Segítség a mindennapokban

2010. november 29.

Lévai Anikó és Kovács Kokó István jószolgálati nagykövetek, valamint Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója közösen gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját, s indították útjára a segélyszervezet hagyományossá vált adventi adománygyűjtő akcióját.


„Minden karitatív tevékenységnek a hitelesség és szakszerűség az alapja, s a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet rászolgált a bizalomra” – mondta a kampánynyitó bevezetőjében Simon András, a rendezvény műsorvezetője a jövőre húsz éves segélyszervezetről.

Míg Lévai Anikó arról beszélt, hogy sok szegény gyermeknek és családnak van szüksége mindannyiunk gondoskodó szeretetére, Lehel László arról mesélt, hogy tizenötödik alkalommal indítja el a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖSZ) adventi adománygyűjtését a már ismertté vált „szeretet.éhség” szlogennek, évről-évre mintegy ötvenezer adományozóra számítva, mind a magánemberek, mind a cégek sorából. Az adományokkal azokat az intézményeket akarják támogatni, ahol nehéz sorsú családok élnek átmeneti otthonokban, átmeneti körülmények között. Kovács Kokó István szerint Advent a legszebb ünnepi időszak a kereszténység körében, s számára két szép emléket is jelent: tizenhat éve Adventkor született meg az első fia, hat éve pedig ezidő tájt kérte fel őt a Segélyszervezet a jószolgálati nagyköveti munkára.

Mára már az is hagyománnyá vált, hogy az E-On képviselője a kampánynyitón ajánlja fel segítségét a MÖSZ karácsonyt megelőző, nemes munkájához. Kovács Ildikó, a cég kommunikációs igazgatója 15 millió forintról szóló utalványt adott át a MÖSZ igazgatójának, s kívánt minden magyar családnak boldog karácsonyt, remélve, hogy adományuk sokak ünnepét teszi majd szebbé.

Ezután a Tesco részéről Iglódi-Csató Judit állt ki a pulpitusra, s jelentette be: az ő áruházláncuk is csatlakozott a Segélyszervezet Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez, méghozzá oly módon, hogy áruházaikban a pénztáraknál található 200 forintos adománykártyák megvásárlásával segíthetnek a vásárlóik a rászorulókon. „Az Ökumenikus Segélyszervezet számára nagy öröm, hogy egy ilyen nagy áruházlánc bekapcsolódott a legfontosabb éves adománygyűjtésünkhöz, hiszen a Tesco üzletei vásárlók százezrei számára kínálják fel az egyszerű csatlakozást az ünnepi összefogáshoz” – mondta Lehel László.

A megnyitó után az Advent szépségéhez illő koncert következett, nem mindennapi élményt nyújtva. Az Iparművészeti Múzeum aulájában a Victoria Kamarakórus, a Szent Efrém Férfikar és Szabóki Tünde, valamint az ismert művészekből toborzott Összhang kórus adott koncertet. Utóbbi formációban többek között Cser Krisztián, Gerendás Péter, Hajdú Klára, Herczku Ágnes, Szalóki Ági, Szávai Viktória, Szirtes Edina Mókus és Szűcs Gabriella is énekelt. „E különleges karácsonyi jótékonysági koncerttel szerettük volna elérni, hogy a fellépők köréhez minél több zenész, színész, táncos, rendező, képzőművész, író, újságíró, televíziós, rádiós csatlakozzon, és így ne egy hagyományos gálaest legyen rivaldafénnyel és sztárparádéval, hanem EGYÜTTéneklés, mely azt a jó célt szolgálja, hogy a szegény családoknak segítünk. Rengeteg munkával járt, hogy ennyien és így összejöjjünk, de megérte” – mondta a koncert végén Szalóki Ágnes az Összhang kórus létrejöttéről.

Az adományozás módjáról és a gyűjtés aktuális állásáról az Ökumenikus Segélyszervezet Facebook oldalán, valamint a szeretet.ehseg.hu honlapon lehet bővebben olvasni.

 

* * *

Lévai Anikó köszöntője


Kedves Vendégeink! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy kisfiú születésére várunk. Olyan jó kilenc hónapon át várakozni arra, hogy megszülessen, hogy a kezünkbe tarthassuk, hogy hozzánk bújjon egy kisbaba, akit a mi szeretetünk hívott életre. Mennyit beszélgetünk róla, mennyit készülünk rá. Próbáljuk elképzelni, milyen lesz, ha itt lesz köztünk. Hogyan tesz minket apává és anyává, a gyermekeket testvérré, az időseket nagyszülővé. Gondosan előkészítünk számára kiságyat, ruhácskákat, pólyát... És a szívünk is ünnepi díszbe öltözik a várakozás ideje alatt.

Egy kisfiú születésére várunk. Egy kisfiúéra, aki minden karácsonykor közénk jön, hogy örömöt hozzon a szívünkbe. Az ő érkezésére is nagyon jó várni. Izgalommal, várakozással, kíváncsisággal. Az ünnepi készülődés illataival és fényeivel. Gyermekek énekével, furulyaszóval, népi játékokkal. Jó sütni a mézeskalácsot és nyitogatni napról napra az ablakokat az adventi naptáron, amely jelzi számunkra az idő egyenletes múlását.
Egy kisfiú születésére várunk. Ez a kisfiú egészen más lesz, mint a többi kisbaba. Szeretnénk az ő születésénél is ott lenni. Meghívásunk van a szülésre és ez nagyon megtisztelő. Ünnep a születés, amiben most nekünk is részünk lehet. Amikor megszólal a jel, a csengettyű hangja, elindulunk, hogy időben odaérjünk és lássuk az égi kisdedet, kendőbe burkolva, jászolba fektetve.

Egy kisfiú születésére várunk. Egy kisfiúéra, aki a legnagyobb szegénységbe születik. Akinek nincs fedél a feje fölött, nincsen kiságya, nincsen pólyája. Nem segítik a születését orvosok, szülésznők és dúlák, nem állnak készenlétben az orvostudomány legmodernebb eszközei. Szüleit nem fogadják be embertársaik nagy szükségükben, s a hideg éjszakában állatokkal osztják meg a szülés, a születés örömét.

Sok kisfiú és sok kislány születésére várnak így a szülei. Több aggodalommal, mint örömmel. Több félelemmel, mint izgatott türelmetlenséggel. Mert nem tudják még, tudnak-e számára meleg szobát, puha ágyat, édes tejet biztosítani. Nem tudják, nem gyűri-e le őket annyira a napi gond és baj, hogy még a legalapvetőbbet, a szerető családi környezetet sem tudják gyermekük számára biztosítani.

Sok kisfiúnak és sok kislánynak, sok családnak van szüksége a mi gondoskodó szeretetünkre. Annyi gond és baj után, ebben a katasztrófák által sújtott évben is gondoljunk ezekre a családokra, ezekre a nagyon nagy szegénységbe születő gyermekekre és nyissuk meg a szívünket. Nem küldhetünk angyalszót, pásztorokat, kisbárányt a születésükhöz. De sokak számára biztosíthatunk átmeneti otthont, meleg szobát, tápláló élelmet. Biztosíthatjuk nekik a szüleik lelki békéjét, hogy több odafigyelést, több szeretetet kaphassanak.

Ez a mi karácsonyi küldetésünk. Ezért dolgozik a Szeretetéhség kampánnyal a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet minden decemberben.

Kérjük, legyenek Önök is a kampány nagykövetei, várjuk együtt a kisfiú – minden kisfiú és minden kislány – születését.


(segelyszervezet.hu - orbanviktor.hu)


A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Fotógaléria rovatban.
 

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010