Tágra nyíló konyhaablak

2007. december 21.

Szakácskönyvet ma már sokan írnak, de csak ritkán lehet a művekről elmondani, hogy nem csupán hasznos receptgyűjtemények, hanem élvezetes, sok humorral és csipetnyi életfilozófiával fűszerezett olvasnivalók is. Lévai Anikó könyve ilyen.


Szerény címe van – A konyhaablakból - mintha azt jelezné, nem akar elkápráztatni, soha nem látott fortélyokra tanítani, csak egy egyszerű háziasszony konyhájába enged be, és onnan kitekintést. De ez a konyhaablak nagyon tágra nyílik: a figyelmes szemlélő nem csak azt láthatja meg belőle, milyen ügyes szakács Lévai Anikó, mit eszik szívesen a férj, Orbán Viktor és mit tudnak már elkészíteni a gyerekek is, hanem azt is megtudja, mennyire fontos a szerzőnek az, hogy a családi összejöveteleknek és jeles ünnepnapoknak a fehér asztal mellett is megadjuk a módját.


– Gondolom, nem a saját ötlete volt, hogy legyen végre egy szakácskönyve. Kinek az ösztönzésére gyűjtötte össze a kedvenc receptjeit és a hozzájuk köthető történeteket?
– A Jokerex Kiadó tulajdonosa, a zenész Laux József győzött meg. Azt mondta, hogy aki ekkora családnak főz, az másokkal is megoszthatná a tapasztalatait. Sokáig gondolkoztam a dolgon, míg úgy döntöttem, hogy ha belevágok, akkor nem csak recepteket gyűjtök össze, hanem az ételekhez, étkezésekhez fűződő gondolataimat, az ide kapcsolódó családi történeteket is megosztom az olvasókkal. Ezt is, azt is beleteszek, hogy sajátos legyen az íze – úgy, mint amikor főzök. Szőcs Géza erdélyi írót, régi jó barátunkat kértem meg, hogy írjon előszót a könyvhöz, mivel ismeri a főztömet, és a hasát is szereti. Elvállalta, de azzal a feltétellel, hogy a könyvben szereplő összes ételt végigeszi.

– Ezt meg is tartatta Önnel?
– Elég szigorú volt, de ez nem okozott gondot, mert mi mindent becsületesen megfőztünk, amiről fotó készült. Ebből is látszik, hogy amatőr voltam ebben a műfajban, mert csak később tudtam meg, hogy a szakácskönyvek gyönyörű, ínycsiklandó képein nem minden az, aminek látszik.

– A könyvben vannak nagyon igényes receptek is, olyanok, amelyeknek az elkészítéséhez a legtöbb háziasszony hozzá se merne fogni. Ön otthon is ilyen nagy, komoly konyhát vezet?
– Van ott egy-két időigényes recept, de igazán bonyolult nincs, kis rutinnal és odafigyeléssel bárkinek sikerülnek. Nálam is csak olyankor van nagy főzés és többfogásos menü, ha összejön az egész család, vagy vendéget várunk. Ilyenkor átgondolom, mi kerüljön az asztalra, hogy mindenkinek a kedvében járjak, és nem sajnálom sem az időt, sem a fáradságot… De hétköznaponként megesik, hogy csak pirítós vagy tejbegríz a vacsora.

– Vidéki gazdacsaládban nőtt fel, ahol minden megtermett. Egészen más így főzni, és egészen más ízeket lehet elővarázsolni, mint amikor boltban kell megvenni a hozzávalókat.
– Aki tudja, hogy milyen a csirkepaprikás az első tavaszi csirkéből, a főzelék friss parajból vagy az igazi hazai májas hurka, az amíg teheti, ragaszkodik hozzá. Ezzel mi is így vagyunk. Édesanyám ma is tart tyúkokat, hizlal kacsát, libát. Nagyon szeretjük a borjúhúst és a galambhúst is. Van egy hagyomány nálunk: a gyermekágyas anyának galamblevest visznek, és a kisbaba is galambhúst kap először a húsételek közül. Disznót többször is vágunk egy évben, ilyenkor mindig elméleti vitákba bonyolódunk a férjemmel, hogy a hurkába pirított zsemlét vagy rizskását tegyünk-e. Mostanra kialakult a kompromisszum, hogy ha nálunk vágunk disznót, boldogult édesapám receptjéhez tartjuk magunkat, ha meg anyósoméknál, akkor dunántúli módon fűszerezünk. Húst nem is nagyon vásárolok, és zöldségért is inkább a piacra megyek ki, mint hogy hipermarketben vegyek valami fonnyadt, íztelen árut. Vannak ismerős kofáim, akiktől, tudom, hogy olyan jót kapok, mintha anyukám kertjében szedtem volna. De jut bőven onnan is gyümölcs, zöldség az asztalunkra, és amit nem győzünk frissen elfogyasztani, azt befőzzük.

