A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 2003-ban hozta létre azt az egyedülálló fokozat-rendszert, amelynek szempontrendszerét a jövő évtől megújítja. A Gyémánt-fokozat az évi minimum 10 millió, az Arany az 1 millió, az Ezüst az 500 ezer, míg a Bronz-fokozat az évente minimum 250 ezer Forint – természetbeni adomány, térítésmentes szolgáltatás vagy pénzadomány formájában – támogatást nyújtókat illeti. A Bronz- és Ezüst-fokozatúak két év után egy kategóriával automatikusan feljebb lépnek.

Első alkalommal tartott e fokozatokat elért cégek vezetőinek állófogadást a Segélyszervezet, megköszönve nekik az elmúlt években nyújtott, folyamatos támogatásukat, és felvázolva a Segélyszervezet eddigi eredményeit és helyzetét. Lévai Anikó, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a céges adományozások és az együttműködési készség valamelyest visszaesett az utóbbi időben, pedig akik bajban vannak, azoknak az együttérzés nem elég. (A beszéd teljes tartalmában tudósításunk végén olvasható.) Kovács Kokó István, a segélyszervezet másik jószolgálati nagykövete személyes élményeiről mesélt, amelyet Afganisztánban tapasztalt meg a mélyszegénységről, s amelynek, sajnos, egyre több jele van Magyarországon is.

Lehel László igazgató vetítéssel egybekötött beszámolója szerint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet évente 1,2-1,5 milliárd Forint körüli segélyt tud kiosztani, s annak felét Magyarországon. A rendkívüli akciókon túl speciális segítségnyújtási formái is vannak a szervezetnek. A legnagyobb itthoni karitatív program az EU-élelmiszersegély programon belül zajlik: élelmiszersegély-jutattás a rászorulóknak, amelyet hétről-hétre, hónapról-hónapra más-más régiókban osztanak ki. Míg tavaly 230 településen több mint 150 ezer embernek tudtak természetbeni adományt adni, úgy idén megnőtt ez a szám, tekintettel arra, hogy jóval több segítséget kérő levél érkezett a Segélyszervezethez, mint 2008-ban.

A szervezet különösen fontosnak tartja a fiatalkorú, mindenféle kíséret nélkül Magyarországon tartózkodó migráns fiatalok segítését és integrálását. Lehel László azt is elmondta, hogy a Segélyszervezetnek nem az a célja, hogy a szociálisan leszakadók helyzetét konzerválja, hanem hogy komplex megoldást találjon a bajok orvoslására. Ennek a szándéknak köszönhető például a mára több mint száz "Családok átmeneti otthona". Ami pedig a közeljövőt illeti: a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (www.segelyszervezet.hu) december 29-én indítja el hagyományos Országos Adventi Adománygyűjtés akcióját.

* * *

Lévai Anikó köszöntője

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Valahányszor így ki kell állnom, és meggyőző érveket kell felsorakoztatnom, miért is fontos és támogatásra méltó az a munka, amit a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet végez, eszembe jut egy érzés. Szerintem mindaz, aki szívre próbál hatni, és rá akar venni valakit az adakozásra, nem árt, ha felvértezi magát alázattal. Hogy kérni tudjon mások helyett, mások nevében. És hogy el tudja viselni még az értetlenséget és vállrándítást is.

Ennek a jóféle alázatnak a megszerzésében mindig nagy segítségemre van, ha felidézem magamban a Legyetek jók, ha tudtok című film számos megindító – talán másoknak is emlékezetes – jeleneteinek egyikét. Ebben a „főhős”, Néri Szent Fülöp egy adománygyűjtő ibrikkel járja a várost, az általa összeszedett utcagyerekeknek szeretne némi pénzt, élelmet koldulni. Felfelé kiabál a házak falának tövében. Lesi, hogy nyílnak-e az ablakok. Az emberek többsége rá se hederít. Végül vitába keveredik egy kihajoló úrral, akit zavar a hangoskodás. Az illető egy gyors mozdulattal kinyújtja a karját, benne éjjeliedény, s már zúdítja is a tartalmát... Szegény Néri Szent Fülöp derűs lélekkel veszi tudomásul a sajátos „adományt”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy jószolgálati nagykövet nem szégyelli szívvel-lélekkel tudtára adni a világnak, hogy kér, keres, kutat. Kiabál – szigorúan felfelé: mert a segítség valahogy mindig abból az irányból érkezik. És buzgón reménykedik, hogy amit kapni, találni fog, valóban „áldás” lesz.

