Szolgálat és zarándoklat

2009. október 18.

Idén második alkalommal, október közepén látogatott át Erdélybe a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvoscsoportja. A bő egy hét alatt közel ötezer gyermeket vizsgáltak meg, köztük olyanokat, akiknek magyarországi kezelésre lesz szükségük.


Udvarhely, Csíkszereda, Csíkszentmárton, Csíkszentimre, Csíkszentdomokos, Csíkkozmás, Gyimesbükk, Gyimesközéplok, Hidegség, Háromkút, Kóstelek, Magyarcsügés – ezúttal ez volt az útvonala annak az önkéntes orvoscsoportnak, amely Csíkszeredán a megyei kórházban, Marosvásárhelyen pedig az egyetem orvosi karán tartott előadást, s amely csoport évek óta járja Erdély falvait és városait. A csoport azokon a gyerekeken igyekszik segíteni, akik vagy nem jutnak el orvoshoz, vagy olyan magyarországi orvosi támogatásra szorulnak, amelyet helyben nem kapnának meg.

A mostani vizsgálatoknak köszönhetően több olyan gyermeket szűrt ki a csoport, akiknek Székelyföldön - az ottani kollégákkal közösen - tudnak segíteni, illetve akiknek Magyarországról küld a segélyszervezet gyógyszert vagy orvosi segédeszközt baja orvoslására. (Negyvenkét gyermeknek például november közepére készül el Magyarországon szemüveg.) Akiknek a problémája Erdélyben nem megoldható, azoknak a neve felkerült az ún. „Áthozandó gyerekek listájára”, s amint lehet, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gondoskodik az átutaztatásukról és gyógykezelésükről.

Közülük belgyógyászati problémával négy, kézsebészeti műtétre öt, ortopédiai kivizsgálásra és műtétre három, neurológiai kivizsgálásra nyolc, neurológiai műtétre egy, orr-fül-gégészeti beavatkozásra tizenkét, kardiológiai kivizsgálásra egy, urológiai kivizsgálásra és műtétre egy, bőrgyógyászati kezelésre egy, míg egyéb orvosi kivizsgálásra négy gyermek szorul rá a segítségre.

Nem először tartott Erdélybe az orvoscsoporttal Lévai Anikó, a Szolgálat alapító tagja és önkéntese, aki ezúttal arra is időt tudott szánni, hogy csíkszentdomokosi iskolásokkal elzarándokoljon a híres pásztorbükki búcsúba, arra a tíz kilométeres bűnbánó útra, amely négyszáz éve vált hagyománnyá a helyiek körében.


orbanviktor.hu


Az útról szóló képriport megtekinthető a Fotógaléria rovatban.

 * * *

A pásztorbükki búcsú legendája  


A Csíkszentdomokos mellett lévő erdőrész, Pásztorbükk négyszáz évvel ezelőtt egy emlékezetes esemény színhelye volt. A bíbornok-fejedelem Báthori Endre, az Erdélybe betörő román Mihai vajdával szemben vívott szebeni csata (1599. október 29.) után Csíkszentdomokos felé akart átjutni Moldvába, majd onnan Lengyelországba.

A menekülő, fáradtságtól elcsigázott Báthori egy pásztortól kért szomjoltó italt a Pásztorbükkön. A kapott savót jóízűen elfogyasztotta, majd vízért küldte a pásztort, akire időközben ráakadtak Balázs Mihály (akit később csak „ördög” Balázsnak neveztek) emberei, s elárulta nekik a bíbornokot. Az üldözők lármájára a bíbornok egyetlen vele maradó testőrét, Mikó Miklós küldte el tárgyalni a székelyekkel, de azok összekaszabolták Báthori hű emberét. Ördög Balázs három emberével támadt a magára maradt hercegre, aki egy darabig hősiesen védekezett, de nem sokáig bírt a túlerővel. Még élt a fejedelem, amikor gyűrűsujját levágták és fejét vették.

A székelyek személy szerint nem Báthori Endrére, hanem azokra a Báthoriakra haragudtak, akik többször kegyetlenül elfojtották a jogaikért küzdő székelyek felkeléseit (1562, 1572, 1595). VII. Kelemen pápa tette miatt megátkozta Csíkszentdomokost és Felcsíkot, száznapos böjtöt rendelt el a két faluban, s hosszú ideig nem adott papot nekik. A vétkes falvak lakói azonban továbbra is tartani akarták a vallásukat, s a megvonás évei alatt más falvak papjait hívták el keresztelni, esketni, temetni. Idővel úgy érezték, hogy megbűnhődtek tettükért, s a szomorú esemény óta, bűnbánatuk jeleként október második vasárnapján búcsút tartanak a pásztorbükki helyszínen.

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010