– Vagyis nem eszik a húst is hússal?
– Gyakran készítek tésztaféléket, túrógombócot, rakott karfiolt, és pénteken sincs hús nálunk. A halat viszont mind nagyon szeretjük, és sűrűn is fogyasztjuk. Én a Tisza meg a Zagyva partján nőttem fel, ezért viszonylag jól tudok halételeket készíteni. Étteremben is halat szoktam rendelni, és ha valaki étellel akarna a kedvemben járni, akkor a hal bármilyen változatban jöhet.

– Vannak az Orbán családban olyan hagyományos ételek, amelyek egyetlen ünnepen sem hiányozhatnak az asztalról?
– Ezek évszakonként változnak – tavasszal csirke, ősszel ludak és kacsák, télen négylábúak, és soha nem hiányozhatnak a kalácsok, pogácsák. A család kedvence a tejes, foszlós kalács bármilyen töltelékkel – négy tepsinél kevesebbet soha nem sütök. Nagyon szeretjük a kelt tésztákat, főleg ha kemencében sülnek, mert egész más ám az ízük, mint a villany- vagy gázsütőből. Ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy az udvaron legyen kemencénk, és nagyobb sütéskor mindig begyújtjuk. Elég lomha jószág, öt-hat óra hosszig is eltart, amíg felfűtjük, aztán kihúzom a parazsat, és a következő hat órában lehet benne sütni. Ki kellett tapasztalni, hogy mit mikor tehetek be, és mennyi időre, de most már kürtőskalácsot is tudok benne sütni. Karácsonykor is a kemencében sütöm a rácpontyot; azért nem rántom, mert akkor mellette kellene állnom a konyhában, és ezt az időt inkább a gyerekekkel töltöm. Ritkán főzök ráérősen, mert a családi menetrendből sosem tudom teljesen kivonni magam, az öt gyerek közül valamelyiknek mindig szüksége van rám. Ezért a legfontosabb edényeim az öntöttvas és agyagtálak, amelyekben magától megsül az étel, és még melegíteni sem kell.

– A nyári konyha is az ön kívánságára épült a kertben?
– Már itt volt, de mintha csak nekem teremtették volna. Télen-nyáron üzemel, mert bent elég kicsi a konyhám, és a palacsintát, rántottát, erős illatú ételeket ott szoktam elkészíteni. A gyerekek is gyakran birtokukba veszik, amikor a barátaikkal főzőcskéznek.

– Az új, időigényes recepteket mikor szokta kipróbálni? Amikor vendéget vár, vagy amikor épp ideje van, és tartalékban akad otthon valami étel, hátha az újdonság nem sikerül?
– Azt a hibát már nem követem el, hogy akkor próbáljak ki valamit, amikor vendég jön a házhoz, mert volt rá példa, hogy a mesterfogás kívánnivalót hagyott maga után. Azóta a jól bevált ételekhez ragaszkodom, többnyire nagy húsokat, bélszínt, borjút, birkát, vadat készítek, mert ezeket nem lehet elrontani. A sütemények világa már izgalmasabb terep, ott apró dolgokon, a liszt könnyűségén, a tejszín zsírosságán is múlhat a siker, ezért a cukrászat számomra mindig nagy izgalommal jár. Nem nagyon szeretjük a sűrű, vajas krémeket, inkább a túrós, gyümölcsös sütemények fogynak nálunk. Az új receptekkel csak családi körben szoktam kísérletezni, és ha elégedettek vagyunk az eredménnyel, felvesszük a családi étlapra.

– Hány embernek szokott főzni, amikor összejön az egész nagy család?
– Ez az alkalomtól függ, van, amikor harmincnak is. Mi is hárman vagyunk testvérek, férjemék is, jönnek a nagyszülők, keresztelőkre az összes gyerekünk keresztszülei: szépen összejövünk mindig. Idén ballagott és bérmálkozott is a legnagyobbik lányunk, Ráhel – mindkét alkalommal a kertben terítettünk, és a kemencében főztem. Nem szoktam olyan túlzásokba esni, hogy öt-hat fogást tálalok, elég a kettő is, de az rendes legyen. A hangsúly úgyis azon van, hogy találkozunk, beszélgetünk, fél napra kizárjuk a külvilágot, és egymással foglalkozunk. Nagyon meg kell becsülni ezeket az alkalmakat ebben az ideges világban, és mi ügyelünk is arra, hogy időt szakítsunk rájuk. Minden születésnapot, névnapot megtartunk, szüret után együtt isszuk meg az áldomást, és a disznóölést is torral fejezzük be. Ezek mind ősi rítusok, a régi faluközösségekben megvolt a helyük, az idejük és a módjuk. Tora csak a levágott disznónak és az elhunyt embernek volt, de ma már azt látom, hogy sok helyen elmarad, pedig ez is a végtisztességhez tartozik.

