Sokszínű partnerség
2011. november 25.
Harmadik alkalommal hívta meg vállalati partnereinek vezetőit egy közösségépítő találkozóra az Ökumenikus Segélyszervezet. A tavalyi évhez hasonlóan ismét a Festetics Palota Tükörterme adott helyet a több mint ötven vállalati vezető részvételével zajló eseménynek.
A megjelenteket Simon András, a rendezvény moderátor-házigazdája köszöntötte, kiemelve, hogy a meghívottak jelenlétükkel rácáfolnak arra, hogy a támogató partnerek csak igazán nagy katasztrófák által meghatározott időkben képesek az összefogásra.
Lévai Anikó, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete hangsúlyozta, hogy a magyar internethez hasonlóan a Segélyszervezet is immár húsz éves lett. Nem kevés ez az idő, mégis nagyon hosszúnak tűnik, ha arra a rengeteg munkára gondolunk, amelyet a Segélyszervezet munkatársai elvégeztek ez idő alatt. Kiemelte, ismét megmutatkozott, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is felelősen gondolkodnak a vállalatok, és nem csak a kommunikációs lehetőségeket keresik az együttműködésben. Ezek azok a vállalatok, akik lehetővé teszik, hogy a szervezet ilyen eredményes tevékenységet folytasson.
Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója kiemelte a hosszú távon elkötelezett, stratégiai partnerek jelentőségét, akik a szervezet történetének fontos szereplőiként hozzájárultak ahhoz, hogy a szervezet munkatársai az elmúlt húsz év során 34 országban közel 2000 projekten keresztül több mint húszmilliárd forint értékben tudjanak segítséget nyújtani a bajbajutottaknak.
A köszöntőkhöz kapcsolódva Lehel László és Lévai Anikó óriás mézeskalácsszíveket adott át a stratégiai partnerek jelenlévő képviselőinek, ezzel is megköszönve a kiemelkedő támogatást.
A programot a 2010-es árvízben érintett térségből érkezett népdalénekes kislány, Bognár Lili által énekelt adventi dalok színesítették. A találkozó formális részét záró pohárköszöntő után pedig állófogadás következett, amely alatt tovább erősödhetett a partneri közösség.
* * *
Lévai Anikó köszöntője
Tisztelt Igazgató Úr! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Hála Istennek sokadszor ünnepelünk együtt, közeledve az év végéhez, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet partnertalálkozóján. Most külön okunk is van az ünneplésre, egy szép kerek évforduló, hiszen néhány hete húsz éves lett a Segélyszervezet – azaz kiszámolhatják gyorsan fejben, hogy 1991 őszén alapították a magyarországi protestáns egyházak. Valami egészen különleges csillagállás lehetett 1991 őszén, mert egyre másra olvasom a hírekben, mi minden lett 20 éves a napokban. Olyan dolgok, amelyek ma már természetes részei az életünknek.
Például 20 éves a magyar internet. Nem gondolták volna, ugye? 1991 októberében csatlakozott az első magyar számítógép a világhálóra. Húszéves az Írók Boltja is, sokak kedvenc könyvlelőhelye az Andrássy úton. Húsz éves a népszerű Quimby zenekar, aki erre a jeles évfordulóra új dalokkal készült és nagyszabású koncertet adott októberben. A könnyűzenénél maradva húsz éves a U2 zenekar híres Achtung Baby című albuma is, amit, ha a hozzám hasonló élemedett korúak még emlékeznek rá, a berlin fölött az ég című album ihletett. Húsz éves a független Ukrajna - ha erre gondolok, mindig olyan büszke vagyok arra, hogy a mi orszáunk éppen ötvenszer ennyi idős. De húsz éves az Óbudai Népzenei Iskola, a Budapesti Táncszínház, az HBO csatorna és a Magyar Karitász is...
Hát rövid, vagy hosszú idő ez a húsz év? Ha a saját gyerekünkre gondolunk – az én fiam is most lett húsz éves - , bizony rövid. Szinte repül. Ha viszont arra a rengeteg munkára fókuszálunk, amit ez alatt a húsz év alatt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet – korábban Szeretetszolgálat – munkatársai napról napra elvégeztek, akkor bizony hosszú. Megpróbáltuk összeszámolni: összesen 28 országban dolgoztunk elsősorban humanitárius projekteken. Gyakorlatilag Ausztráliát kivéve az egész földkerekségen mindenhol.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A húsz évnyi – reméljük – hasznos és gyümölcsöző munkát a segélyszervezet önzetlen és nagylelkű, hűséges és kitartó támogatói tették lehetővé. Azok a partnereink, akikre mindig számíthattunk, akár árvízről volt szó, akár szélvészről, akár vörösiszapkatasztrófáról, akár cunamiról. Köszönjük Önöknek, hogy hűséges társaink voltak, hogy velünk együtt gumicsizmát húztak, dobozokat pakoltak, iszapot lapátoltak, terepjárót vezettek. Hogy mindig a legjobbkor, mindig a legjobb pillanatban segítettek rajtunk támogatásukkal, legyen az pénz, legyen az természetbeni adomány vagy emberi erőforrás, dolgos karok és lábak...
