Az eseménysorozat első állomása egy a társadalmi felelősségvállalásban rejlő lehetőségeket feltáró tanácskozás volt szeptember 25-én a budapesti Ádám Villában. A szervezők nem titkolt szándéka, hogy a hazánkban ma még sokak szemében a nagy nemzetközi vállalatok luxusaként látott társadalmi felelősségvállalásról (CSR – Corporate Social Responsibility) mind több magyar kis- és középvállalat kezdjen stratégiája részeként, egyfajta befektetésként, lehetséges versenyelőnyként gondolkodni. A rendezvénysorozat a következő hónapokban a Magyarok a Piacon Klub közösségének erejével, az Ökumenikus Segélyszervezet szakmai tapasztalatával, valamint hiteles, a CSR iránt elhivatott példaértékű szószólók bevonásával törekszik pozitív irányú szemléletváltás ösztönzésére.

A két kezdeményező szervezet vezetője, Essősy Zsombor és Lehel László a rendezvény elején mintegy 70 résztvevő körében írta alá az együttműködési megállapodást és mutatta be az összefogás célkitűzéseit. Az első tanácskozást Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete nyitotta meg. Köszöntőjében a kis- és középvállalatok fontosságát hangsúlyozta a helyi közösségekben, és a Segélyszervezet munkájában. Utóbbira számos helyi együttműködést említett példaként, mind az elmúlt másfél évtized természeti katasztrófáinak idejéből, mind a szegénység elleni küzdelem mindennapjaiból. A jószolgálati nagykövet kiemelte: a kkv-k vezetőinek meghatározó szerepe van cégük társadalmi felelősségvállalásban és a példaadásában, hiszen egy karizmatikus vezető akár több száz embert is képes mozgósítani, motiválni.

„CSR: Érték és érdek” című gondolatindító előadásában Gáncs Kristóf, a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója az elmúlt évek tapasztalatait foglalta össze a vállalatokkal való együttműködések terén, illetve a területet napjainkban jellemző trendekről, kihívásokról és lehetőségekről beszélt. Kiemelte, hogy egy kisvállalatnak a saját stratégiai céljaival összhangban kell meghatározni CSR tevékenységét, és bár számos nagyvállalati jógyakorlat van ma már Magyarországon is, ennek a most induló tanácskozássorozatnak nem ezek másolása lesz a célja, hanem hogy a magyar kis- és középvállalatok megtalálják a saját útjukat.

A segélyszervezeti szemszög után két sikeres hazai középvállalat inspiráló jógyakorlatait ismerhették meg a rendezvény résztvevői, Dr. Greskovits Dávid (Meditop Kft., ügyvezető igazgató) és Mészáros Csaba (Evopro Csoport elnök-vezérigazgató) tolmácsolásában.

A Magyarok a Piacon Klub egyesületet 4,5 évvel ezelőtt alapította egy 20 fős vállalkozói csoportosulás. A vezéreszme a magyar termék imázs köré csoportosult, ahogy a vállalkozói berkekben példamutató kör kialakítása is az elsődleges szempontok közé tartozott. A Klubnak jelenleg közel 80 tagvállalata van, akik előző évi árbevétele meghaladta a 320 milliárd forintot, a foglalkoztatottak létszáma pedig elérte a 10.000 főt. A társaság tagjai közé olyan nyitott gondolkodású magyar vállalatvezetők tartoznak, akik fontosnak tartják a folyamatos megújulást, s akik példamutató viselkedésükkel képesek a magyar gazdaság megerősítésére.

Az Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb karitatív szervezeteként professzionális CSR együttműködést kínál a hazai vállalati szektor felelős szereplőinek. Több mint két évtizedes tapasztalata és egyedülállóan sokszínű tevékenysége biztos alapot jelent egy-egy új, cégre szabott projekt megtervezésekor. A Segélyszervezet hosszú távú, kölcsönösen előnyös partnerségek kialakítására törekszik, hogy partnereivel együtt még több rászoruló számára nyújthasson még több és még hatékonyabb segítséget.

A rendezvénysorozat a következő hónapokban tematikus workshopokkal folytatódik, ahol a résztvevők a vállalati működés egy-egy területére (HR, PR, Public Affairs) koncentrálva, szakértők vezetésével és jógyakorlatok megismerésével kaphatnak inspirációt saját cégük társadalmi szerepvállalásának fejlesztésére.


