Üzenő textilek

2010. január 21.

A Béres Alapítvány Kubinyi Anna nemzetközileg is elismert textilművész életmű albumának bemutatójával ünnepelte a Magyar Kultúra napját. Az eseményen több közéleti személyiség között Lévai Anikó is részt vett.


A január 20-án megrendezett könyvbemutatón Feledy Balázs művészeti író beszélgetett az alkotóval a szövőszéken születő, már-már háromdimenziós, különleges textilplasztikáiról. A művésznőt és munkásságát bemutató érdekfeszítő beszélgetés után, Szarvas József színművész előadását és Vukán György zongoraművész játékát élvezhette a közönség a Béres Székházban.

Arról, hogy ki is Kubinyi Anna, önmagáért beszél az az alábbi interjú, amelyet a kiállítás alkalmából készített a művésznővel a Béres Magazin munkatársa.


orbanviktor.hu


Az eseményről készült képriport megtekinthető a Fotógaléria rovatban.


***

 A képzelet szárnyán

- A főiskola elvégzése után milyen lehetőségei voltak?
- Harminc éve végeztem, és nem mondom, hogy olyan egyszerű volt a kezdet. Volt, hogy akkor már befutott művésznek segítettem be, azért hogy időben elkészüljön a megrendelt textilképpel. Persze főként azon gondolkodtam, mi is lesz most. Van diplomám, van végzettségem, de hogyan tovább? Abban biztos voltam, hogy maradok a pályán. Már a kezdetek kezdetén sajátos technikával készítettem a textilképeimet, amely csakis rám jellemző. Aztán tizenöt éven keresztül itthon dolgoztam, és a fő témám a természet dicsőítése volt.

- Mi történt utána? 
- A rendszerváltás elején, 1990-ben volt egy nagy kiállításom a Vigadóban, de nem történt semmi. Gondoltam egy merészet, fogtam magam a két gyerekemmel és elmentem Franciaországba. Először úgy terveztem, hogy csak egy évig maradok. A lányaim hamar közölték velem, hogy nem szeretnének ott maradni, így hazaköltöztünk és én amolyan kétlaki lettem. Itt is és Franciaországban is voltak szövőszékeim, és ott dolgoztam, ahol éppen megbízást kaptam.

- Miért költözött végül haza? 
- Több oka is volt a döntésemnek. Egyrészt minél hosszabb ideig voltam Franciaországban, annál inkább rájöttem, hogy magyar vagyok. Haza kell jönnöm, és jóban, vagy éppen kevésbé jóban, de itt kell élnem. Ez volt az egyik ok. A másik, hogy Franciaországban a külföldi művészeknek nagyon nehéz az életük. Főleg, ha Kelet-, vagy Közép-Európából jöttek. Nekem sem volt könnyű.

- Ha jól tudom, amikor eldöntötte, hogy hazajön, akkor kapta a legnagyobb lehetőséget Mentonban, ahol akkoriban élt? 
- Igen, közel negyven nagy munkámat, köztük az "Ezeréves Fá"-t is kiállíthattam, amely azóta a Francia nagykövetségen található. Rengetegen megnézték a műveimet, és nagyon sokan gratuláltak, hiszen nem is tudták, hogy ott élek, és hogy van ilyen textilplasztika. Aztán mégis hazajöttem. Sok mindent elértem önerőből, és soha sem segített senki, nem volt se mentorom, se pártfogóm. Ha pedig nehéz, akkor már inkább itthon legyen az, így összepakoltam és végleg hazaköltöztem.

- Azóta is itthon él - bár sokat utazik külföldre kiállításokra, tanulmányutakra - mi az, amit elhozott magával Franciaországból? 
- Azt hiszem a francia konyha ízei nagyon megtetszettek. Imádok főzni, és ahhoz, hogy bírja az ember ezt a "munkát" kell a kondíció. Rengeteg zöldséget fogyasztok, akárcsak a franciák, a húsok közül pedig csak csirkét és halat eszem. Fontos még, hogy mindig legyen itthon gyümölcs is. Húsvét előtt például két hónapig szigorúan böjtölök, semmilyen húst nem fogyasztok, csak vizet iszom, még kenyeret sem eszem. Ezt a szokásomat a lányaim is átvették, sőt most is hetente egyszer, hétfőnként csak víz szerepel az étlapomon. Remekül méregtelenít, salaktalanít.

- Óriásiak ezek a szövőszékek. Ha az alját szövi, ahhoz guggolni, vagy térdepelni kell, a tetejét pedig csak nyújtózkodva, létráról lehet elérni. Hogyan bírja ezt a terhelést? 
- Már megszoktam, és ha olykor nagyon nehéz, akkor arra gondolok, hogy sokan vannak olyanok, akiknek sokkal rosszabb az élete. Ráadásul szövés közben van időm gondolkodni, rádiót hallgatni. Igazából akkor vagyok nyugodt és boldog, ha úgy állok fel a munka mellől, hogy sajog mindenem. Ekkor biztos vagyok abban, hogy mindent megtettem azért, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek a végeredményhez. Ha pedig elkészül a művem, akkor csak gyönyörködöm benne, hiszen már az alapanyagul szolgáló kendert is magam tekercselem, fehérítem, majd színesítem, minden a két kezem munkája. A végeredmény pedig boldogsággal, örömmel tölt el.


Béres Magazin - J. H.  

« vissza

Zeneakadémiai hangversennyel zárult a Reconnections nevű izraeli-magyar zenei együttműködés idei egyhetes workshopja, amelyet a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár negyedik alkalommal rendezett meg.
Emléktáblát avattak Zumbok Ferenc, a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, majd a Sándor-palota, a Várkert Bazár és a fertődi kastély újjáépítéséért felelős kormánybiztos tiszteletére Zalaegerszegen.
A Magyarországtól legtávolabb élő magyar népcsoport, a csángók idén huszadik alkalommal mutatták be a Csángó bálon saját táncaikat, énekeiket, történeteiket, az est csángó műsorvezetője pedig elmondta: számukra nagy erőt ad a küzdelmes hétköznapjaikban az a figyelem és törődés, amelyet az óhazából kapnak.


  • Orbán Viktor, 52 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010