Én őszintén hiszem, hogy minden ember áldás lehet valaki más számára. Valahányszor az életben segítségre szorultakkal találkoztam, meg kellett állapítanom, hogy a világ nem gazdagokra és szegényekre, nem épekre és fogyatékosokra, szerencsésekre és szerencsétlenekre oszlik. Néha úgy tűnik, mintha valakinek kevesebbje lenne valamiből. De a legtöbbször valami másból van neki több. A súlyosan beteg gyerekekben több a kétkedés nélküli bizakodás a gyógyulásban, mint a szüleikben. A sérült fiatalokban több a vidámság, a szegényekben több az irónia, az idősekben több a ráérő figyelem. És mindebből ők tudnak adni, ha van kinek. Ezért csodálatos, ha nem csak távoli donációval, hanem szó szerint a két kezünkből, a másik arcába nézve adhatunk valamit. Mert abban a pillanatban meg is fordulhat az érzés: a százszorosát kapjuk vissza annak, amit adtunk.

Nos, amióta jószolgálati nagykövetként dolgozhatok a hazai protestáns egyházak összefogásából született szervezetben, rengeteg ilyen élményben lehetett részem, és hatalmas mennyiségű energiát, roppant erőt kaptam azoktól, akiknek az elmúlt közel két évtizedben segíteni próbáltunk. A hazai, erdélyi vagy kárpátaljai árvíz károsultjaitól, a bajba jutott családoktól. És biztos vagyok benne, hogy kollégáim, akik 25 országban hajtottak végre humanitárius és fejlesztési programokat, hasonló élményekről számolhatnak be.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha manapság arról beszélünk, hogy a gazdaság szereplői nyereségük, megtermelt javaik arányában részt kívánnak venni a közösség problémáinak orvoslásában, a bűvös szakszó: a társadalmi felelősségvállalás. Tényleg az.

Én mégis azt hiszem, van erre egy sokkal egyszerűbb, sokkal szebb szó. Igaz, nem mutat olyan jól éves jelentések tartalomjegyzékében és költségvetések kötelező bekezdéseiben, de nekem kedvesebb. Én a társadalmi felelősségvállalás helyett egyszerűen azt mondanám: ez a szeretet. Egy cégnek, egy vállalat vezetőinek szeretnie kell az embereket, hinnie kell az emberekben ahhoz, hogy felismerje: saját sikerének többletenergiáit mások nyomorúságának enyhítésére is fordítania kell. Ettől vagyunk emberi közösség.

Böjte Csaba atya mondta egyszer, hogy a „szolgáló szeretet” az egyetlen „emberhez méltó” méltó életforma. És nem arra gondolt, hogy most aztán mindenki dobja el, ami a kezében van és irány a koldulórendi szerzetesség. Hanem arra a hétköznapi figyelemre, amely nemcsak szép szavakkal és az előírásos együttérzéssel, de tevékeny szeretettel, éppen szükséges mozdulatokkal képes fordulni bárkihez. Mert Csaba atya máshelyütt meg hozzátette: „Hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyerekeket.”

Igen, tisztelt hölgyeim és uraim, aki bajban van, annak az együttérzés nem elég! A valamiben hiányt szenvedőkön a fátyolos tekintetek, könnyes szemek száma nem segít. Az éhes gyereknek nem a mi torkunkban képződő rossz-érzés gombócra van szükségük, hanem arra a valódi, megehető gombócra a tányéron.

Szerencsére az elmúlt esztendőkben számtalan szép példáját láttam, hogy az egyes cégek nem arctalan, hűvös csekk-kitöltésnek tekintették azt a gesztust, amelyet elvár tőlük a közvélemény. Nem is az elvárások szerint, hanem szívbéli meggyőződésből cselekedtek és választottak támogatandó partnert.

Köszönet illeti a MOL-t, amiért Erdélyben, Siménfalván, Temesközben járult hozzá a katasztrófa enyhítéséhez; a Gyermelyt és a Bérest, amiért adományaikkal segítették a munkánkat, és a Boschnak a karitatív csapatépítő tréningekért, valamint az új támogatási formáért, melynek keretében a miskolci Bosch gyárának dolgozói az utóbbi években több alkalommal, 70-80 fővel kivonultak a Segélyszervezet miskolci Családok Átmeneti Otthonába és ott önkéntes felújítási munkákat végeztek.

A felemelő példák mellett azonban sajnos lehangoló híreink is vannak, hiszen az egyre növekvő igény ellenére a Segélyszervezet visszaesést tapasztalt a céges adományozás, együttműködési készség terén is. Ezért óriási szükség van a társadalmi szolidaritásra nyitott cégek összefogására, melynek mérföldköve lehetne a mai nap.