(segelyszervezet.hu – orbanviktor.hu)


* * *

Lévai Anikó köszöntőbeszéde:


Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Igazgató úr! Elnök úr! Kedves Megjelentek! A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövetének lenni cseppet sem unalmas mesterség. 1997 óta dolgozom együtt a segélyszervezet munkatársaival és ez alatt az idő alatt annyi helyen, annyi témában, annyiféle szakemberrel volt alkalmam beszélgetni, hogy ha abból könyvet nyomtatnánk, akkor a fenntarthatóság ismérveinek semmiképpen nem tudnánk megfelelni, mert ahhoz a könyvhöz rengeteg erdőt kellene kivágni.

Kisvállalatok képviselőivel is gyakran találkozom, de eddig ezt soha nem a segélyszervezet programjain tettem, hanem a hétköznapokban, mint minden családanya. A piacon, a környékünk kisebb üzleteiben, a gyerekeink különféle hobbijainak és tanulmányainak szakterületeit érintő boltokban és irodákban, és persze számos szolgáltatónál. Megtanultam tisztelni a hazai kisvállalkozásokat: hisznek valamiben és keményen dolgoznak érte. Egy kedves munkatársam szokta mondogatni, hogy eleinte a közigazgatásban dolgozott, azt hitte akkor, hogy tűrhetetlenül sokat. Aztán egy multinál – ekkor rájött, hogy lehet még többet is dolgozni. Most pedig saját vállalkozása van, amelyben gyakorlatilag az egész életét a munkája tölti ki, mégha szervesen össze is kapcsolódik a magánéletével több ponton. Azt hiszem, Önök jól tudják, miről beszélek.

A mai napon arról fogunk beszélgetni, tapasztalatot, tudást megosztani, hogy hogyan lehet ilyen rengeteget dolgozni úgy, hogy közben odafigyelünk vállalkozásunk különféle érintettjeire. Arról, hogy miért nem érdemes lesöpörni az asztalról emberi, környezeti, közösségi vagy akár gazdálkodási szempontokat csupán a profitszerzést szem előtt tartva. Mert a vállalatok társadalmi felelősségvállalása tulajdonképpen ezt jelenti.

Elég régóta gondolkodnak erről emberek a nagyvilágban. Az úgynevezett Római klub - befolyásos üzletemberek, politikusok és tudósok informális nemzetközi csoportja - által felkért kutatók tollából származó, nagy vihart kavaró könyv, "A növekedés határai" 1972-ben, több mint negyven éve jelent meg. Ebben a tudósok azt vizsgálták, mi történik akkor, ha a népesség növekedése korlátlanul folytatódik, milyen környezeti következményekkel jár a gazdasági növekedés, és mit kell tenni azért, hogy a Föld képes legyen eltartani a lakóit. Végkövetkeztetésük az volt, hogy ha nem állítjuk meg a gazdasági növekedést, a Föld erőforrásai belátható időn belül kimerülnek.

Egy évvel később, 1973-ban, a Nobel-díjas etológus, Konrad Lorenz, "A civilizált emberiség nyolc halálos bűne" címmel megjelent munkájában arról írt, milyen veszélyt jelent a túlnépesedés, az élőhelyek pusztítása, a genetikai hanyatlás.

Amerikai közgazdászok később "Lehet-e egy vállalatnak lelkiismerete?" címmel publikáltak cikket – ebben egyértelműen cáfolták azt a korábban hangoztatott nézetet, miszerint lelkiismeretük csak természetes személyeknek lehet. A szerzők megítélése szerint, döntéseikért a vállalatok erkölcsi/etikai felelősséggel (is) tartoznak.

Sorolhatnánk tovább a szakembereket, akik a témával foglalkoztak, de talán nincs is rájuk szükségünk: magunktól is érezzük, hogy csakis lelkiismeretesen, gondosan lehet gazdasági tevékenységet folytatni. Ki tudná ezt jobban, mint egy kisvállalkozó, akinek sokkal inkább azonos a személyes tere és a vállalkozói tere, aki a nagyoknál nehezebben tudja szétválasztani a vállalkozása és a saját érdekeit, szempontjait?