– A gyerekeknek és a férjének vannak olyan kedvenceik, amelyekkel mindig le lehet őket venni a lábukról?
– Aktuális kedvencek vannak, és ezek mindig változnak, az egyetlen maradandó a palacsinta. Néha már az az érzésem, hogy ezen az egy ételen is elélnének. Negyvennél kevesebbet soha nem is sütök, de az apjuknak így sem jut belőle, ha későn ér haza. Most már gyakran sütnek maguknak a gyerekek is, a nagyobbak kifejezetten szeretnek főzni, még Gáspárt is érdekli a dolog. Ráhel most Párizsban tanul, és egy négygyermekes családnál lakik, ahol mos, főz, bevásárol, vigyáz a kicsikre – lényegében ugyanazt az üzemet viszi, amelyet idehaza én. Egy hónapja van ott, és nagyon jól bírja, büszke is vagyok rá.

– Finom rávezetéssel, szigorral oktatta őket a háziasságra, vagy egyszerűen csak ellesték?
– Nagy családban minden olyan magától értetődő, hogy az ember észre sem veszi, mikor tanulta meg a gyerek ezt vagy azt, csak azt látja, hogy már tudja. Emlékszem, egyszer elmentünk Viktorral misére, akkor hagytuk először a kicsiket otthon felügyelet nélkül, és mire hazaértünk, ebéddel vártak. Még a kilincs is ragadt a túrótól, de szó nélkül mindent megettünk, és úgy emlékszem, hogy nagyon fi nom volt. Nálunk minden gyerek úgy nőtt fel, hogy pici korától velem dagasztotta a tésztát, kavarta a levest, szaggatta a pogácsát, mosogatott. A konyha mindannyiuk számára természetes terep, és a sütés-főzés csoda jó szórakozás, mert számomra is az.

– A férje is főz néha?
– Ritkán, de nagyon jól. Csak az a gond vele, hogy utána halmokban áll a konyhában a mosatlan edény, mert úgy gondolja, hogy ez már nem a szakács dolga.

– Amikor külföldi útjaira kísérte miniszterelnök férjét, szívesen megkóstolta a helyi különlegességeket?
– Tartózkodom az olyan túlságosan egzotikus ételektől, mint a tücsöktojás, a szárított kígyófarok vagy a cápauszony-kocsonya. Amint ilyesmit tesznek elém, rögtön remegni kezd a gyomrom, de a hivatalos vacsorákon mindenből illik enni. Ilyenkor Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszterre gondoltam, aki egyszer azt mondta, hogy a nehezebb falatokat azzal a sóhajtással gyűri le hogy „a hazámat szolgálom”. Viktornak nincs ilyen problémája, ő mindent megkóstol, mert kíváncsisága erősebb, mint az iszonya, és akárhová utazunk, rögtön átveszi a helybeliek szokásait. Még a pillanatnyi idegbénulást okozó csilipaprikát és a sült disznóbőrt sem hagyta ki Mexikóban.

– Próbálkozik otthon művészi alkotásnak is beillő ételkölteményekkel?
– Erre nincs időm, de nagyon érdekel a francia művészkonyha, és igazi gasztronómiai kalandnak tartok egy-egy ilyen vacsorát. Nem mondom, hogy rendszeresen járunk Michelin-csillagos étterembe, de amikor ott voltam, akkor nagyon élveztem, és csodáltam a szakácsok munkáját. Egyszer egy gasztroregényben olvastam, hogy a cukkini virágát megtöltötték libamájhabbal, és palacsintatésztában kisütötték. Ezt kipróbáltam, és nem tudom, hogy olyannak kellett-e lennie, de nekünk nagyon ízlett. Azóta előkelő helyen van a recepttáramban.

– Nagy ez a recepttár?
– Elég nagy. Most, hogy író-olvasótalálkozókra és dedikálásokra járok, sokan hozzák el nekem a saját receptjeiket vagy régi szakácskönyveiket. Nagyon kedvesek az emberek, elmondják, hogy kinek vették meg a könyvet, egymás között is recepteket cserélnek, beszélgetnek. Ilyenkor szóba sem kerül, hogy ki jobb- vagy baloldali, és én nagyon örülök annak, hogy legalább a konyháinkba meg az asztalaink mellé nem telepedett le a politika.


Vasárnap - Vrabec Mária

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010