A Segélyszervezet munkája sokszor olyan, mint egy kirakósjáték. Meg kell találni az összeillő darabokat, az összeillő szándékokat. És amikor igazán nagy a baj, valahogy mindig előkerülnek azok az oldalak, melyek mentén tökéletesen passzolnak a részek, és kirajzolódik a kép. A szép és sürgető feladatok megtalálják a maguk jó embereit.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sokakban még élénken élhet az emlékezet, hogy mit jelentett valaha a szocializmusban a hiánygazdálkodás. Nagyjából azt, hogy sosincs semmi. Jobb, ha nem is reméled. Aztán ha mégis kerül egy morzsa, hidd azt, hogy jóllaktál.

Ma, úgy tűnik, újtípusú hiánygazdálkodásra rendezkedett be a társadalom. Mindent a hiány: pénz és idő hiánya határoz meg. Mindenkiből dől a panasz – persze sokszor igencsak jogosan. Még közös nagy bűnös-felelős is van: a rohanó világ, a felgyorsult életmód, a válság, és így tovább. Pedig mennyivel jobb lenne, ha nem azt keresnénk, ami nincs, hanem használnánk, amink van! Azt a bizonyos „félig teli” poharat!

Egyik kedvenc, sokszor megidézett állatmesém, amikor a hangya az eső elől egy gomba alá húzódik. Aztán jön sorra a többi: ázott lepke, egér, és veréb, de még egy nyúl is. Ahol eleinte még a hangya is alig fért, most együtt vannak jónéhányan. Csoda is meg nem is: az eső épp akkorára növesztette a gombát, hogy alatta mindannyian menedékre leltek.
Ez minden jótékonysági szervezet alapélménye. A csöppnyi jóakarat, amely a hozzá csatlakozókkal, köré gyülekezőkkel, az alá beráncigáltakkal válik egyre nagyobbá.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Annak a valaminek, amit most mindenki válságnak nevez, kevés jó dolgot köszönhetünk. De egyet azért igen. A válság az önzés, a nemtörődömség talaján növekedett ilyen élet-evő szörnnyé. A világ azonban akkora sokkot kapott, hogy e földindulás alaposan felrázta.

Sajnos a befelé fordulás veszélye is megnőtt. Mindenkinek megvan a maga baja, kinek marad ideje, kedve a máséval foglalkozni. Ám aki a nehézségek közepette félrefordítja a fejét, nem veszi észre a rászorulók még nagyobb gondját, és éppen a megosztásról, az adakozásról mond le (mert az fáj legkevésbé), az tovább építi az önzés birodalmát És talán egyszer éppen az ő feje felől fogy el a gombakalap...
Nagyon örülök, hogy Önök nem akarnak lemondani a többi emberről.

Kedves Barátaim! Amikor az ember anya lesz, az első, amit megtanul (saját tapasztalatból, könyvből, vagy tanácsból), hogy ha a csecsemő sír, 99 százalék, hogy éhes. Minden más konfortérzeti gond csak másodlagos, szemben a nagy, egész testet átjáró érzéssel. Valahogy ezt a kezdeti tudást kellene átmentenünk a későbbiekre. Hogy a bánatok őszinték, és a legtöbbször nagyon mély, emésztően fájdalmas hiányt, nélkülözés van mögöttük. Emlékezzünk csak a szeretet-éhség plakátra. A mézeskalács legtöbbünknek egy illatos édesség, ünnepi élvezeti cikk, ha úgy tetszik. De aki éhesen (akár szeretet-éhesen) harap bele, annak valami egészen más.

Kedves Egybegyűltek! A Bibliából tudom, hogy kérni nem szégyen. Sőt: erény. Annak beismerése, hogy szükségünk van külső segítségre, kell nekünk a mások erénye, tehetsége, szeretete. Aki kér, az kap. Én ebben a körben még mindig kaptam, amikor volt erőm kérni az elesettek, nélkülözők, fájdalmas helyzetbe kerültek nevében.

A hegymászók kötéllel kötik az életüket, a sorsukat egymáshoz. De a kötelet hátulról megtolni nem, csak elölről húzni lehet. Vagyis az előlállóknak húzni kell, erősen, okosan, figyelmesen. Önök Magyarországon az élen járnak, kemény munkával, tehetséggel érték el ezt a megtisztelő eredményt. Ezért merem kérni, hogy a jövőben se feledkezzenek meg a hátrábbról indulókról, és támogassák a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, törekvéseit!

Köszönöm, hogy meghallgattak!


orbanviktor.hu


Az eseményről készült képriport megtekinthető a Fotógaléria rovatban.