Le kell bontanunk azt az előítéletet, hogy a felelősség vállalása a kkv-któl nem várható el, mondván: a válság alatti vagy utáni nehéz gazdasági helyzet, vagy a sok vonatkozásban nem eléggé kiszámítható gazdaságpolitikai környezet sajnos nem teszik lehetővé, hogy a vállalkozás a mindennapos túlélésen, a szigorúan vett üzleten túl tekintsen.  Az általános nehézségek mellett gátló tényezőként szokták említeni a vállalkozó, a tulajdonos meghatározó, központi szerepét, hiszen az ő szerteágazó felelőssége, túlterheltsége megakadályozza, hogy másra is figyeljen, mint a profittermelésre.
Ebből adódóan gyakori az a téves következtetés, hogy a kisvállalkozó, ha a szabályokat betartva működik, ha rendesen fizeti az adókat és járulékokat, már eleget is tett a társadalmilag felelős működés követelményeinek.

Ma gyakorlatilag arról lesz szó, hogyan, milyen területeken lehet és kell a kkv-k vezetőinek ezen a szemléleten túllépniük a fenntarthatóság érdekében. Valószínűleg sokan Önök közül rá fognak döbbenni, hogy ha nem is tudatosan, de már betartják ezeket az elveket, illetve alkalmazzák ezeknek az eszközöknek kisebb vagy nagyobb részét. A kisvállalatoknál a tulajdonos személye és értékrendje sokkal inkább meghatározza a társadalmi felelősségvállalást, mint egy nagyvállalat esetében. A vállalkozó karizmája és a személyes kapcsolatok fontosabbak, mint a szervezeti struktúra. Különösen igaz ez a családi vállalkozások esetében. Ők általában hosszú távon szeretnének egy közösség tagjai lenni, ebben a közösségben az arcukkal vesznek részt, így a cég fennmaradása szempontjából sem lehetséges, hogy a helyi környezettel, vagy a helyi közösséggel (szomszédaikkal) szemben felelőtlenek legyenek.

Tisztelt Jelenlevők! Hölgyeim és Uraim! Abban a több mint másfél évtizedben, amelyben együtt dolgozhattam a segélyszervezettel, sokszor tapasztaltuk, hogy a jólvégzett feladatokat mindig újakkal hálálja meg a Jóisten… Mert nemcsak a közösség nő (mára az ország egyik legnagyobb Segélyszervezeteként közel 200 főállású munkatárssal, országos intézményhálózattal, önkéntesek és adományozók ezreivel mögöttünk) de a feladatok is. Nemcsak vörösiszap, árvízek idején összefogó közösséget építünk, hanem olyat, amely együtt marad a hétköznapokban is, akikkel közösen tehetünk a nélkülöző és bajba került magyar családok megsegítéséért, felzárkózásáért. És ennek a közösségnek egyre fontosabb tagjai a hazai vállalatok, akikkel közösek az értékeink, közösek az érdekeink.

Engedjék meg, hogy röviden meséljek még ennek az összefogásnak az egyik szimbólumáról, egy nagyon inspiráló példáról, a szervezet kastélyosdombói programjáról.

Kastélyosdombón, ebben az Isten háta mögött déldunántúli falucskában, egy elhagyatott, romos, egykori kastély helyén sikerült létrehoznunk egy családok átmeneti otthonát, és egy modellprogramot,mely valódik kiutat jelent családoknak az átmeneti otthonok közötti vándorlásból, a szociális ellátórendszer, segélyfüggő, reménytelen körforgásából. Ma már ott tartunk, hogy az első családok megkezdték a kiköltözést és újakat várunk a helyükre – egy egészen másfajta körforgás ez, mely nem a reménytelenségről, hanem a reményről szól.

Hogy tudtuk ezt megvalósítani? Összefogással: pályázatokkal, adventi nagygyűjtésünkhöz csatlakozó százezrek 250 forintjaiból, nagyvállalati partnereink felajánlásaiból (az egyik háztartási gépeket adott, a másik kazánt, a harmadik bútort...) és több magyar tulajdonú vállalat adományával. Példák erre a ma a későbbiekben megszólalók is: az EVOPRO akik a világítástechnikával segítették a felújítást vagy a Meditop, akik legutóbb az egyik kiköltöző család otthonteremtéséhez csatlakoztak támogatóként…

Tisztelt Jelenlévők, engedjék meg, hogy a mai tanácskozáshoz jókedvet, nyitottságot és eredményes együttlétet kívánjak mindannyiuknak. Köszönöm a figyelmet.