Laikusként úgy tapasztalom, hogy ma már a magyarországi vállalatok számára is teljesen természetes a társadalmi felelősségvállalás. A fenntartható fejlődés sokszor a vállalatvezetési filozófiának is a része, nem csupán egy a kötelezően elvégzendő feladatok közül. Szervezetünk munkatársai minden bizonnyal megerősítenek abban, hogy partnereink nagy része ma már nem csupán a kommunikációs lehetőségeket keresi az együttműködésben, hanem a közös munka során az abban fáradó és az abból támogatott embert helyezik figyelmük középpontjába. Szívügyük lesz, maguk is bevonódnak, ahogy közvetlenül és személyesen is megtapasztalják, mennyi segítségre szoruló ember él a közelünkben, és milyen hálásak a legkisebb segítségért is.
Köszönjük Önöknek a mellettünk való kitartást, a segélyszervezet céljaihoz való hűséget. Köszönjük, hogy ilyen sokan lehetünk itt ma együtt. Igyekszünk mi is stratégiai szinten gondolkodni azokról a lehetséges együttműködésekről és partnerségekről, amelyek jószolgálati munkánk kapcsán felmerülnek. Szeretnénk érdemi, komolyan vehető, együttműködő partnerei lenni azoknak a vállalatoknak, amelyek nélkül aligha folytathatnánk olyan sikeres munkát, mint amelyről Lehel László rövidesen beszámol Önöknek.
Szeretnénk azonban a donációnál, az adományozásnál, ami gyakran csak pénzösszegek egyik számláról a másikra való mozgását jelenti a gyakorlatban, egy kicsit többre is bíztatni Önöket. Merjenek Önök is kapni, elfogadni – elfogadni olyasmit, amiből Önöknek van kevés, azoktól, akiknek ez minden kincsük: hálát, szeretetet, örömöt.
Valahányszor az életben segítségre szorultakkal találkoztam, meg kellett állapítanom, hogy a világ nem gazdagokra és szegényekre, nem épekre és fogyatékosokra, szerencsésekre és szerencsétlenekre oszlik. Néha úgy tűnik, mintha valakinek kevesebbje lenne valamiből. De a legtöbbször valami másból van neki több. A súlyosan beteg gyerekekben több a kétkedés nélküli bizakodás a gyógyulásban, mint a szüleikben. A sérült fiatalokban több a vidámság, a szegényekben több az irónia, az idősekben több a ráérő figyelem. És mindebből ők tudnak adni, ha van kinek. Ezért csodálatos, ha nem csak távoli donációval, hanem szó szerint a két kezünkből, a másik arcába nézve adhatunk valamit. Mert abban a pillanatban meg is fordulhat az érzés: a százszorosát kapjuk vissza annak, amit adtunk.
Nos, amióta jószolgálati nagykövetként dolgozhatok a hazai protestáns egyházak összefogásából született szervezetben, rengeteg ilyen élményben lehetett részem, és hatalmas mennyiségű energiát, roppant erőt kaptam azoktól, akiknek az elmúlt közel két évtizedben segíteni próbáltunk. És biztos vagyok benne, hogy kollégáim, akik 28 országban hajtottak végre humanitárius és fejlesztési programokat, hasonló élményekről számolhatnak be.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink! Mindannyian tudjuk, hogy nehéz időket élünk és – ha hihetünk a prognózisoknak – még nehezebb idők jönnek az egész világra. Mindennél nagyobb szükség van arra, hogy a gazdasági társaságok felelősen gondolkodjanak a saját működésükről és odafigyeljenek a környezetükre. A történelmi összefüggéseket kutató tudósok munkáiban rendre bemutatásra kerül a nehéz idők és az emberek közti összefogás, a közösségi érzés megerősödése között fennálló egyenes arányosság. Ha ez igaz, ebben bízhatunk a jövőnket nézve. Egyre több feladattal kell majd megbírkóznia a segélyszervezetnek és a miénkhez hasonló munkát végző más alapítványoknak és egyesületeknek. De talán egyre több partnerünk, barátunk és támogatónk is lesz, egyre szolidárisabbak lesznek az emberek egymással.
Mi itt a segélyszervezetnél nem szoktunk egymásnak jó munkát kívánni, mert a mi munkánk sosem jó – hiszen mindig akkor kell dolgoznunk, amikor valakit valamilyen baj ért. Most azonban Önöknek, köszönetünk kifejezésén túl, elsősorban jó munkát szeretnék kívánni. Nem csak örömet szerzőt, nem csak sikereset, nem csak eredményeset, hanem jót a szó legnemesebb, erkölcsi, etikai értelmében.
Engedjék meg, hogy ennek a jóságnak a jegyében egy idézetet tolmácsoljak önöknek Kalkuttai Teréz anyától: „Ha néha a szegényeink éhen halnak, az nem azért van, mert Isten nem gondoskodott róluk, hanem mert Ön és én nem adtunk, mert nem voltunk a szeretet eszköze Isten kezében, mert nem ismertük fel Őt, Krisztust, amikor eljött újból rongyos álruhában az elhagyatott emberben.”
Köszönjük még egyszer a támogatásukat, örülünk, hogy vendégül ltáhatjuk ma itt önöket.
(segelyszervezet.hu - orbanviktor.hu)
A találkozóról készült képriport a Fotógalériában tekinthető meg.
Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.
