06 (1) 205 39 55-ös számon lehet kérni.

٭ ٭ ٭

Lévai Anikó köszöntőbeszéde

Ranolder Jánosnak, a 19. század második felében élt veszprémi püspöknek volt egy titka. Bár palotájában csupán legszűkebb személyzete lakott vele: titkára, a szentszéki jegyző, udvarmestere, kulcsárnője, szakácsnője, néhány konyhai kisegítő és három huszár, összesen vagy egytucatnyian, háztartásához tetemes, a lakók igényeit sokszorosan meghaladó mennyiségű anyagot szállítottak be neki hatalmas, hetvenötezer hold földbirtokáról. Éspedig évente száznégy hízott disznót, száznégy mázsa lisztet, naponként 120 kiflit, ami 43800 darabot tesz ki egy esztendőre, huszonöt szarvast, harminc őzet, ötven vaddisznót, és még sorolhatnánk.

De vajon ki fogyasztotta el ezt a rengeteg ételt, naponta pontosan annyi mázsát, amennyit a várpalota tizenkét fős személyzete összesen nyomott? Hiszen tudjuk, hogy a kacsa is csak súlyának harmadrészét képes megenni. Nos, aki a várudvar püspökkútja felől leskelődött, könnyen rájöhetett a titok nyitjára. Láthatta ugyanis, amint János püspök a redőnyös ablakok mögül nézi, ahogy Veszprém városának hatszáz szegénye megrakodva távozik a püspöki palotából, és viszi haza maga és hozzátartozói számára az élelmet. János ugyanis kiadta a rendeletet, hogy naponként annyit süssenek és főzzenek, hogy minden szegénynek jusson minden napra kenyér, sült és egyéb ennivaló annyi, amennyi vasárnappá teszi a hétköznapokat is. Valláskülönbséget pedig ne ismerjenek.

János püspök csak akkor szomorodott el, ha azt látta, kevesen jönnek élelemért. Olyankor mindig attól félt, hogy elfogynak a szegények egyszer, s ő többé istennek tetsző munkát nem végezhet.

Nagykövet Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, mi mindannyian, akik itt ma összejöttünk, elmondhatjuk, hogy János püspök alighanem csupán egyvalamiben tévedett: sajnos olyan elő nem fordulhat, hogy elfogyjanak a szegények, a rászorulók, az ínségben szenvedők. Ezért mindig van rá lehetőség, hogy Istennek tetsző, vagy ha úgy tetszik: lelkiismeretünknek megfelelő, felebaráti kötelességünket teljesítő munkát végezzünk. Attól függ, hol van rá a legnagyobb szükség: a szomszédunkban, a városunkban, az országban, vagy a világ egy távolabbi táján. Még csak keresni sem kell a jószolgálati munkát, elég, ha nem csukjuk be a szemünket, elég, ha nem sütjük le a tekintetünket.

De vajon meddig is kell ellátnunk? Vajon meddig is terjed a felelősségünk? Vajon mi dolgunk, van-e egyáltalán dolgunk nekünk, magyaroknak és briteknek például Haitin? – vetik fel jónéhányan. Hiszen az emberek többsége azt sem tudja, merre keresse a térképen. És vajon mi végre is segítenénk nekik, hiszen van bajunk nekünk is elég, visszakapjuk-e valaha tőlük valamilyen formában a támogatást? – szól gyakran az érvelés.

Megannyi kérdés, amelyet a beteg, haszonelvű világunk, gazdaságkor ad az emberek szájába. A kor, amely mindent a haszonnal, a megtérüléssel, az ellentételezéssel mér, amely minden tettel kufárkodni akar. Amelyik azt hirdeti, hogy csak a jólét, csak a gazdagság teremt szabadságot, így aki bármilyen mértékben is lemond a saját anyagi javairól, az a cselekvőképességéről, végső soron saját szabadságáról mond le.

Mi ezt gyökeresen másképp látjuk. „A szabadság csak akkor őrizheti meg méltóságát, ha hű marad erkölcsi alapjához és erkölcsi küldetéséhez. Egy olyan szabadság, amelynek egyetlen célja a szükségletek kielégítésének biztosítása, nem lehet igazi emberi szabadság, ez csupán állati nívóra korlátozódik” – írja egyik művében XVI. Benedek pápa. Majd így folytatja: „a szabadság fogalmát két további fogalommal kell kiegészíteni, ezek: a jog és a jó.”

Vagyis a nyugati szabadságeszmény, a mi küldetésünk szerint szabad ember csak az lehet, aki mindig a jóra törekszik. Mert az egymás mellett élés rendjének megalapozásához az igazság és a jó megismerésének befolyásolhatatlan, minimális zsinórmértékre van szükség.

A tragédia: egy szökőár, egy földrengés vagy tűzvész ezért csak akkor sorscsapás igazán, ha nem válik a jóságba, az önzetlenségbe, az összefogásba vetett hit megerősítésének az eszközévé. Az elveszett emberi életek sajnos vissza nem adhatók, a tragédia soha vissza nem fordítható, de legyőzhető, ha meghalljuk a hívó szót, figyeljünk arra, amit a szívünk súg, és cselekszünk.

Hölgyeim és Uraim! Wass Albert erdélyi magyar író azt írja, hogy „…nincs jó világ, és nincs rossz világ, csak egyetlenegy világ van, mely sok kis jóból és sok kis rosszból tevődik össze, s a szerint billen, ahogy súlyát húzza (…) semmiféle politikai mozgalom nem képes jóra változtatni az emberi világot, csupán az egyes emberek cselekedetei.” Valóban, az emberi világot nem a beszéd, hanem az egyes emberek cselekedetei viszik előre és csak az egyes emberek szeretete változtatja, alakítja jóvá. Ha nem azok lettek volna többségben, akik áldozatkészségükkel, a sok kis jó tettel a sok kis rossz rovására billentették volna a mérleget, nem lenne történelmünk, nem is létezne a világunk! Ha nem emelnénk fel a mellébeszélés helyett szép csendben, szerényen tevékenykedő János püspökök és számos más, ismeretlen jótevők cselekedeteit, ha a jóakarat nem lenne valahol a világon mindig ébren, az lenne az igazi sorscsapás: előbb-utóbb az önzés árjában fulladnánk meg valamennyien.

Hölgyeim és Uraim! A mai és az ehhez hasonló alkalmak tehát nem csupán a Haitin bajba jutottak és más ínségben szenvedők számára megnyugtatóak, ezért köszönet sem csupán azok nevében jár, akiknek a hajlékában újra indulhatott az élet, akiknek a gyermekeinek ismét van hol tanulniuk, és akiket szakszerű orvosi ellátásban részesítettek, hanem valamennyiünk nevében köszönet jár, akik hisszük és tudjuk, hogy az emberiséget csakis az egymásba vetett bizalom, az egymás iránti felelősségvállalás tartotta életben, és csak a szolidaritás képes a közösségeinket a jövőben is összeabroncsozni.

Köszönöm, hogy meghallgattak!


orbanviktor.hu


Az eseményről készült képriport megtekinthető a Fotógaléria rovatban.